Kora ifjúságomtól különös vonzódást érzek a rádióhoz. A rádiókhoz. A nagyszobánk legmeghittebb sarkában, édesapám éjjeliszekrényén minden este világít a varázsszemes Orion. Mihelyst vége a tízórási híreknek, átkapcsol a rövidhullámú Szabad Európára. Számomra a sistergő, zavaró sípolással vegyülő beszéd már altató. Disszidens bácsikám itthon még sosem látott tranzisztoros japán zsebrádiókkal halmoz el. Barátaim elkábulnak a markomból kiszüremlő slágerkoktéltól. Első Trabantomban igazi luxus a Videoton autórádió, hallgatásáért havi 10 forintot fizetek a postai előfizetésért.
Gyakornokként a sajtóház harmadik emeletén kezdek, fölöttünk már csak a Magyar Rádió Miskolci Stúdiója van. Az épület minden zugában szabadon kóborolhatok, a stúdió a ház egyetlen szintje, ahová be kell csengetni. Először Jakab Mari, az ismert riporter kalauzol végig a zsúfolt, labirintusszerű szerkesztőségen. Majd életemben először interjút adok a slapajok életének nehézségeiről. A torkomban dobog a szívem, hőemelkedésen túli a lámpalázam. Hangomat visszahallani meg szinte szörnyűség. Mégis haza- és körbetelefonálok akinek csak tudok, hallgassátok, adásban leszek. Még a vágószobában, az üvegfalú akváriumban ülünk, amikor minden elcsendesül, majd felcsendül az avasi harangtorony szignálja. Az adáskezdet szimfóniája. Ha miskolci vagy, ismerős a dallam.
Sokunknak, bár az életben soha sem látták, nem találkoztak vele, máig is ismerős Gyárfás Imrének, Borsodi Gyulának, Paulovics Ágostonnak, G. Tóth Ferencnek, Hajnal Józsefnek, Kertész Péternek, Karcsai Nagy Évának, Mács Ildikónak, Horváth Kálmánnak, Tolnai Attilának és Varsányi Zsuzsának a hangja. Megannyi jellegzetes szín. Bocsássák meg, akikről most már megfeledkezem. Nem szándékosan.
Kaló Pista már a hetvenes évek végétől a rádió technikusa, műszaki vezetője a zárásig. Sok belső hivatali titok tudója. Mint mondja, a nyolcvanas évek derekáig – biztos, ami biztos – minden szalagról ment. Nem lehetett élőben bejelentkezni. Később is csak az úgynevezett főnöki álmatag témákban mehettek a fórumok. Pista álmában is eldúdolja, ha kell, elfütyüli a miskolci adó szignálját. Társa, Kavecz Attila fülébe is beleégett. Hiszen minden átkapcsoláskor ezzel úsztatják be a helyi adást. Ám máig se derítették ki, hogy ki és mikor választotta ezt a stúdió megalapításakor. Jómagam is arra emlékszem, a harangtorony órajátéka már a második világháború előtt elromlott. Majd a helyreállításakor az elektronikus, hangszórós erősítős megoldást választják. Kaló Pista állítja, ez a dallam egy német templom harangjátékának a koppintása. Ez lehet a valószínű.
Szomorú, hogy amikor a stúdió körzetivé alakult, elhagyatták a szívünknek tetsző szignált, a hallgatók próbálták visszasírni, míg végül a helyi stúdió is elhallgatott. Egyetlen gombnyomásra.
Itt az ideje, hogy legalább egy táblával állítsunk emléket a több mint ötven esztendőt megélt helyi rádiónak.
