Itt a Vágatlanul következő adása. Dr. Szekeres Béla a miskolci zsidó hitközség gondnoka a Kazinczy utcai zsinagógából jelentkezett be. Ha megfigyelik mögöttem a Budapesti Rumbach, Sebestyén utca nemrégiben felújított zsinagógája látható. A cél, hogy a miskolci is ilyen pompás legyen. Szeretnénk megérni. Nos, túl a tűzoltáson mi a helyzet itt, erről faggattam Bélát. Béla az okos telefonjával tökéletes operatőrként kalauzol el a zsinagógában.
Szántó István
Related article
A Legfőbb Ügyészség közleménye – statisztika az emberölésekről
Budapest, 2019. február 25., hétfő . A HVG legutóbbi számában – anélkül, hogy előzetesen arról a Legfőbb Ügyészséget, a Belügyminisztériumot vagy az ORFK-t...
Ali baba integet a kocsiból – kínai meséken nevelkedtem – a csóró parasztoknak nem jutott dinnyeföld – a milliárdos cég akár nálunk is megvetheti a lábát
Sokaknak ismerős az alibaba.com. Még se tudtam, hogy ez a legnagyobb kínai úgynevezett webáruház. Tulajdonosa a milliárdosok között is a sor elején jegyzik....
Fejtágítón – a nyolcvanas évek elején – kollégák a megyéből- rostálódunk
Mint már mondottam, selejtezek, válogatok. Hogy kevesebb dolga legyen az utódaimnak. Persze kezembe kerül egy -egy érdekes kép, s töprengek mentsem vagy kuka....
Túltolják a a bicajt – Balog Zoltán miniszter interjút adott – a cikk a hétfői Északban – a vasalót se merem bekapcsolni –
Balog Zoltán miniszter Bánhorvátiban járt az elmúlt szombaton. Sikerült interjút készítenem vele az ottani hálaadó Istentisztelet után. A cikk a hétfő Északban olvasható....
Furcsa szívar úszott el a házunk felett – nem húzott csíkot és szinte hangtalan volt – a képek csak illusztrációk a feliratok ne tévesszenek meg
A hét közepén a házunk felett húzott el egy ilyen szerkezet. Az volt megdöbbentő, hogy semmilyen kondenzcsíkot nem húzott maga mögött és teljesen...
Kushner, Netanjahu és O’Brian sajtótájékoztatója Jeruzsálemben
Jobbról balra: Jared Kushner Trump elnök veje és vezető tanácsadója, Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök és Robert O’Brian amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó sajtótájékoztatója...
Lépcsőfelújítás Miskolcon
Felújították a Szabadságharc utcáról a Derkovitsra vezető hosszú lépcsősort. ...
Tiszaújvárosba látogatott Balog Zoltán – Bozsikné Víg Marianna megköszönte a kormányzati támogatást
Nagy volt az érdeklődés azon a rendezvényen, amelyet 2018. március 26-án, hétfőn tartottak a Tiszaújvárosi Derkovits Kulturális Központban ugyanis a városba látogatott Balog...
Riport: Gantz és a Moszad vezetői is jártak titokban Szaúd-Arábiában az elmúlt egy évtized során
Beni Gantz védelmi miniszter a Marokkóba tartó repülőgép előtt 2021. november 23. Fotó: Twitter-videó képernyő fotó ujkelet.live Az Izrael és a Királyság közötti...
BRUTÁLISAN KEVÉS A VITAMIN A MAGYAR ZÖLDSÉGEKBEN
Az elmúlt években számos nemzetközi kutatás igazolta, hogy néhány évtized leforgása alatt, drasztikusan lecsökkent a zöldségek és gyümölcsök vitamintartalma. Egy friss hazai kutatás,...
Fidel él és élni fog – felvette a zizegős mackóját – időnként megmutatkozik
Fidel vasból van. Kuba máig is első embere időnként megmutatkozik, felveszi a zizegős Adidas cuccát és életre kel. Nagyon közel senki se mehet...
Mindent megfogdoshattak – garázsvásár a Derkovitson – elvitték a bronz bohócot
Idejében érkeztem a garázsvásárra. Többen is megelőztek, régiségkereskedők és antikváriusok. Senki nem távozott üres kézzel.Volt aki pénzért, s volt aki csak úgy kapott...
Szibériai hideg jöhet a héten – megnyitják Miskolcon a Városházát a melegedni vágyók előtt
Szibériai hideg zúdulhat a Kárpát-medencére a hét második felében – erre figyelmeztetnek a meteorológiai előrejelzések, amelyek szerint viharos szélre és havazásra...
Igazi Borsodicum a Tibolddaróci pezsgő – bejártuk a labirintust – édeset vagy szárazat – meg lennénk vezetve ?
Meg vagyunk vezetve. A közhiedelem szerint leginkább csak szilveszterkor vagy egyéb ünnepi alkalmakkor illő pezsgőt bontani. Másik tévhit, hogy a világon mindenütt...
Törlik a drogosokat a bűnügyi nyilvántartóból – nálunk nyolc évig a csapdában marad – a régióban a riasztó pisztoly is fegyverré avanzsált, csak akarni kell –
ujkelet.live/ éjszakai hírek podcast Jichák Herzog elnök és Gideon Szá’ár igazságügy-miniszter nyilatkozatban jelentették be, hogy mindazon büntetlen előéletűek, akiket korábban kannabisz fogyasztásával vagy...
Volt nincs, fene bánja – elvitték a konténereket – maradnak a sárga edények – azért még odahordják a felesleget
Én is megérem a pénzemet. Évek óta azon füstölgőm, hogy a Derkovits utca közepe táján álló szelektív hulladékgyűjtő konténerek körül balkáni állapotok uralkodnak....
Vágatlanul – vendégem Takács János az első miskolci fegyverkereskedés tulajdonosa – milyen klubélet zajlott a Bársony János utcai kocsitárolóban
Vendégem volt barátom Takács János az első miskolci privát fegyverkereskedés tulajdonosa. A Bársony János utcai kis kocsitárolóban lévő bolt neve Gun. A már...
Hogyan ültessük le a világ 20 legbefolyásosabb emberét – ki kinek csapja a szelet – akár egy szerelmi háromszög is kialakulhat
Még egy szülinapi partin se egyszerű az ültetési rend. Eskűvői lakomán se mindegy, kit ki mellé csücsültetünk. Tessék elképzelni azt a hoppmestert, akinek...
Vajon Észak-Magyarország rejti hazánk legszebb autós útvonalát ?
Egy különleges kezdeményezésnek hála erre hamarosan fény derülhet. Ehhez viszont az Ön véleményére is szükség van! A Shell közelmúltban közzétett rendhagyó felhívásában szeretné...
Elfogadták a Második Helvét Hitvallás új fordítását a magyar reformátusok
A Magyar Református Egyház Közös Zsinata ma, az 1567-ben tartott debreceni alkotmányozó zsinat 450. évfordulóján, a reformáció 500 esztendejét felidéző emlékévben, Istennek...
Ezt már olvasta?
No Image

