Kásler Miklós: szükség van a nemzeti egységre a Covid elleni harcban
Kásler

Az akkori rendkívül nehéz helyzetben a magyar nemzet fel tudta mutatni a nemzeti

egységet, fel tudta mutatni azt a képességet, hogy a nehézségekre egységesen

válaszol. Jelen pillanatban is szükség van a helytállásra, és szükség van a nemzeti

egységre a Covid elleni harcban – mondta Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter a

koronavírus-járványról, nemzeti ünnepünk március 15-höz közeledve.

 

A tárcavezető a vakcina beszerzésről kijelentette: a magyar kormány

gondolkodásban és cselekvésben megelőzte a legtöbb európai országot.

Időben megrendelte a vakcinákat, és miután a világ egyik részéről

érkező vakcinák mennyisége és tervezhetősége nem váltotta be az

eredeti várakozásokat, ezért a világ másik részéről szereztünk be.

Közölte azt is: rendkívül nehéz a fertőzésnek a harmadik hulláma,

mert ezt nem ugyanaz a vírus okozza, mint ami az első kettőt. A brit

mutáns fertőzési gyorsasága majdnem duplája az eredeti vírusnak,

ifjabb korosztályokat is megbetegít, és a harmadik jellemző az, hogy

a betegség lefolyása súlyosabb.

Mindezek indokolták a szigorításokat, és kényszerhelyzetbe hozzák a

kormányt és a lakosságot is, hogy az átoltottságot minél gyorsabban

növelni lehessen – tette hozzá.

A covid terápiákról és gyógyszerekről azt mondta: a favipiravirtMagyarországon a járvány

kezdete óta alkalmaztuk. Ettől a gyógyszertől azt lehet várni, hogy a fertőzés korai szakaszában

alkalmazása esetén a betegség lefolyása enyhébbé válik, akár ellehet kerülni a kórházi

gyógykezelést. Ezért olyan környezetet teremtettünk, hogy a családi orvos megfelelő

körültekintéssel felírja a gyógyszert, akár úgy is, hogyaz oltópontokon pozitív diagnózis

esetében az ott lévő orvos a beteg kikérdezése, megvizsgálása után kézbe adja

favipiravirt –hangsúlyozta az orvosminiszter, jelezve, hogy a kormány átvállalja a

gyógyszer finanszírozást. Az interjú végén március 15-i ünnepünk: az akkori rendkívül

nehézhelyzetben a magyar nemzet fel tudta mutatni a nemzeti egységet, feltudta

mutatni azt a képességet, hogy a nehézségekre egységesenválaszol. Jelen pillanatban

is szükség van a helytállásra, ésszükség van a nemzeti egységre a Covid elleni harcban.

Aki ebbőlkimarad, úgy jár, mint 1848-ban az aulikusok, akik a nemzet ellenharcoltak.

Kiadó: Emberi Erőforrások Minisztériuma