SzántóGráf » Az ecetfák alól jelentem / Egyéb / Észak » Miskolciaké lett a tárca – Áder János, Magyarország köztársasági elnöke 2021. december 11-i hatállyal az Igazságügyi Minisztérium államtitkárává nevezi ki dr. Répássy Róbertet
Miskolciaké lett a tárca – Áder János, Magyarország köztársasági elnöke 2021. december 11-i hatállyal az Igazságügyi Minisztérium államtitkárává nevezi ki dr. Répássy Róbertet
Dr. Répássy Róbert 1968-ban született Miskolcon. Jogi diplomáját
1992-ben szerezte a Miskolci Egyetem Állam-és Jogtudományi Karán,
1995-ben jogi szakvizsgát tett. 1993-1994 között, majd 1998 és 2018
között országgyűlési képviselő, a FIDESZ frakcióvezető-helyettese és
az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság, majd a
Törvényalkotási bizottság alelnöke. 2010-től 2014-ig a Közigazgatási
és Igazságügyi Minisztérium igazságügyért felelős államtitkára, majd
2014 és 2015 között az Igazságügyi Minisztérium parlamenti
államtitkára.
Munkájához sok sikert és jó egészséget kívánunk!
Kiadó: Igazságügyi Minisztérium
Képek a gráf archivumából:
A miniszterelnök a megyeházára érkezettA Déli hírlap születésnapjánA miniszterasszony jelentette be a közösségi oldalán
Az iskolagyümölcs-programban jelentős előrelépés történt tavaly, hiszen a 2014-ben folyósított mintegy 2,72 milliárd forint közel 1 milliárd forinttal haladta meg a 2013-ban kifizetett...
Hatósági riasztás: rákkeltő áru került a magyar boltokba, Kínából érkezett – azonnal visszahívják a terméket Arra kérnek mindenkit, hogy ne fogyasszák el a...
Ma reggel kicseleztem a családot. Azt mondtam megtöltetem a szódás ballont, mert különben nem lesz fröccs. Elhitték. Persze tudtam, készültem, hogy egy...
Az Athenaeum Kiadó 2015. szeptember 6-án – egyelőre kísérleti jelleggel – rúdtáncszobát rendezett be dolgozói számára a kiadó Dankó utcai központjában. A cég...
– Példát szeretnénk mutatni abban, hogy az onkológiai ellátásnak része az életvégi ellátást nyújtó hospice szolgálat is: nem engedhetjük el a kezét a...
A hagyományos lengyel-magyar Derenki Búcsút 2017. július 23-án vasárnap rendezték meg. A lengyel-magyar szentmisét dr. Seregély István érsek úr vezette Pawel Cebula, Jan...
Tovább bővül az FTC saját márkás termékeinek köre, mostantól kapható a Fradi Energiaital. Magyar sportklubok közül elsőként a Ferencvárosi Torna Club alaposan áldoz...
Hatalmas a felháborodás a Promenad24 Szabó Zoltot támadó lejáratóanyaga körül, amit végül azután töröltek a Fidesz-közeli lap felületéről, hogy a hódmezővásárhelyi rendőrkapitány néhány...
Kezdődik a kekeckedés. Kár, nem érdemli meg. Müller Cecilia a legkedvesebb és a legkészségesebb a sajtó irányába. Amit tud, amit elmondhat nem tartja...
A Daganatos Betegek Napja a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság (MKOT) kezdeményezéseként jött létre a Gyógyulj Velünk Egyesület és a Rákgyógyítás Magazin (www.rakgyogyitas.hu) közreműködésével,...
Váratlanul elhuny dr. Lyocsa János a miskolci Diósgyőri kórház nyugalmazott főigazgatója. Temetéséről később intézkednek. Egyébként alig két hete beszéltünk utoljára, s éppen egy...
A minap még a kátyúkat kerülgettük a miskolci Arany János utcán. Araszoltunk mert tíz méterenként aszfaltozták a felfagyott gödröket. S ennek eredményeként mint...
Tisztelt Kolléga! Idén márciusban az OTP Bank immár hatodik alkalommal írta ki Társasházi pályázatát, amelynek keretében összesen nettó 8 millió 800 ezer forint...
A Belügyminisztérium közleménye Budapest, 2018. december 20., csütörtök (OS) - Dr. Kontrát Károly miniszterhelyettes, parlamenti államtitkár - dr. Pintér Sándor belügyminiszter nevében -...
A Miskolci Törvényszék 2019. február 20-án, 8 órától, a 127-es tárgyalóteremben tart előkészítő ülést abban a büntetőügyben, mely az aszalói emberülésként vált ismertté....