.A Fogyasztóvédelmi Főosztály munkatársai rendszeresen ellenőrzik az
üzleteket, gyógyszertárakat és a webáruházakat, ahol
próbavásárlásokat is végeznek. Amennyiben jogsértő magatartással
találkoznak, eljárást indítanak a vállalkozásokkal szemben.
A gyógyszertárak ellenőrzése során kiderült, hogy a nagykereskedők
sokszor két-háromszoros áron értékesítik a szájmaszkokat, ezért a
patikák is kénytelenek áremelésre. A fogyasztóvédők adatokat
gyűjtenek azokról a nagykereskedelmi társaságokról, akik jelentősen
túlárazzák termékeiket, és így próbálják eladni a patikáknak a
maszkokat, illetve a kézfertőtlenítőket. Ezeket az adatokat
továbbítják az Innovációs és Technológiai Minisztérium
Kereskedelempolitikáért és Fogyasztóvédelemért Felelős
Államtitkársága részére a szükséges intézkedések érdekében.
A Fogyasztóvédelmi Főosztály a kézfertőtlenítőkből és
tisztítószerekből mintákat is vesz, a termékek összetételének
vizsgálata érdekében, hogy azok valóban elérik-e a kívánt hatást.
Kiadó: Budapest Főváros Kormányhivatala A koronavírus terjedésével összefüggésben kialakult kereskedelmihelyzetben fontos a vásárlók védelme. Ha a fogyasztók bármilyenvisszaéléssel találkoznak vásárlásuk során, az ezzel kapcsolatosészrevételeket, bejelentéseket – a hét minden napján – megtehetik aBudapest Főváros Kormányhivatala Fogyasztóvédelmi Főosztálya alábbielérhetőségein: Telefonon: 06 30 590 7628 Hétfő-Péntek: 08.00 – 20.00 Szombat-Vasárnap: 10.00 – 16.00 E-mail: koronavirus.fogyasztovedelem@bfkh.gov.hu Kiadó: Budapest Főváros Kormányhivatala