A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje katonai tagozata
elismerésében részesült Dr. Béres János altábornagy a Katonai
Nemzetbiztonsági Szolgálat volt főigazgatója. A kitüntetést ünnepi
állománygyűlés keretében adta át Szalay-Bobrovniczky Kristóf
honvédelmi miniszter. A tárcavezető megköszönte Béres altábornagynak
a katonai nemzetbiztonság érdekében végzett kiemelkedő szolgálatát,
hiszen vezetőként nemcsak szakmai tudásával, hanem emberi
hozzáállásával is hozzájárult a Szolgálat összetartó közösséggé
kovácsolásához.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf méltatásában elmondta: "a volt
főigazgató szolgálati ideje alatt mindvégig magas szakmai minőségű
munkát végzett."
A honvédelmi miniszter hangsúlyozta, hogy Béres János altábornagy
munkássága mindenki számára követendő példa kell, hogy legyen.
"Ilyen hivatása és hazája iránt elkötelezett, nagytudású, mindig
szerény, de képességeinek tudatában levő katonatisztekre van
szüksége Magyarországnak és a Magyar Honvédségnek is."
A tárcavezető hozzátette: a főigazgató tevékenysége komoly lépést
volt a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat modernizációjában: "új
képességek jelentek meg a szervezetben, hangsúlyossá vált a kutatás,
fejlesztés, és a kiber terület."
Szalay-Bobrovniczky Kristóf kiemelte, a Katonai Nemzetbiztonság
Szolgálat az elmúlt években komoly nemzetközi elismerést is
szervezett Magyarország számára.
"A szakmai területek széles körű együttműködése tette lehetővé,
hogy a KNBSZ meghatározó szerepet játsszon a nemzetközi
válsággócokban – az Afganisztánban, a Szudánban és Izraelben
tartózkodó magyar és külföldi állampolgárok kimenekítése érdekében –
végrehajtott sikeres műveletekben."
A miniszter aláhúzta: a volt főigazgató munkájára alapozva az
elkövetkezendő években is folytatjuk azt a munkát, amely révén egy
megfelelő elrettentő erővel bíró, regionálisan is meghatározó,
nemzetközi szinten elismert titkosszolgálat működhet Magyarországon.
Kiadó: Honvédelmi Minisztérium
Igazából a krumplilángost jobban kedvelem. Főleg a platnin sűtött, jól kigyúrt libazsírost és a fokhagymást. Azt amelyiket mostanában a kocsonya meg a sörfesztiválon...
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság 2019. február 2-án, tizenkilencedik alkalommal rendezte meg Tiszaújvárosban a Forgács László Labdarúgó Emléktornát, amelyet dr. Vereckei Csaba r. dandártábornok,...
A Zsinagógák Hete országos programsorozat keretében Miskolcon Zsidóházat adtak át szeptember 23-án délután a zsinagógával átellenben, a Kazinczy Ferenc utca túloldalán. Ez alapvetően...
A Vodafone és UPC közös történetének következő lépéseként változott a Vodafone Magyarország hosszú cégneve. A „Mobil” szó törlésével 2019. október 1-től a vállalat...
Személyi edzőmmel, vitéz Edisonnal napnta legalább egy órát kutyagolunk. Ez idő alatt mint egy született botanikus minden aljnövényt körbeszagol, elvégzi a kis és...
Az Országos Kórházi Főigazgatóság vezető partnerként vesz részt ” A Szlovák- magyar határon átívelő együttműködési projekt az egészségügyben Balassagyarmat és Nagykürtös...
Abban az országban ahol Izaura felszabadítására képesek gyűjteni és polgárok ezrei még fizetnek is ne tessék semmin csodálkozni. A szomszédokból ismerős Kulka művész...
Emlékezetem szerint a miskolci Semmelweis kórházban is van egy szűrőbusz. Nem tudom milyen a kihasználtsága, de mindenki tudja ezeknek a fenntartása és a...
Az országban egyedül álló módon segíti a 62. évet betöltött időseket Szikszó Önkormányzata. Minden állandó szikszói lakhellyel rendelkező- 2017 december 31-éig az említett...
Környezetvédelmi Szakértők Előadásai: 9.30 Megújuló energiák hasznosítása a miskolci távszolgáltatásban Kókai Péter – MIHŐ KFT. projektmenedzser 10.00 A komposztálás tudnivalói F. Nagy Zsuzsanna-...
Az utóbbi hónapok terrorhulláma miatt egyre nagyobb szerepet kapnak Izraelben a biztonság fenntartásában a különlegesen képzett kutyák. Oktatásukkal és bevetésükkel nem csak állami...
Jólesik a megkülönböztetett figyelem. Végre már magam is láttam egy ilyen kis repülőt , aminek a kamerája rám irányult. Gyorsan megigazítottam az ingem...
Az EU-s beszerzésből Magyarországra került korszerű svájci gyártmányú FLIRT motorvonatokat az elővárosi vasúti forgalomba állították be. Felmérések bizonyítják, hogy a hazai vonatok ezeken...
A tel-avivi Ichilov Kórház kutatói csütörtökön bejelentették, hogy előzetes vizsgálataik a COVID-19 gyógyítására pozitív eredményeket mutatnak. A Kan közszolgálati műsorszolgáltató szerint Nadir Arber...
Jövő hét szerdán folytatódik a perem. Mint ismeretes hivatalos személyek elleni fegyveres erőszakkal vádolnak. Ne tőlem várják az igazságot, van erre egy hivatottabb...
Az Európai Hulladékcsökkentési Hetet idén november végén, 21-29. között rendezik meg az Európai Unióban, amellyel a szervezők a hulladékok csökkentésére, az...