Mindketten ásványvízet kértünk, hiszen manapság csupasz, természetes csapi nedűt kérni bődületes égés lenne egy étteremben. A vendéglátás megcsúfolása vendéglőben csapvízet inni. Bizonyára kihoznák, de a hátunk mögött tennének néhány éltető csípős megjegyzést a söntés pultnál. Tehát trendi módon kaptunk két márkás ásványvízet kétféle változatban. Több variáció is létezik, mi a búbist és a savmentest kértük. A készséges fiatal felszolgáló két előre felbontott palackot tett az asztalra és előírásszerűen udvariasan kitöltötte mindkettőt. Semmi szenzáció!
Nos, nekem mégis egy régmúltbeli sóher svindli jutott eszembe minderről. Mivel a stikli már többszörösen elévült elárulhatom ezt az emékeimet – a hatvanas évek végén diákként a Szántódi Révcsárdában csálingerkedtem, mezei pincérkedtem. Jó csapat voltunk és mint a nyári mikulásoknak alig három hónap alatt, a főszezonben egy évre való zsákmányt kellett összeszedni. Így aztán ott kellett ügyeskedni ahol csak tudtunk. Nekem mint a legfiatalabbnak napi egy órában a tányérok törölgetésén kívül újra kellett töltögetni az ásványvízes palackokat. Csapvízzel vagy olcsó ballonos szódával. Ez olyan 99 százalékos haszonkulccsal ment – csak felszolgálásnak ügyelni kellett, hogy a lecsavart vagy a lefeszített kupakokat ne hagyjuk a vendég asztalán. Ők ugyanis eldobták, begyürték vagy megroncsolták. Ezeket kincsként őriztük, ezek nélkül nem ment volna a csapi víz vagy a csárda kútvízének a hasznosítása.
Ha valaki azt hinné, hogy manapság képesek ilyen trükkökre a vendéglátásban , alaposan tévednek. Nincs is értelme hiszen az űdítőkön egyébként is olyan mérvű a haszonkulcs amelyet már nem érdemes srófolni.
( A címkép illusztráció – itt a kupakok sérthetetlenek voltak)
