Az ÉSZAKERDŐ Zrt. ismét megrendezte már hagyományos, szarvasbőgés-hallgató vonatozását. Szeptember utolsó napján, Andókútra lehetett utazni a Lillafüredi Állami Erdei Vasút szerelvényén a vadászati érdekességeket felvonultató program során. A rendezvényen csaknem százötvenen vettek részt, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye több településéről, de főként Miskolcról és környékéről érkeztek az utasok. Andókúton trófea-bemutatóval készültek a szervezők, Mihók István, az erdészeti társaság vezérigazgató-helyettese pedig vérebes bemutatót tartott, valamint az erdő-és vadgazdálkodásról is beszélt. Ezen kívül lehetőség nyílt tájékozódni a gombagyűjtésről, és nagy sikert aratott a solymászati bemutató is. A Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola területén a terítékkészítés szabályait, illetve a vadászetika tudnivalóit ismerhették meg a résztvevők, akik az este során a kisvonatról a gímbikák jellegzetes bőgő hangját is hallhatták.
A sályi Eötvös Kastély immár 50 éve szolgálja a halmozottan fogyatékos gyerekeket. Iskolát, kollégiumot, második otthont nyújt az egész ország területéről érkező mozgáskorlátozott,...
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából tartandó ünnepi rendezvénysorozatra. Csatolmányok Meghívó Kísérő rendezvények aktuális Nem tovább ...
Nem győzőm hangoztatni, legnagyobb kincsünk az egészség. Magam is hajlamos vagyok erről megfeledkezni. Ám most, hogy a 94 esztendejében járó mamámat is elkapta...
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleménye Budapest, 2019. február 21., csütörtök (OS) A Szupergyors Internet Programnak köszönhetően három Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen vált...
A Covid-19 járvány okozta nehéz körülmények miatt – 2020. tavaszán – az Ingatlangazdálkodási Igazgatóság – a Miskolc Holding informatikusaival közösen –...
Most jó Szikszóinak lenni. Érdemes holnaptól a városba költözni. Nem lesz más dolgunk, mint, hogy aktívan sorra látogassuk a helybélieknek szervezett egymásba érő,...
Igazából mi itt Borsodban, a hatvanas években úgy szereztünk jogosítványt, hogy egy kilométer se vezettünk sztrádán.( Ennek még ma is érzékelhető a következménye.)...
Drága édesanyám minden születésnapom hajnalán pontosan fél négykor felcsörgetett, rám telefonált, hogy minden jót kívánjon. Hosszú évtizedekig izgultam, hogy, ne feledjen el. Immár...
Jó nézni milyen katonásan sorakoznak. Borsodban főzték, néhány üveggel, extra vendégeknek. Annyit elárulhatok, hogy az igazi kóser pálinka főzését csak egy erre a...
Minden vendégnek egy egy ilyen tálcán kínálták a harapnivalót az egyik fontos minisztériumban. Guszta és a pogácsák és az aprósütemények ízletesek voltak. Kétfajta...
2019. január 1. kedd, új év első napja (hosszú hétvége) 2019. március 15. péntek, nemzeti ünnep (hosszú hétvége) 2019. április 19. péntek, nagypéntek...
Mongólia és Magyarország közötti együttműködési lehetőségeket keresik. Kistokaj. A kistokaji geotermikus hőközpontba és a Miskolci Egyetemre is ellátogatott pénteken Gandi Tugsjargal, Mongólia magyarországi...
Utána néztem, mit is jelent a veteránjelző. Kiöregedett katona, öreg harcos, aki földet kapott. Igaz, időközben sokszínűbb lett ez a kifejezés, hiszen nemcsak...
Véget ért a 2018. évi Szakma Sztár Fesztivál Budapesten. A három napos rendezvényen megyénket négy diák képviselte, a versenyek eredményhirdetése sok sikert hozott...
Ha újra kezdhetném gasztroblogger lennék.Korábban az újságíró szövetségnek is volt egy vendéglátós szakmai tagozata,, a kollégák elsősorban a szállodákat éttermeket tesztelték. Megírták hol...