
Ta

Ta
Mintegy három hete kezdődtek a garanciális javítások a Kiss Ernő utcán, mely munkálatok érintik a megsüllyedt szennyvíz- és csapadék akna fedlapokat, valamint...
Magától Miskolc város főépítészétől tudom, hogy a Gömöri pályaudvar újraélesztése már nem sokáig várat magára. A részleteket is megismertem, a koncepció lényegét is...
Ha igen TE lehetsz a Magyar Evő versenyzők Országos Bajnokságának selejtezőjének bajnoka Még mindig nem áprilisi tréfa és nem kacsa, igen hamarosan startol...
A kapcsolatok erősítéséről és gazdaságfejlesztési lehetőségekről is egyeztetett Veres Pál, Miskolc polgármestere Mohammed Almatrafival, Szaúd-Arábia nagykövetével, az Arab Nagykövetek Tanácsának Elnökével,...
Ha az alperes nem figyelmeztet, megfeledkezem a hétfő délelőtti tárgyalásról. Mint látható a bírósági folyóson kifüggesztett feljegyzésből Pusztai Lászlóval, azaz Pupák úrral...
A Széchenyi Tőkebefektetési Alap cégportfóliójába tartozó vállalkozások csaknem 64 százaléka növelte árbevételét 2016-ban, amely így összesen 14,5 milliárd forintot ért el –...
Rossz álom vagy valóság. Az utóbbi, hiába csipkedem magam, az unió jégtáblája repedezik. Miniszterelnökünk már régóta mondja mondogatja, Brüsszel, nem Moszkva. Bár a...
Most pénteken 14. délután 15 órakor ismét dedikálok a Géniusz Könyváruházban. Az Isten szabadságra ment című könyvemet szeretném bemutatni. Mindenkit szeretettel várok erre...
Most már bizonyosra vehető, hogy a Miskolci Hősök tere, amelyet a szocialista vezetésű önkormányzat idején, furcsa módon megcsonkítottak örökre a város szégyene marad....
Jó lenne, ha a kormány nemcsak a bankoktól kérne kamatplafont, hanem maga is garanciát vállalna, hogy alacsonyan tartja az inflációt – mondta Csányi...
Régóta szemezek egy ilyen törpeautóval. A városban ezer előnye van. Max. tempó 45 kilométer óránként, rendőr legyen a talpán aki ezzel bemérne. Állítólag...
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata „Fesd a várost színes(ebb)re” alkotói pályázatot ír ki Csatolmányok Alkotói pályázati felhívás Nevezési lap, adatvédelmi nyilatkozat pályázat pályázati...
Új Kelet online ápr 3 ujkelet.live Vlagyimir Putyin orosz elnök közel 20 évvel ezelőtti izraeli látogatása során találkozott Mina Juditszkaja-Berlinerrel, aki fiatal korában...
Összesen 518 előadás, több mint 135 ezer néző, 11.100 bérlet – ez volt számokban a Miskolci Nemzeti Színház 2015-2106-os évada. A június 3-án...
- A pandémia okozta forgalomcsökkenés ellenére is brutálisak a tavalyi számok. A balesetek majdnem fele Budapesten és Pest megyében, tízből kilenc gázolás fényjelző...
A Miskolci Egyetem és a Magyar Honvédség 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred Honvédelmi Oktatási és Kulturális Központja szervezésében „A Magyar...
Óriási a hivatalok levélforgalma. Azt hihetnénk, hogy az elektronikus kommunikációval kevesebb papír fogy, és csak megmenthetjük a kivágásra ítélt erdőségeket. Hiába minden...
Budapest, 2020. július 30., csütörtök (OS) - A Hajdú-Bihar Megyei Rendőrfőkapitányság bocsánatát kéri Nagy Jánosnak azért, mert a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság beosztott járőrei 2015....
Idén ez már a sokadik eset, hogy károkozást észlelnek a Városgazda munkatársai, a helyszíni bejárások során. Ezúttal az Avason, pontosabban...

