Megváltozott a világ. El sem hiszik, hogy mennyire. Nem titok én már átkosban, abban a szörnyű diktatúrában is újságít írtam. Ha megvetnek a sötét múltamért , akkor is elmesélem, hogy sokáig voltam rendőrségi, bírósági és bűnügyi tudósító. S, napilapnál. Igazából akkoriban nem voltak sajtófelelősök, nem voltak olyan belső kollégák akik lediktálták vagy elküldték mi jelenjen meg. Például a megyei főkapitányságon Sarudi Márta vagy Cseh Géza kiterítette az aktákat és válogathattunk mint a maci a málnásban. A bíróság kezelőirodájában is kitettek egy halom paksamétát aztán kedvemre kijegyzetelhettem a nekem tetsző érdekesebb ítéleteket. jut eszembe, hogy egyszer, csak egyszer hagytam magam eltéríteni, s bevittek az erdőbe, az egyik bírósági alkalmazott figyelmembe ajánlott egy érdekes sztorit. Egy vidéki kisvárosban egy vb titkár halottak után vette fel a szociális segélyt. Csudára tetszett a történet, főleg az a rész amikor kiderült, Gyula még a nőnapi virágokból is kikövetelte a részét. A szerkesztőkön is átment az anyag, másnap meg is jelent és estére nem győztem fogadni a gratulációkat. Bátornak tituláltak, miközben szó szerint vakmerő voltam. Utólag tudtam meg, hogy egy magas pozicióban lévő potentát sógora volt az elítélt és én hülye ebben a cikkben még ki is kararakiroztam. Máig is bánom. Következménye lett , elestem egy magas kitüntetéstől és egy évig a nevem nem jelenhetett meg a lapban. Feleségem üzleteit naponta háromszor vizsgálta a népi ellenőrzés, a párt szelíd ökle. Jó főnököm , keservesen de megmentett a kirúgástól, a nagy góré bosszújától. Annyira ismert volt az ügy akkoriban, hogy amikor Sárga csikó megnyítójára betoppantam és a sértett főnök is ott volt, senki nem mert velem szóbaállni. Kínos, krizishelyzet volt, persze később barátaim mentegetőztek, hogy féltették az állásukat.
Tehát ez volt a szocializmusban, bármit megírhattunk csak ugye viselni kellett a következményeket. Mostanában értesültem egy érdekes közérdeklődésre számot tartó bűncselekményről. Megtörtént a rendőrségi vizsgálat és vádemelési javaslattal küldték meg az ügyészségre. Kedvem szerint egy eposzt írnék erről, de nem lehet. Nem szabad. Nekem nem szabad, tilos. Mert érintett vagyok, s ugye a szakmai etika elveit még én sem rúghatom fel. Annyit elárulok, tudásom javával szolgáltam a nyomozást. Mivel ímmel ámmal folyt a felderítés hozzátettem azt amit magam is tudhattam. Többet nem mondhatok, lakat a számon. Bilincs a kezemen, – nem most még 2017 novemberében.
Különben csuda jó dolga van a mai bűnügyi tudósítóknak. Tálcán kapják a kiporciózott anyagokat. Tulajdonképpen ezeket a híreket kimásolom és beillesztem. Már a fax is a múlté, a kéziratokat nem kell kontrollálni, elég a maileket lesni, hogy hol volt karambol, ki kit szúrt le és honnan mit loptak. Színes hírek, amikor mi is segítünk egy egy körözött személy képének a kitevésével, ilyenkor örömmel szolgáljuk a közbizontságot. Nincs étlap szerinti választás, kapjuk amit küldenek. Nem én döntöm el, hogy mi az a ami közérdeklődésre számot tartó esemény hanem a hivatal sajtófőnökei vagy a még magasabban ülők.
Persze ez sem mindig van így. Adódhatnak kívételes esetek. Mint például az enyém 2017 novemberében amikor személyiségi jogaimat sárba tiporva családommal együtt pellengéreztek ki hamis rágalmakkal, felbújtott hazudozó tanúkkal. Akik erre az ügyre kíváncsiakk – vannak ilyenek – nem kevesen, számukra annyit megsúghatok, biztos forrásból engemet már jogerősen elítéltek. Persze fellebbezek, hiszen egy tanú a kettes számú már megbukott a törvényszéken, s most azzal mentegetőzik, hogy nem jól emlékszik. Arra, hogy az események után négy éve mit mondott a kamerák előtt. Az egyes számú tanú se egy százas égő – a tárgyaláson előadta, hogy ki kérte meg tanúskodni. Majd elárulja nem látott semmit, de ő úgy gondolta. Mindezt egyes szám első személyében regéli, csak közben az élettársa meg elkotyogta, ketten voltak ott és mire odaértek, a földön feküdtem, hátamon a kedves rendészek térdeltek.
Hogy mi van a fiúkkal, mi történt velük azóta, hogy az igazgatójuk feljelentette őket, majd később letagadta azt nem tudhatjuk meg. Nincs titkosítva, de, miért is lenne – csupán az van , hogy állítólag ez Miskolcon nem közérdeklődésre tartó ügy. Bezzeg ha ezzel a Közzel beszélhetnék, megkérdezném, honnan tudja mi az ami érdekli vagy untatja.
