Gyökeresen átalakult az elmúlt években az
egészségügyi ellátáshoz szükséges eszközök és berendezések előállításának
gazdasági környezete. Az ellátási láncok fokozott sérülékenysége miatt a
jelenlegi helyzetben a biztonságos orvostechnikai eszközellátás fenntartásához
az államnak biztosítania kell a szektor számára a fenntartható gazdálkodás lehetőségét
A koronavírus járvány és az ukrajnai háború a világgazdaságban is
rendkívüli helyzetekhez vezetett. Az időről időre fellépő váratlan
alapanyaghiányok, üzemleállások és szállítmányozási nehézségek előre
nem tervezhető módon korlátozzák az orvostechnikai szektor
előállítási kapacitását.
Egyes nyersanyagok és alkatrészek elégtelen kínálatának negatív
hatásai a közvélemény számára is ismertek, hiszen a chiphiány miatt
ma egy új autóra akár egy évet kell várni, a cellulózhiány miatt
pedig a boltokban időnként csak limitált mennyiségű higiéniai
papírterméket vásárolhatunk. Mindez az egészségügyi termékek
ellátását is hátrányosan érinti, hiszen chipekre az elektronikus
orvosi berendezések (pl. képalkotó és sugárterápiás eszközök,
defibrillátorok), cellulózra pedig az inkontinencia eszközök és
kötszerek gyártásához is szükség van.
Súlyosbítja az orvostechnikai szektor helyzetét, hogy a
z energiahordozók drasztikus drágulása és a forint árfolyamgyengülése
jelentősen megnövelte az egészségügy számára nélkülözhetetlen termékek előállítási
és szállítási költségeit. Az ellátási láncok sérülékenysége még hosszabb ideig
fennmaradhat, ezért a jövőben további kínálati problémákra kell készülnünk.
Ha valamely egészségügyi termékcsoportban a gyártókapacitások globálisan beszűkülnek,
a hiánytermékekhez elsősorban azok az országok férhetnek hozzá, amelyek kiszámítható
és fenntartható működést biztosítanak az ellátási lánc szereplői számára. Ennek két
dimenziója van: a termék nemzetközi mércével mért piacképes fedezete, valamint annak
határidőben történő kiegyenlítése. Magyarországon ma mindkét dimenzióban kihívásokkal
szembesülnek az orvostechnikai cégek. A kifizetetlen kórházi számlák halmozódásának
régóta fennálló problémája a jelenlegi helyzetben extra kockázatot jelent, és már van
konkrét példa arra is, hogy egy Magyarországon piacvezető gyógyászati segédeszköz gyártó
maga kezdeményezte a termékei kivonását a társadalombiztosítási finanszírozásból, nem
vállalva tovább a veszteséges forgalmazást.
Az egészségügyi ellátórendszer zavartalan működése kiemelten fontos a járványügyi és
háborús veszélyhelyzet okozta nehézségek elleni védekezésben. Az orvostechnikai
eszközellátás stabilitásának megőrzése fenntartható és kiszámítható gazdálkodási
környezet megteremtését igényli, ezért az iparág egyeztetést kezdeményezett a szaktárcával.
Az ETOSZ üdvözli a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkárságának
nyitottságát a szakmai párbeszédre, és az egyeztetések során támogatni kívánja a
döntéshozókat az ellátásbiztonság megőrzésében, a védekezés szempontjából kiemelt
fontosságú termékcsoportok azonosításában. *** Az Egészségügyi Technológia és
Orvostechnikai Szállítók Egyesülete (ETOSZ) az innovatív egészségügyi technológiai
szektor érdekképviseleti szervezete. Az ETOSZ célja, hogy az orvostechnikai innováció
eredményei elérhetőek legyenek a magyarországi betegek számára. Tagvállalatai között
nemzetközileg elismert kórházi és patikai beszállítók, Magyarországon jelentős gyártási,
kutatás-fejlesztési tevékenységet végző egészségipari vállalatok, továbbá
közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatást nyújtó vállalkozások vannak.
További információért keresse föl az ETOSZ honlapját.
Kiadó: Egészségügyi Technológia és Orvostechnikai Szállítók Egyesülete
Bennem egy világ omlott össze, amikor megláttam a Washingtoni Capitolium ostromát. Idáig azt hittem, hogy a korlátlan lehetőségek hazájában, a demokrácia fellegvárában, a...
Az európai vizsgálat szerint egy kínai teherhajó, a Ji Peng 3 volt, amely horgonyát száznyolcvan kilométeren át a tengerfenéken vontatva tönkretette a balti-tengeri...
Mivel életem első munkahelye a Balaton volt, ahol csónakosként szolgáltam, s alkalmanként a vitorlásokon is a hasznomat vették máig is szeretek hajókázni. A...
Alakszai Zoltán tegnapi sajtótájékoztatójából sugárzik a hozzá nem értés. Alakszai Zoltán nem tudja, milyen állapotban van jelenleg a város, nem tudja,...
Nagy nap volt ma Bánhorvátiban . Hálaadó Istentiszteletet tartottak a Demeter házaspár, Zoltán és Zsuzsa lelkészi szolgálatának 30. éves jubileumán a település 1791...
Medvenyomokra figyeltek fel az esőtől felázott, sáros talajon Lyukóvölgyben, a Magyar tanyán, az egyik kerítésen pedig az állat bundájából származó szőrcsomókat...
Az ember csak gyüjt, gyüjtöget. Minden kell ami csak megtetszik. Amikor egy kütyüvel gazdagodunk, elcsodálkozunk, idáig hogyan is voltunk meg nélküle. Vettem kis...
A Velünk a Város frakció kiáll Veres Pál polgármester döntése mellett, mellyel számos önkormányzattal együtt tiltakozik az ellenzéki városokat sújtó újabb kormányzati...
A 282. ezred tartalékos tüzérzászlójának katonái sajátosan köszönték meg a gyerekeknek a bátorító rajzokat 2023. október 17. Fotó: Izraeli Védelmi Erők Avi/ujkelet.live Vaskardok...
Százhatvan gyermekvasutas tett ünnepélyes fogadalmat szombaton a MÁV Zrt. Széchenyi-hegyi Gyermekvasút hagyományos éves gyermekvasutas avató ünnepségén. Az utazóközönség számára pedig egy felújított nyári...
85 éve, 1937. július 20-án halt meg Guglielmo Marconi, a drótnélküli távíró Nobel-díjas olasz feltalálója. Mivel egyetemet nem végeztt, elméleti tudása hézagos maradt,...
Soha nem jön vissza a cupákos, a kockás abroszos, kisfröccsös és gazdagon húsleveses, velőcsontos Krúdy Gyulás vendéglátás. Persze a harminc filléres, kenyereslányos se...
Szerdán késő délután hivatalosan is aláírták a Szerencsi várban az Zempléni városok szövetségének alapító oklevelét. Szerencs, Tokaj Sárospatak és Sátoraljaújhely ezentúl közösen lobbiznak....
Barátaimmal 1966 nyarán úgy döntünk, hogy közösen veszünk egy autót. Jogosítványunk nincs, viszont komolyan szeretnénk egy kocsit. Alapos, megfontolt vevőként mustrálunk egy kivénhedt...
Megváltoztak a szabályok a karanténra vonatkozóan /Fotó: Northfoto/ Mint arról korábban beszámoltunk, ismét változnak a karantén szabályai: a mai naptól kezdődően nincsen közigazgatási...
Utána néztem, mit is jelent a veteránjelző. Kiöregedett katona, öreg harcos, aki földet kapott. Igaz, időközben sokszínűbb lett ez a kifejezés, hiszen nemcsak...
2018 április 10-én, kedden rendezték meg a B-A-Z Megyei Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola, Fejlesztő Nevelést – Oktatást Végző Iskola, Kollégium és...
Éppen a minap írtam arról, hogy az egyetlen megmaradt miskolci zsinagóga állandóan zárva. A nagyközönség előtt legfeljebb csak a koncertek alkalmával lehetett nyitva....