„KISVILÁGOK” CÍMŰ PÓDIUMBESZÉLGETÉSSEL EGYBEKÖTÖTT FILMVETÍTÉS A NEMZETKÖZI ROMA NAP ALKALMÁBÓL – Kerényi László képei

A Sokat tanulhatunk egymástól – Hodász c. antropológiai dokumentumfilmet április 7-én, 17:30 kor vetítik a Béke Art Moziteremben.

Sokat tanulhatunk egymástól – Hodász című magyar antropológiai dokumentumfilm ingyenes vetítésére kerül sor, a Nemzetközi Roma Nap alkalmából a CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett Művészetek Háza Béke Art Mozitermében, az EPISZTÉMÉ – Kutató, Közösségépítő és Kulturális Egyesület szervezésében.

A film Hodászon, az északkelet-magyarországi multietnikus együttélési helyzetek iskolapéldájaként bemutatható településen készült. A néző egy szociális szakembernek, a filmben megszólaló helyi szakértőnek a tolmácsolásában ismerkedhet meg a hodászi lokális etnikai közösségek alapvető jellemzőivel. Az elbeszélésből kiderül, hogy a magyar, az oláh cigány és a romungró közösségek történeti hátterüket és szociokulturális jellemvonásaikat tekintve igen eltérő tulajdonságokkal írhatók le. A film kifejezett hangsúlyt helyez az együttélési kapcsolatok több dimenzióból történő bemutatására. A filmvetítést követően pedig pódiumbeszélgetésre várják az érdeklődő nézőket.

 

A pódiumbeszélgetés résztvevői:        Prof. dr. BICZÓ Gábor tudományos dékán-helyettes – Debreceni Egyetem

dr. GULYÁS Klára egyetemi adjunktus – Tokaj-Hegyalja Egyetem

KÁNTOR Barbara kulturális antropológus – DE Humán Tudományok Doktori Iskola

SZABÓ Henriett tudományos segédmunkatárs – MTA-DE Néprajzi Kutatócsoport

dr. habil KOTICS József kulturális antropológus, intézetigazgató – Miskolci Egyetem