Ismét a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) operatív felderítése nyomán vettek őrizetbe korrupcióval megalapozottan gyanúsítható egészségügyi dolgozókat. Az NVSZ jelzésére a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség kötelességszegéssel és üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást. Keresztes Imre főügyész közölte: a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség és a Fővárosi Nyomozó Ügyészség további bizonyítékok beszerzése és az elkövetők elfogása érdekében 11 helyszínen összehangolt eljárási cselekményeket hajtott végre az NVSZ és a Készenléti Rendőrség közreműködésével. A megalapozott gyanú lényege szerint egy budapesti háziorvos a szakasszisztensével együttműködve azt a gyakorlatot alakította ki, hogy valótlan tartalmú oltási igazolást állítottak ki pénzért cserébe, az oltás tényleges beadása nélkül. A gyanúsítottak a koronavírus elleni oltás felvétele miatt a rendelésen megjelent személyek számára – amennyiben az oltás felvételére nem tartottak igényt, azonban a védettségi igazolásra szükségük volt – 15 ezer és harmincezer forint közötti összegért állították ki az igazolást. A gyanúsítottak a jogosulatlan előnyként kapott összeget egymás között, egyenlő arányban elosztották. A regionális nyomozó ügyészség elrendelte a két egészségügyi dolgozó őrizetét, gyanúsítottként hallgatta ki őket korrupciós bűncselekmény miatt – amelyet a háziorvos tettesként, míg a szakasszisztens bűnsegédként követett el -, majd indítványozta letartóztatásukat. Amint azt Kovács Katalintól, a KNYF helyettes szóvivőjétől, katonai ügyésztől megtudták, a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa szerdán harminc napra elrendelte a kényszerintézkedést mindkét egészségügyi gyanúsítottal szemben.
Szántó István
Related article
Napi Schwezoff Breaking , friss hír SD maga hívta össze a közgyűlést trükközik vagy valami csalafintasagra készül -Tisztelt Képviselőtestületi Tagok! – tehát csütörtök öt óra – harangoznak Dávidnak
Aki nincs képben – Kiss Henriette kérte a BZSH közgyülés azonnali összehívását. Schwezoff az által kiagyalt jogi okokra való hivatkozással – tart ettől...
Svindli vagy hétköznapi rafinéria – hiányzik a gömböcske – mire jó az átfolyás ellenőrző ablak – az Auchan kútnál megsporólták
Sajnos erősen bizalmatlan természetű vagyok. Furcsa emberi tulajdonság, hogy ha valami olcsó szinte keressük az okát. Nem vagyunk képesek bízni egymásban, nehezünkre esik...
Pusztai Laci szemináriumot tart a zsaruknak – megcsípik e az Északhírnököt – csak van az a pénz – tulajdonosváltás várható
Sokunknak nem szíve csücske az Északhírnök portál. Nem szeretjük az élve boncolást, a gusztustalan, incselkedő, gúnyolódó és rágalmazó beírásokat. Főleg ha névtelenül jönnek...
Újabb átstrukturálással készül a járványhelyzet fokozódására a Megyei Kórház – érthetőbben felszabadítják az ágyakat a fertőzötteknek – a jelenlegi betegeket hazaküldik
A miskolci kórházak fekvőbeteg-kapacitásainak újabb átstrukturálását hajtják végre a BAZ Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház tagintézményeiben annak érdekében, hogy...
Rosszmájúság a Tescoban – amikor a hentes tart a kirúgástól – mindent a vevőért
Magam se vagyok egy egyszerű könnyű eset. Őseim kereskedők voltak a javából így aztán a véremben lehet a szakma fortélya. Az első számú...
A régi call.x- hej mambó – nem a levegőbe beszéltem – egy fix IP címet áhítok – muszáj lesz trösztöt alapítanom – pluszmunka az újraosztás
Szinte szaladt az idő ma. Gondoltam ideje rendbe hozni, elintézni a felhalmozott folyó ügyeket. Előző nap kikészítettem a papírokat és mellé a telefonszámokat....
Nem vagyok közszereplő – s ha mégis, jogos e az arctalan kritika, rágalmazás – Trump Amerikában már helyre teszi a mocskos szájúakat
Van egy sejtelmem, idáig bármi is történik a világban úgy is minden begyűrűzik hozzánk is. És most nemcsak az oljaválságra gondolok, amikor vasfüggőny...
Négy miskolci rendész hajléktalanokat ütött – megfélemlítik a sértetteket – miért tehetik
Kérésre, baráti tanácsra módosítottam a címet. Jogos volt, sérelmezték, hogy nem a rendészek hanem néhány magáról megfeledkezett egyenruhás bántalmazta az elesetteket. Nagyon sértette...
Kinek a pap, kinek a papné – dögös dundik diadala – nehézsúlyú szépségek
2016.július 16.-án Budapesten a Duna Palotában V.alkalommal rendezték meg a Miss Dundi és Dögös molett szépségversenyt.Ahol három kategóriában próbálhatták ki magukat a hölgyek...
A birodalom visszavág – választás 2019 – ki mire voksol – mi az amit szeretnék – futás az áruházba
Választási hangulatban vagyok. Folyamatosan. Hetente egy kukára való üzleti ajánlatot kapok. Hiába írtam ki a postaládánkra, hogy semmilyen ingyenes szórólapot, hetilapot nem kérek....
Emeltem az adrenalin szintemet – fejjel mentem a nyitott kapunak – az Auchanban sem lacafacáznak – a vevőnek van igaza akkor is ha otthon felejtette
Idáig azért volt a Lidl áruház a kedvencem, mert ott nemcsak jó minőségű masszív dobozokat adnak – csak úgy ajándékba. Ráadásul itt, ha...
Tegyük helyre a sajtóban megjelent csúsztatást! – Lázár nem kért engedélyt
Lázár János senkitől semmilyen engedélyt nem kért és nem kapott erdőterület megvásárlására. Tegyük helyre a sajtóban megjelent csúsztatást! Az 5 hektár alatti, gazdasági...
Napi Schwezoff – mit szeretnénk karácsonyra – sok az a húsz millió még akkor is ha ő fizetné vissza
Na ki van a képen? A gráf olvasóinak bizonyára már ismerős. Igen talált, s már süllyed is. Ő a Budapesti Zsidó Hitközség ügyvezetője...
Futni hagyják a cseheket – a fóti AAA autóház tovább trükközhet – nincs felelőse az okirat hamsításnak
Akár unják akár nem, nem szívesen hagynám abba a fóti autóház által elkövetett disznóságok felemlegetését. Röviden – hátha még nem mindenki tudja –...
Hogy mik vannak – itt jön a rabbifurgon ….házhoz mennek itt a guruló zsinagóga
Mozgó zsinagógaként működő felmatricázott kisteherautó jelenik majd meg egyetemeknél és iskoláknál, hogy a vallástól eltávolodott zsidókat megszólítsák. Micva Mobil néven egy tarka, telematricázott...
Meztelen reggeli torna, vaddisznó zsigerelés, páncélozott harckocsi – Itt vannak az elmúlt év legkülönlegesebb vendégigényei
Budapest, 2017. május 3. – Az elmúlt évben sem unatkoztak a szállásadók, hiszen ha különleges kérésről volt szó, a vendégeknek gyakran szabadult...
A külföldi bankszámlákról is tud majd a NAV – ni csak mindent látnak- vége a dúgi pénznek – már csak a szalmazsák marad
Jövő szeptembertől az OECD országokban lévő új, valamint a már meglévő nagy értékű egyéni bankszámlákról is információkhoz juthat a magyar adóhatóság. Ez azt...
Nehéz a pénztől megszabadulni – az ötszáz eurós felválthatatlan – gáláns banki ajánlat – lejáratták a menekültek
Rájöttem, a pénz tényleg nem boldogít. Sőt. Akár még boldogtalanságot , s bosszúságot is okoz. No meg, rengeteg utánjárást. Szóval az úgy kezdődött,...
Na ne már – a Fehér ház embere és a tranvesztia szexuális mókamester – Channuka személyenként fél százezer forintér – lengedeznek a fotók
2015.01. 01. Nem hittem volna, hogy az újesztendőben még mindig lesz napi Schwezoff. Reméltem, férfiasan feláll, elköszön és eltűnik és oda vissza megy...