A sokkoló hírt a Harvard Egyetem csillagásza, Avi Loeb írta meg nemrégiben megjelent könyvében, amelyben elárulta, hogy 2017-ben a Hawaii Obszervatóriumban végzett kutatásai közben olyan eseményre lett figyelmes, ami szerinte az első jele annak, hogy a bolygónkon kívül is található intelligens élet.A tudós ugyanis észrevette, hogy a Föld közelében egy olyan ismeretlen eredetű tárgy haladt el, amelynek hihetetlen sebességére nincs más magyarázat, mint hogy egy idegen civilizáció hozta létre.
Az említett tárgy létezését nemcsak a professzor írásai bizonyítják, hanem az is, hogy a Nasa „Oumuamua” néven feljegyezte, amikor elhaladt a közelünkben.
– A belső naprendszerünkön keresztül szárnyaló tárgy olyan gyorsan mozgott, hogy csak egy másik civilizációtól származhatott – írta könyvében Loeb.
2021. 04. 29., cs – 16:02 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Egy külföldi kamionsofőr vezetés közben rosszul lett, az Encsi Rendőrkapitányság munkatársai még időben...
Újabb írásos, hivatalos dokumentum erősíti meg a Media1 hónapokkal ezelőtti értesülését, hogy az MTV-csatornákon kívül megszűnik a Comedy Central, a Teen Nick és...
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése 2020. november 5. napján (csütörtökön) 9.00 órai kezdettel közmeghallgatást tart. A város polgárai...
Miért gondolták, hogy a mai napot megússzák Schwezoff nélkül. Hiú ábránd. Ez a drága ember egyre fontosabb, témát ad és telistele meglepetésekkel. Minden...
Valamikor nagyon szerettem autót mosni. Az első Trabantomat addig csüszköltem, hogy már csaknem összement. A piros Ladámat is rendszeresen takarítottam. Majd jöttek a...
Sok Lenin képet láttam már életemben. A gyerekkori felvételek eltűntek és a korai időszakából csak egyet ismerek. Valahol egy csőszkunyhó előtt melegszik az...
Drága apám, a terményforgalmi vállalatnál, Zoltán József igazgató sofőrjeként, legalább hetente kétszer lejárta a régió téeszeit, állami gazdaságait. Nyáridőben vele tartottam, a...
Idén hetedik alkalommal rendezik meg a Magyar Innovációs TechShow-t (angol rövidítésével HITS-et), ahol a digitális ipar hazai újdonságait és legizgalmasabb fejlesztéseit ismerhetik meg...
Addig őgyelegtem a Szinva parton, hogy feltűnt – a Lottóházi árkádok alatti lábazat kezdi megadni magát. Bízom benne, hogy azok a hajszárepedések nem...
2020. 09. 09., sze – 11:39 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bántalmazta az ellenőrt egy utas Miskolcon, a rendőrség befejezte az ügy vizsgálatát. Közfeladatot...
A 13-as csatorna szerda esti riportja szerint Izrael orvosi személyzettel és felszereléssel repülőgépet küldött Szudánba, hogy megmentsen egy koronavírussal megfertőzödött diplomatát, aki...
Papp Károly az informális megbeszélésen - többek között - elmondta, hogy a háborús helyzet elől menekülők segítését a Belügyminisztérium részéről műveleti törzs koordinálja,...
A rendőrök megpróbálták újra éleszteni, közben mentőt hívtak hozzá, de a helyszínen meghalt. Nem első eset, hogy miközben az egyenruhások valakit üldöznek a...
Vízpart, napfény, pihenés és partik – a nyár és a szabadság nemcsak a lelkünket, de a szervezetünket is megújítja, feltölti. Ha szeretnénk gondtalanul...