https://twitter.com/i/status/1486648460510121989

ujkelet.live

Michael “Miki” Lévi, a Kneszet elnöke csütörtökön beszédet mondott a német parlementben, a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából rendezett ceremónián.

Holokauszt-túlélők és politikusok szerte a világon beszédeket tartottak a nap folyamán, figyelmeztetve az antiszemitizmus újjáéledésére és a holokauszttagadásra, miközben a világ megemlékezett a náci atrocitásokról és az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadításának 77. évfordulójáról.

A koronavírus-járvány miatt idén is számos rendezvényt online tartottak meg.

„Meghatva és alázatosan állok önök előtt” – mondta Lévi héberül, köszönetet mondva a Bundestag elnökének, Bärbel Basnak, hogy meghívta az eseményre. „Büszke vagyok arra, hogy Izraelt, a világ egyetlen zsidó és demokratikus országát képviselem, a Kneszet házelnökeként” – mondta.

Az izraeli politikus kijelentette, hogy a német parlament emlékműként áll az „emberek azon képességére, hogy kihasználják a demokráciát a demokrácia legyőzésére”.

„Ez egy olyan hely, ahol az értékek elvesztek, és ahol a demokrácia rasszista zsarnokságba süllyedt. Tehát pontosan itt, ennek a háznak a falai között, néma kő- és acéltanúként állva tanuljuk meg újra, milyen törékeny a demokrácia, és kapunk emlékeztetőt kötelességünkre, hogy mindenáron megvédjük” – mondta.

80 évvel ezelőtt a náci vezetés Berlin külvárosában, Wannsee-ben találkozott, hogy megtervezzék a végső megoldást, de azóta a zsidó nép „újra feltámadt”, hogy „független államot építsen történelmi hazánkban” – folytatta.

„Ma emlékezni fogunk. Együtt akarunk egy fényes jövőt építeni” – folytatta. „Együtt kell megterveznünk a közös jövőt a közös értékek és álmok alapján.”

Megrendítő beszédében Lévi köszönetet mondott Angela Merkel volt kancellárnak is a holokauszt emlékének életben tartása és az izraeli-német kapcsolatok erősítése érdekében tett erőfeszítéseiért.

Olaf Scholz jelenlegi kancellárhoz fordulva Lévi azt mondta, teljes mértékben bízik abban, hogy ugyanezek az erőfeszítések folytatódni fognak a vezetése alatt.

,,A holokauszt emlékének megőrzése nehéz feladat és minden generáció kötelessége a jövő nemzedékek nevelése érdekében” – mondta.

Lévi végezetül, könnyeivel küszködve, felolvasta a gyászoló kádist egy imakönyvből, amely egy német zsidó fiúé volt, aki a kristályéjszaka előestéjén ünnepelte bármicváját.

Frank-Walter Steinmeier német elnök és más méltóságok mellett Inge Auerbacher holokauszt-túlélő is részt vett az eseményen.

Beszédében mesélt Ruthról, egy berlini lakosról, akivel Theresienstadtban barátkozott össze a háború alatt, és akinek ígéretet tett, hogy meglátogatja, ha a háborúnak vége lesz. Ruth azonban nem élte túl.

,,Azért vagyok itt, hogy meglátogassalak, Ruth” – mondta Auerbacher sírva.

Összessen körülbelül 6 millió európai zsidót, köztük mintegy 1,5 millió gyereket öltek meg a nácik és kollaboránsaik a holokauszt során.