Már szombaton meglátom, rendezkednek a kirakatban. Hatalmas posztóvászon feszül az üvegre, hogy ne leskelődjünk. Vasárnap van a premier. Mire lehull a lepel már többen tapasztjuk az orrunkat az üvegre. Rögtön kiszúrom a négyszáz forintos drapp téli kabátot. Akciós. S mintha rám öntötték volna. A kacskakezű, ortopéd babán is mutatós. Kétszer is visszafordulok megnézni, hogy megigézzem, rászóljak, te az enyém leszel.
A miskolci állami áruház semmiben se különbözik egy falusi szatócsbolttól. Bár a Széchenyi és a Kossuth utca sarkán lévő üzlet a szokásosnál is tágasabb, kétszintes, de a padló itt is kenceficézett, bűzlik a fáradt olajtól. A lengőajtótól jobbra kerékpárok és egy Pannónia motor. Oldalkocsival. Mintadarab előjegyzésre. Fenn hosszan elnyúló rövid és divatárus pult, mögötte a mosolycsekkes jutalomra utazó kékköpenyes eladókkal. A pincerészben csillárok, termoszok üvegtarsolyos kávéfőzök és varázsszemes világvevő rádiók. Ezekkel a szabad Európát is fülelhetjük. Az örökösen vibráló szemet bántó neon fényében kitestesedik a szocialista kereskedelmi kultúra puritánsága.
Benn semmi dekoráció. Csak a reszortfelelősök névtáblái olvashatók. A főutcai kirakatok viszont hivalkodóak. A rendszer hiánygazdálkodása, az áruválaszték szegénységének ez a látványos cáfolata. Miskolc főutcája kirakatváros, nincs bolt vitrin nélkül. A szokásos hétvégi korzózás nem más, mint a helyi kereskedések mustrája.
Murai Gáborné, Juditka két év alatt sajátítja el a kirakatrendező iskolát. Szívesen nosztalgiázik, állítja nem is munka ez. Művészi passzió. A boltosok elé teszik az eladnivalót, s neki nincs más dolga, mint ízlésesen csábítóan feltálalja. A városban nem sok a dekorációs műhely, de valamennyi a Baross Gábor utcában a tüzér laktanyában telepszik meg. Külön műhelye van az iparcikkeseknek, az élelmiszerkereskedőknek, de szabad az átjárás, s a szellemi export-import. Izgalmas helyek, itt futnak össze a szakma óriásai élükön Nagy Ferenccel, akit mindenki utánozni próbál. Itt van Geller Tivadar Mezőcsátról, Faragó Zoltán és még sokan mások. Mesterségük címere a tűpárna a karjukon, amelyet úgy viselnek, mint a jegyellenőrök a karszalagot. Szerszámuk a kiskalapács, és a fogó. A láthatatlan damil is fontos, de a tapéta és a színes festékeket és a ritka dekorációs anyagokat még az utazó ügynököktől veszik. Az asztalos az igazi háttérember, egy skicc és máris megfabrikálja, amit megálmodtak. Óriási a művészi szabadságuk. Ők a keresdelmi vállalatok sztárjai. Mindenki a kegyeiket lesi, hiszen ez az egyetlen reklámforrásuk. Az ő kreativitásuk a forgalmat is befolyásolja.
Van, persze nem szeretem feladat is. Muszáj április és november elejére politikai dekorációt varázsolni. Egy Lenin vagy és Marx és Engels úgy kell az édességbolt vitrinébe, mint az „üveges tótnak” a hanyatt esés. A húsvéti és a karácsonyi díszletezés viszont már kihívás, aprólékos tervezés igényel. Mire kitalálják a flakonos műhavat, s a bólogató mikulást és a fejét rázó tapsifülest már is könnyebb a dolguk.
A kirakatrendzés kötetlen szabadfoglalkozás, sőt több mint hivatás. Ám a megélhetéshez több is kell, így aztán a Vendégül lát Borsod eszem iszom programjainak díszleteit, a stadion reklámokat és a villamosok tetején futó hirdetéseket is ők készítik. Később már a privát üzletek kirakatainak a rendezését is bevállalják-. A városháza kereskedelmi osztálya figyel a belvárosra, hiszen ez egyben a település reklámarca, rendre meghirdetik köztük a vetélkedőt. Juditka nem egyszer elviszi az első helyezettnek járó trófeát. A nagy porcelánüzletes kirakata elnyeri a szigorú zsűri tetszését. Indoklás mozgalmas, szemet gyönyörködtető, de nyoma sincs a zsúfoltságnak. Persze az ítészek nem tudják, hogy micsoda balettozással jár egy ilyen kompozíció megalkotása a porcelánfigurák között.
Hétfőn reggel első vagyok az állami áruházban. Kérem a kinézett kabátomat. Sajnálkoznak, ez az egyetlen, s csak két hét múlva lesz kirakatrendezés. Beletörődök, – még van másik – mi mást tehetnék. Majd valaki beoson a rejtekajtón és a kabát hátára tűzi eladva. Biztos, ami biztos, névreszolóan. Majd mintha megsejtenék, a csalódottságomat másnap telefonálnak, arra járt a kirakatrendezőjük, s megszánt majd kioperálta a vitrinből.
A művészeknek szívük is van…
