Skip to content

Miskolcon bárki kipróbálhatja a szabadulószobát

Miskolcon bárki kipróbálhatja a szabadulószobát

 

2022. szeptember 19-30. között Magyarországra érkezik egy szabadulószobának berendezett
lakókocsi, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet az emberkereskedelem áldozataira.
A lakókocsi Budapest, Székesfehérvár, Pécs, Szeged, Szolnok, Debrecen, Nyíregyháza és
Miskolc főterein lesz kiállítva, ahol bárki kipróbálhatja a szabadulószobát. A résztvevők
megismerik Nóra történetét, akit először Magyarországon, majd Hollandiában kényszerítettek
prostitúcióra, végül azonban a hatóságok munkájának köszönhetően megmenekült. A
szabadulószobából különböző feladatok útján lehet kijutni, melyek egységes célja az lesz, hogy
„láthatóvá” tegyék az áldozatot, Nórát.
A program célja, hogy növelje az emberkereskedelem ismertségét. A szabadulószobában való
részvételen túl az érdeklődők matricákat kapnak és komolyabb érdeklődés esetén mélyebben is
ismertetik velük az emberkereskedelem jelenségét. A szervezők figyelemfelkeltés céljából
vizuális segédeszközöket is alkalmaznak, plakátokat, ismertető lapokat helyeznek ki a
lakókocsi mellé. A programot szeptember 19-én, Budapesten a Belügyminisztérium
részvételével nyitják meg. Szeptember 22-én Pécsen a PTE ÁJK képviselőivel tartanak
megnyitót és végül 2022. szeptember 30-án Budapesten kerül sor a záróeseményre, amelyre a
fővárosi önkormányzat képviselői hivatalosak.

A helyszínen várható cselekmények

A program nem igényel jelentős szervezési munkálatokat, így a helyszínen lévő áldozatvédelmi
referens abban tud segíteni elsősorban, hogy elősegíti az érdeklődőkkel való kommunikációt.
Ennek az az oka, hogy a szabadulószoba koncepciója köré épített figyelemfelhívó program célja
az, hogy az érdeklődők bemenjenek, meghallgassák a történetet és kijussanak a szobából. Ha
ez megtörtént, a program teljesítette szigorúan vett célját, mert magával a részvétellel történik
a figyelemfelkeltés. Ugyanakkor nagy segítség lenne, ha az áldozatvédelmi referens felvenné a
kapcsolatot a helyi intézményekkel, amelyek gondozásában, oktatásában, nevelésében
veszélyeztetett gyermekek vannak (így pl. családvédelmi szolgálat, gyermekotthonok, iskolák)
és lehetőséget biztosítanának azok számára a csoportos látogatásra, melynek ideje alatt jelen
vannak a helyszínen.
Ezen a szervezett látogatáson kívül úgy gondoljuk, hogy alapvetően kis mértékű további
érdeklődés mutatkozhat az érdeklődők részéről az emberkereskedelem jelenségének
mélyrehatóbb megismerésére, amihez szintén elengedhetetlen a magyarul beszélő szakember.


Szántó István


Related article

ELBIR – UTCAI VAGÁNYKODÁS VAGY GARÁZDASÁG

A garázdaság definíciójával és az utcai rablások elkerülésének lehetséges módozataival foglalkozik az ELBIR aktuális kiadványa. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya szeptemberben elkészítette,...

0 Comment

ÉjszakáZOO a Miskolci Állatkertben

  Az idei ÉjszakáZOO program sok érdekességet tartogat a Miskolci Állatkert látogatóinak. Ebben az évben 10. alkalommal kerül megrendezésre az Állatkertek Éjszakája. A program...

0 Comment

Ezt már olvasta?