Ma három UFO hívővel próbáltam egy nyilvános beszélgetést összehozni. Az első azzal kezdte, hogy mindent tud, de tart attól, hogy az idegen megkeresik majd utána. Elmondta, hogy volt már rá példa, jobbnak látja, ha nem beszél róluk. Végül Miskolci László lett a vendégem, aki annyira mélyen beleásta magát a kutatásban, hogy egy könyvet is írt a hazai UFO jelenségekről. Bizalmas kormányzati és honvédelmi feljegyzésekbe is belenézhetett. Némi kitartással, erőszakos fellépéssel szerencséje volt. Magam is megosztottam az ezzel kapcsolatos élményeimet. Nyugalom – ennek folytatása is lesz – hamarosan idecsődítem a legjelesebb UFO kutatókat
Szántó István
Related article
Advent – Miskolc – Szent István tér
A Szent István téren rendezett adventi programok Csatolmányok Advent – Miskolc – Szent István tér programja advent aktuális Nem tovább ...
Hihetetlen, hogy mi mindennel próbálkozott a Déli Hírlap, hogy a kiadót, a lapot megmentsük. Először jött az ukrán gyógyító Jevtusenko majd Gyurcsok a magyar sámán. Mindkettőt futattuk, nem kevés pénzért. Gyógyította az Olvasóinkat, akik hálából megvették az újságot. Mindenki jól járt. Gyurcsokok megismerte a világ, később már tévésztár lett. Képes volt a képernyőn át is energiát küldeni. Arra is emlékszem, hogy telefonon is rendelt. Akinek a hasa fájt, rátette a kagylót, s a visegrádi sámán a vezetékesen át elmulasztotta a görcsöt… Ott voltam, amikor a Tokai szállodáját megnyitotta, s a játszótérre kihelyezett egy légvédelmi gépágyút az ottani pajtások örömére. Ezt én szereztem neki.
...
Kánikulában se fogyassz sok vizet- fürdésre, inni viszont kell – jó fejek a zuhanyfejek
A nyári kánikulában több időt töltünk a fürdőben, ez azonban nem szükségszerűen jelent fogyasztásnövekedést. A víztakarékos zuhanyfejekkel és csaptelepekkel akár 60 százalékkal csökkenthető...
Apró tévedés, gyors korrigálás – hogyan alkot a forgalomszervező – a mázoló kottából játszik
Nem én vettem észre. Hála az égnek nem én szúrtam ki. Megelőztek. Én csak éppen arra lődörögtem amikor már marták fel és tüntették...
Hajdú Péter a pénteki Északban – interjú a legismertebb tévéssel
Ma csütörtökön megjelent a Sokszöges eszterga írásom az Északban. Mondani se érdemes a Gellért Károly nevével fémjelzett csodálatos találmányról a sokszög esztergáról írtam....
Na mi jobb – amikor a harisnyatartó elengedett – szavazzunk melyik az erotikusabb – egy bécsi kirakat látványossága
Már szakértők vizsgálják, elemzik, kutatják, hogy miért bír nagyobb hatással a férfiakra egy ilyen maradi harisnyatartós hölgy mint az újmódi harisnya nadrágos. Emlékeimben...
Itt nem várnak a Godotra – egy cuki , kuckós kávézó a belvárosban – milyen az igazi, jó koffeinmentes
Tessék mondani nekem Miskolcon egy olyan kis kávézót ahol a fekete levesből olyan nagy, s igényes választék van mint a Rákóczi utcai Godotban....
Brüsszelben jártak a nyertesek
A legtöbb energiamegtakarítás kategória első helyezett épületéből, a Pázmándi Polgármesteri Hivatalból ketten, a legjobb kampány és legjobb energiamegtakarítási akcióterv kategóriák nyertes épületeiből, azaz a Miskolci...
Budapestre jönnek a világ tudósai -az orvoslás nagyágyúi- a keleti modell a gyógyításban – nemcsak a medicina gyártóké a világ
Magyarországon első alkalommal kerül sor a világ tudósainak találkozójára az Európai Integratív Medicina Szövetség Konferenciájának keretében, 2016. szeptember 9-10-11-én, a budapesti Aquaworld Resortban....
Megújult a Gyöngyvirág utca – gyorsan elkészült az új járda
Ritka precízen és nagy gonddal újították fel Miskolcon a Gyöngyvirág utcán a járdát. Igaz, nem mindkét oldalt és nem teljes hosszúságban. Gyorsan dolgoztak,...
Tömlöcbe a renitenskedőkkel – javaslom az állva ülésezést – gyorsabban fárasztják egymást
Mi tagadás a miskolci közgyűlés egyre szórakoztatóbb. Időnként úgy érzékelem – biztosan bennem van a hiba nem a készülékemben – hogy a képviselők...
Kazahsztánban tárgyalt Lezsák Sándor
Az Országgyűlés alelnöke látogatása során Asztanában megbeszélést folytatott Jerlan Kosanov-val, a Kazah Köztársaság Parlamentje elnökével, akivel megemlékezett a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok...
Sramlikings a kedvencem – a Saturnban van a Médiamarkban nincsen
Különös, hogy miután ebben az országban mindenki zenélni és énekelni akar egyre kevesebb a zenemű üzlet. Valamikor Miskolcon a főutcán a Welidlich házzal...
Tegyünk meg az első lépést érrendszerünk egészségéért! – keresse a vizsgálati helyeket
A COVID vírus ráébresztett bennünket arra, hogy akár az életünk múlhat azon, hogy vajon egészéges- e az érrendszerünk vagy sem? Mégis...
Egy kuriózum – egy kép a múltból – magyar csapatok Palesztinában – keresztes háború a törökök oldalán
Egyedülálló, ritka felvétel. Magyar katonák masíroznak Palesztinában. Az első világháborúban a törökök oldalán magyar csapatok s részt vettek a Szentföldi harcokban. Idáig én...
Magyar gyökerei vannak a leendő amerikai külügyminiszternek
A Bloomberg és a The New York Times is úgy tudja, kedden azt jelenthetik be, hogy Anthony Blinken lesz a következő amerikai külügyminiszter....
Lejárató kampány az Euronics ellen –üzleti harc – ki téveszti meg a vásárlókat
Jogi lépéseket tesz az Euronics márkanév kizárólagos magyarországi használatára jogosult Vöröskő Kft. korábbi partnere, a Bravotech Kft. ellen. A közelmúltban egy másik nemzetközi...