Világnézeti kérdés, hogy van-e valamiféle élet a halál után, ebben nem is szeretnénk állást foglalni. Arról viszont elég kiterjedt tudományos ismereteink vannak, hogy mi történik a testünkkel, miután meghalunk. Ez persze jó dolog – mármint a tudás megléte -, bár a megismerés folyamata önmagában elég hátborzongató.

Az Egyesült Államokban van egy farm, ahol körülbelül 150 darab temetetlen holttest fekszik szerteszét. Ennek szerencsére semmi köze a jelenlegi világjárványhoz, és nem is valamelyik hírhedt sorozatgyilkos hátsó kertjéről van szó, hanem a University of Tennesseehez tartozó Knoxville-i Antropológiai Kutatóközpont egyik „laborjáról”.

Az intézményt Dr. William M. Bass törvényszéki antropológus alapította 1987-ben, kifejezetten azzal a céllal, hogy tudományos eszközökkel tudják vizsgálni emberi holttestek bomlását különböző körülmények között. Ez volt az első ilyen jellegű intézmény a világon, bár azóta több hasonló kutatóközpont nyitotta meg a kapuit világszerte. Korábban ilyen vizsgálatokra csak állati tetemeken volt lehetősége a tudománynak (a modern időkben legalábbis). Fennállása óta több mint 1800 holttestet vizsgáltak itt, illetve további 4000, jelenleg még élő ember iratkozott fel a donorlistára.

Dr. William M. Bass, az első „holttest farm” alapítója éppen előadást tart. Forrás: https://www.lynchburg.edu/news/2018/09/anthropologist-william-bass-to-talk-about-gravesite-excavations/

A kutatóközpontban – melyet a köznyelvben csak „holttest farmnak” (body farm), tudományosabban „kültéri humán tafonómiai intézetnek” neveznek – rengeteg párhuzamos kutatás és vizsgálat folyik. A holttesteket direkt különböző helyekre és körülmények közé helyezik el – például bokrok alá, vízbe, vagy pont a tűző napra -, hogy meg tudják vizsgálni, hogy eltérő hatások hogyan befolyásolják a bomlást. De előfordul olyan is, hogy hasonló testfelépítésű testeket szándékosan egyforma körülmények között helyeznek el, és a bomlásukban bekövetkező különbségeket próbálják megtalálni. De vajon mi értelme van ennek a rendkívül gyomorforgató elfoglaltságnak?

Gyilkosok nyomában

Talán a legfontosabb, hogy a holttestek bomlásának pontos dokumentálása hozzásegít valódi gyilkosságok felderítéséhez. A kutatóközpont adatai alapján például ma már akár többhetes holttestek esetén is le tudják szűkíteni a halál pontos időpontját néhány napra. Márpedig ez sorsdöntő lehet egy gyilkossági nyomozás során.

Korábban ezt leginkább különböző rovarok, elsősorban legyek lárvái alapján állapították meg. Bizonyos fajok már a halál után néhány órával megjelenhetnek a holttestnél, míg mások csak később. Ezért a lárvák meghatározása és számszerűsítése egyfajta biológiai óraként szolgál a törvényszéki antropológusok számára. Azonban ez a módszer sem tévedhetetlen.

Számos olyan körülmény lehet ugyanis, ami megakadályozza vagy jelentősen befolyásolja a legyek és más rovarok megjelenését. Ilyen például, ha az elkövető valamivel becsomagolja a holttestet, vagy ha olyan körülmények között tárolja – mondjuk egy hűtőben -, ahol nem férhetnek hozzá a rovarok.

Ezért ma már inkább a holttestben, illetve a környékén – leginkább a talajban – megjelenő mikroorganizmusok meghatározását tartják a legmegbízhatóbb módszernek a holttest korának meghatározására.

A halálunk után ugyanis a test természetes védekezőrendszere kikapcsol. (Bár egy friss kutatás szerint az agyunkban bizonyos sejtek a halál után is aktívak maradnak.) Immunrendszer híján pedig a testünkben normál esetben is nagy mennyiségben megtalálható baktériumok elkezdik belülről felzabálni a testet. Miközben ezek a baktériumok szaporodnak, anyagcseréjük során gázokat termelnek, ami a holttest felfúvódásához, később pedig széthasadásához vezet. A keletkező hasadások pedig utat nyitnak további baktériumok, gombák és férgek megtelepedésének.

Mindez még önmagában nem jelentene semmit, de ezek a baktériumok nem véletlenszerűen jelennek meg térben és időben. Az eddig összegyűjtött adatok szerint viszonylag jól meghatározható, hogy a bomlás melyik fázisában milyen baktériumfajok dominálnak, illetve a különböző fajok aránya is információt hordoz. Ráadásul a kutatóközpontban vizsgálható számtalan különböző körülmény alapján azt is meg tudják határozni, hogy a holttest környezete – például a relatív páratartalom, vagy a talaj típusa – milyen hatással van a mikrobiológiai profilra.

Törvényszéki antropológusok képzése terepen a Knoxville-i Antropológiai Kutatóközpontban. Forrás: https://fac.utk.edu/

A baktériumok vizsgálata azért ad pontosabb képet, mint a férgek meghatározása, mert ezek szinte minden körülmény között képesek szaporodni és akkor is jelen vannak, ha a holttestet valamilyen módon elválasztják a külvilágtól (például becsomagolják). Ráadásul bizonyos fajok akár fagypont alatt is képesek lehetnek a szaporodásra, így a hűtés sem feltétlen teszi lehetetlennél a halál időpontjának megállapítását. A legújabb kutatások szerint a baktériumok által termelt különféle – jellemzően rendkívül büdös – anyagok a talajba is beszivároghatnak, így akár az is megállapítható, ha egy helyen korábban egy holttest feküdt, amelyet azóta már eltávolítottak.

Egyre színesebb a kép

A knoxville-i, és az ahhoz hasonló kutatóközpontok természetesen nem tökéletesek. Az egyik legnagyobb hiányosságuk a holttestek relatív hasonlósága. Ezekbe a „laborokba” ugyanis jellemzően középkorú, vagy idősebb, fehér, középosztálybeli emberek maradványai kerülnek – valószínűleg őket jobban elérik a donációra buzdító felhívások. Ezt természetesen fontos szem előtt tartani, hiszen különböző társadalmi környezetből érkező, vagy éppen különböző etnikumú emberek bakteriális „lakótársai” már életük során is jelentősen eltérhetnek.

Ennek ellensúlyozására olyan kutatások is indultak, melyek még természetesebb körülmények között vizsgálják különböző holttestek mikrobiológiai profilját. Ezekbe a vizsgálatokba a legkülönfélébb okból kifolyólag elhalálozott emberekből, általában röviddel a halál után levett minták kerülnek be. Például szívroham áldozatai, öngyilkosok, vagy hajléktalanok, akiket az utcán ért a halál.

Érthető okokból így egy sokkal változatosabb képet kaphatunk a társadalom különböző hátterű tagjainak a halál utáni mikrobiológiájáról. Megvizsgálható például, hogy különböző drogok és gyógyszerek, amelyek akár a halál bekövetkeztében is szerepet játszhattak, milyen hatással vannak a baktériumokra. Egyes vizsgálatok szerint például a túladagolásban elhunytak mikrobiológiai profilja jelentősen különbözik a természetes halált halt emberekétől.

A másik fontos probléma, hogy bár az Egyesült Államokban ma már több (szám szerint 8) hasonló intézmény működik, ezek természetesen nem tudnak minden globálisan is előforduló körülményt vizsgálni. Az Egyesült Államokban például nincs sarkköri régió (kivéve Alaszkát), vagy trópusi esőerdő, ahol valószínűleg egészen máshogy zajlik a holttestek bomlása.

Ugyanakkor egyre több hasonló intézmény nyílik világszerte. Az első olyan holttest farm, ami nem az Egyesült Államokban található, 2016-ban nyílt Ausztráliában. Azóta újabb hasonló intézmények nyitották meg morbid kapuikat Hollandiában és Kanadában, és az Egyesült Királyságban is tervezik egy hasonló létesítmény megalapítását.

Ezek a világszerte nyíló intézmények úgy tűnik, hogy valóban hozzátesznek a tudásunkhoz. Ausztráliában például, ahol a hőmérséklet extrém magasságokat is elérhet, a holttestek egy része egészen máshogy viselkedik, mint a mérsékeltebb klímájú régiókban.

A bomlást ugyanis tudományos szempontból öt fő fázisra osztják a kutatók. Az első, az úgynevezett friss fázis közvetlen a halál után kezdődik. Ilyenkor alakul ki a holttest elszíneződése (pallor mortis) és kihűlése (algor mortis), a hullamerevség (rigor mortis), végül pedig megjelennek a hullafoltok (livor mortis). Ezután a test felfúvódik, majd következik az aktív, utána pedig az előrehaladott bomlás. Utóbbi fázisokban először elfolyósodik a szerves anyag, majd a holttest kiszárad. A legutolsó fázis a szkeletonizáció, a maradványok – jellemzően csontok – teljes kiszáradása. A száraz és meleg ausztrál klímán az utolsó fázis helyett azonban a holttestek gyakran inkább mumifikálódnak (a meleg miatt a zsírok elfolyósodás helyett viaszos anyagokká alakulnak).

Ezeknek a farmoknak köszönhetően tehát egyre többet tudunk arról, hogy mi történik a testünkkel a halál után. Ráadásul tudásunk az egyre változatosabb tudás-forrásoknak köszönhetően egyre színesebb. És persze az sem utolsó, hogy a farmokról szóló beszámolók szinte hátborzongató krimi-regénynek is elmennének.

Nyitókép. Forrás: https://www.techrepublic.com/article/3d-tech-brings-big-data-analytics-to-crime-scene-investigations/