A nemrég lemondott miniszter nem pihen.
Szántó István
Related article
Jön A szemfényvesztő, megszűnik a TV2 Klub, visszatér a FEM3 – A TV2 Csoport is nagy bejelentéseket tett a Big Picture konferencián
Fischer Gábor, a TV2 Csoport programstratégiai és tartalomgyártási igazgatója is több nagy bejelentéssel érkezett a csütörtöki Big Picture 2026 konferenciára. Kiderült, hogy visszanevezik...
Életharang, melyet a felépült tüdőrákos betegek szólaltatnak meg
A tüdődaganatból felépült betegek szólaltathatják meg az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben azt az Életharangot, amelyet a Lélek-zet Egyesület ajándékozott az intézménynek. „A harang...
Új terápiás központ daganatos gyerekeknek
Az alapítvány munkatársai, érintettek és támogatók részvételével megnyitották a GyöngyHázat. Az alapítványi forrásokból felújított épületben súlyos betegségen átesett gyerekeket és családjukat segítik a...
Angyalok is vannak – a tündéreket is várjuk – bajbajutott egy borsodi család
Igen is angyalok vannak. Léteznek, az viszont nem igaz,hogy csak ilyenkor karácsony táján lepnek meg minket. Az igazi angyalok egész évben velünk vannak....
A vízen lebegés trükkje – megjelent a Miskolci Naplóban – amikor a flotta kifutott
Egy csaknem ilyen meleg nyáron csónakosnak, magyar tengeri mentősnek szegődtem a békebeli hatvanas évek derekán. Reggelenként első voltam az üdülő személyzet étkezőjében,...
Autózni kell – mi tartjuk el a kincstárat – ey menetben két sárga csekk – ha betelik a forgalmi hatezer egy új – vinni kell a hátsó rendszámtáblát
Autózni sokféle képen lehet. Mi a hagyományos benzin motorost választottuk. Ezzel ugyanis a magam szerény módján de gálánsan támogathatom a hazai költségvetést. Szinte...
Ellehetetlenítési törvény: Rendhagyó kezdeményezést indít a Magyar Narancs
CIVIL EXTRA néven szolidaritási akciót indít a Magyar Narancs, válaszul arra a törvényjavaslatra, amit a lap szóhasználata szerint „állampárt” képviselője terjesztett be. ...
Tavaly Skodáéknál jártunk – most mentünk volna Wolksburgba – a motorom necces – frissítik vagy cserélik – műbalhé műhó nélkül
Rossz szokásom szerint időnként saját sebeimet nyilvánosan nyalogatom. Most is. Szóval átnéztem azt a bizonyos VW gyári listát és sajnos a kocsim motorja...
Te meddig vagy? – Fenntarthatósági pályázat a Telekomtól
Különleges – zene/slam, filmkészítési valamint kreatív – pályázatot írt ki a Telekom a szeptember utolsó szombatján megrendezendő 8. Fenntarthatósági Nap kapcsán. A...
Őrségváltás az Észak élén – Csákó Attila a megyei napilap új főszerkesztője
Váratlanul minden előzmények nélkül ismét őrségváltás történt pénteken az Észak megyei napilap élén. Csákó Attilát a Világgazdaság szerkesztőjét nevezték ki főszerkesztőnek. Aki nem...
Ötletelés helyett tudatos tervezés
„Ad-hoc jellegű ötletelés helyett a tudatos, egymásra épülő, rendszer szemléletű fejlesztésekre van szükségünk. Erre törekszik a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat is, s ezt javaslom...
Terv van, már csak a pénz hiányzik – megjelent a MINAP-ban
Szívesen s gyakran halljuk, amit szeretnénk. Jó példa erre, hogy még csak egy terv készült a Futó utcai vasbetonváz hasznosítására, de mi már...
A legújabb eredményekről tanácskoztak az onkológusok
Amint arra dr. Pajkos Gábor (képünkön), az MKOT elnöke és prof. dr. Bodoky György, az Update’18 szimpózium elnöke köszöntőjében emlékeztetett, az ASCO, az...
Városi legenda – volt egyszer egy Guba Lajos – az utca embere
Igen volt egyszer egy Guba Lajos, mindenki csak Lajosként emlegette a Derkovits utca környékén. A hetvenes évek végén amikor magam is oda költöztem...
LEZÁRTUK A NYOMOZÁST A MISKOLCI PINCEOMLÁS ÜGYÉBEN
2023. 09. 06., sze – 13:04 Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet a három...
Ki ismeri ezt a békésen üldögélőt – ma délelőtt a kocsimat rugdosta – csak úgy passzióból – kezet emelt volna mert nem volt elég fotogén – fellelhető helye a Győri kapu , Damjanich utca
Szóval úgy kezdődött, hogy ma hétfőn úgy tíz óra tájban megálltam a Damjanich utcában a járdán. Sürgős telefon miatt. Előttem mellettem méteres hely...
Tatai kirándulásra hív a Gyógyulj Velünk Egyesület
A Gyógyulj Velünk Egyesület rendszeresen szervez tagjainak és a csatlakozó érdeklődőknek fizikai és szellemi feltöltődést egyaránt kínáló programokat. A közelmúltban Máriaremetén jártak, majd...
A kórház új gasztroenterológiai épülete
Utazás a bensőmben címmel – a könyveim egyikében is megjelent ez a mű – megírtam milyen is végbéltükrözés. Persze, hogy nem egy leányálom...
Sajtószabadság: ütközött a HírFM és a Media1 főszerkesztője (Videó)
A sajtószabadság helyzetéről is vitázott a Köztér vitaműsorában Pelyach Gergely, a HírTV volt főszerkesztője és a HírFM vezetője, valamint Szalay Dániel, a Media1...

