Immár csaknem egy évtizede lakatlan a szomszédos ház.
Időnként nem győzöm eligazítani az ismerőseket és az idegeneket, hogy merre találják az örökösöket. Régóta, sokan pályáznak erre a frekventált helyen lévő ingatlanra.
Jómagam is csak erről a tábláról értesültem, hogy szomszédunk lesz. Most keresik.
Szegény Erzsike néni akivel évtizedeken át teljes megértésben, jó kapcsolatban voltunk rendbe tartotta a portát, de mióta örökre eltávozott ugyanez nem mondható el. Örülünk, hogy meghirdették, s ha minden rendben lesz akkor valaki itt építkezik majd. Ezt abból gondolom, akinek annyi pénze lesz, hogy megvegye, nem elégedik meg a jelenlegi rozzant épülettel.
Ami azt is kilátásba helyezi, hogy mellettünk is építkeznek majd néhány évig. Mint ahogyan mi is tettük három évtizede, amikor kikötöttünk az utcában. Aztán mellettünk, szemközt és mögöttünk is ugyanezt tették az újabb ide költözök. Most is zajlik az élet az alsó Gyöngyvirág utcában.
Szokás mondani, rossz szomszédság török átok. Mi most annak szurkolunk, hogy aki itt találja meg az otthonát legyen olyan toleráns, összetartó, alkalmazkodó, megértő, mint azok, akik most is lakják ezt a szép és kellemes utcát.
Nyíregyházán születem, 1959-ben. Négyen voltunk testvérek, vallásos családban nôttem fel. Szüleim holokauszttúlélôk, édesanyám két húgával járta meg a haláltábort, édesapám munkaszolgálatos volt. Tôlük...
Ünnepélyesen avatták fel Miskolc legújabb autószalonját, szervizét a város határában május harmadikán délután. Dr. Demeter Ervin a megyei kormányhivatal vezetője a Skoda esetében...
Egyébként csupán érdekességből elárulom, Horn Gyula dublörét majdnem Miskolcon találták meg. Ám ez egy érdekes sztori, a hírnökben jelent meg először, a Búza...
Fekete zászló leng a Kerékgyártó temetkezési vállalkozás Szentpéteri kapui épületén. Gyászolják Kerékgyártó Imrénét, született Szalóczy Saroltát, aki életének 85 esztendejében adta vissza a...
Gyorspostával jött a kép. S ez még nagyon amatőr, telefonos felvétel. Találkozott ma délután a Földesista 4H osztály a miskolci Koronában. Pontosan 1969...
2021. 08. 26., cs – 16:24 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy monaji férfi megtalálásához. Az Encsi Rendőrkapitányság...
Miskolc ad otthont az Európai Egyetemek Tollaslabda Bajnokságának és az Európai Egyetemek Vízilabda Bajnokságának 2023. július 13-19. között. A nemzetközi sporteseményre tizenegy országból...
Nézzék el, hogy az internet hálózat akadozott. Sátoraljaújhely és Miskolc között nem volt annyira stabil, mint előző nap a Svájci kapcsolás. A lényeg,...
A cigány zene évszázadok óta a nemzeti kultúra része, amely a cigány identitás megtartása mellett az együvé tartozásunkat is erősíti. Világhírű zenészeink elévülhetetlen...
Egy biztos a rendszerváltás után az Észak-Magyarország új osztrák tulajdonosai hosszu távra terveztek Magyarországon. Jómagam sokáig értetlenkedtem, hogy mi keresnivalójuk van nálunk. Nehezen...
A március 15-i nemzeti ünnep alkalmából ezúttal is azok kapnak díjat, akik teljesítményükkel hozzátettek a magyar örökséghez – mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások...
Elhagyott a családom. Reggel még békésen együtt reggeliztünk ám Ede, kutyusunk, a Sajóörösi Edison megérezte nem egy szokványos napnak nézünk elébe. Ő már...
Elhunyt Fidel. Élt kilencven esztendőt. Megpróbálta a hazáját a saját képére változtatni . Tűzzel vassal, erőszakkal. Ő volt a személyi kultusz hőse, s...
Mártír megemlékezést tartottak a miskolci avasi zsidó sírkertben . Az idén a korábbinál sokkal többen hallgatták meg Veres Pál polgármestert aki felidézte a...
Ma van a holokauszt nemzetközi emléknapja, ma van az auschwitz-birkenaui haláltábor felszabadításának 75. évfordulója. Emlékezzünk a XX. század európai történelmének legsötétebb...