Miskolc város ékszere – Kobold Tamás ötlete  – Varga Éva megtervezi – Csótai József megcsinálja

Miskolc város ékszere – Kobold Tamás ötlete – Varga Éva megtervezi – Csótai József megcsinálja

Mazsorettek masíroznak a
miskolci főutca reggeli verőfényében. A katonás indulók, a
csinnadratta zenéje mindanynyiunkat a szerkesztőség egyetlen erkélyére csábít. A formás
lábú lányok legalább kétszáz
méterenként lestoppolnak egy
röpke mutatványra. Bravúrosan pörgetik a zászlósbotot és a
színes pompont. Egy pár percig
mégse erre figyelünk.
A menet élén haladó polgármester későn veszi észre, hogy
egyedül marad. A lányok még
a Royal köznél táncolnak, a
polgármester meg már a Bató
ház előtt jár. Nem fordul viszsza, bevárja őket, közben magányában próbálja megigazítani
a vállától csaknem a derekáig
csüngő láncot, Miskolc város ékszerét. Mert nekünk már ilyen is
van. Talán ez volt a premierje.
Kobold Tamás, a város első
embere hamar megtapasztalja,
micsoda jelentőséget tulajdonítanak a magas rangú vendégek protokolláris fogadásának.
A tiszteletadásnak, a történelmi
hagyományok újjáélesztésének.
A határon túli testvérvárosok
ünnepségein minden polgármester nyakában ott van az ősi címerrel díszített kaláris. Eldönti,
nekünk is lesz: saját protokollkeretéből hagyományt teremt.
Varga Éva szobrászművész
szívesen merítene ötletet a
múzeumból, de az eredetinek
nyoma veszett. Neki kell megterveznie a csupa ezüstláncot,
amelynek minden szeme egy
honfoglalás kori ásatások során feltárt ősi magyar tarsolylemez motívumaiból tevődik
össze. Elején Szent Istvánnal
díszített címerrel, amely arra
emlékeztet, hogy 1907 tavaszán Miskolc is törvényhatósági jogú város lett. Végül a kivitelező nem más, mint a város
legügyesebb, legkreatívabb ötvöse, Csótai József ékszerész.
Már a neve is fogalom a szakmájában.
Haláláig élvezem a barátságát. Tőle tudom, kapásból vállalja a megrendelést. Így a tervező és a mester neve is helyet
kap az ékszeren. Sőt próbálnak
is, mint a szabóknál szokás.
Kobold Tamás termetes ember, ha kicsi a lánc, elvész rajta, na de ezt mégse rá igazítják.
Nehéz és bonyolult az optimális méret kialakítása, de végül
minden klappol. Tamás úgy
emlékszik, a város ékszere a
válla mögött cirka húsz centire, míg elöl kellő magasságban
a mellén lóg.
Közben tervezik, hogy kulcs
is lesz. Olyan nagy, templomi méretű, szimbolikus, Miskolchoz illő. A város címerével
díszdobozban azoknak ajándékozzák majd, akik ezt kiérdemlik. Csótai József hirtelen
halála miatt ez már feledésbe
merül.
A lánc a polgármesterek szobájának dísze. Vitrinben, üveg
mögött megcsodálható. Tamás
idejében egy karácsony előtti beszélgetéskor felpróbálom.
Súlya van. A mobilos szelfi sajnos még nincs divatban, pedig
de eldicsekednék a képpel. Így
tessék beérni a szóbeli mesémmel…
Szántó István

Fiatalon Miskolczról