Avi/ujkelet.live

Vaskardok-48.nap: A Legfelsőbb Bíróság két további petíciót utasított el a Hamász terrorszervezettel kötött fogolycserével kapcsolatban – mintegy 50 túszért Izrael négy nap tűzszünetet adna és 150 palesztin foglyot engedne el, akik Izraelben ülnek börtönben biztonsággal kapcsolatos bűncselekmények miatt -, ragaszkodva ahhoz, hogy nincs érdemi ok a beavatkozásra.

A háromtagú testület egyhangú határozata, amelyet Alex Stein bíró írt, kimondja, hogy a kormánynak széles mérlegelési jogköre van a bíróság hatáskörén kívül eső biztonsági és diplomáciai kérdésekben.

Izraeli katonák Gázában egy falra kiragasztották a foglyok fotóit

Késés: Egy palesztin tisztviselő azt nyilatkozta az AFP-nek, hogy a gázai ideiglenes fegyverszünet végrehajtásának késedelme az „utolsó pillanatban” felmerült részleteknek köszönhető.

Úgy tűnt, hogy a megállapodás ma reggel életbe lép, de az éjszaka folyamán elhalasztották „az izraeli túszok nevei és szabadon bocsátásuk módja miatt” – mondta a tisztviselő.

Déli front: Mindeközben az Izraeli Védelmi Erők vezérkari főnöke, Herci Halevi altábornagy kijelentette, a hadsereg „nem fejezi be a háborút”.

,,Megpróbáljuk összekapcsolni a háború céljait, hogy a szárazföldi hadművelet nyomása képessé tegye a háború céljának elérését, az elrabolt túszok szabadon bocsátásának feltételeit” – mondta Halevi a Gázai övezetben tett látogatása során, ahol találkozott a 36. hadosztály dandárparancsnokaival, és helyzetértékelést tartott.

„Nem fejezzük be a háborút. Addig folytatjuk, amíg nem győzünk, megyünk előre, és folytatjuk a Hamász más területein” – tette hozzá.

Északi front: Az első becslések szerint 30 rakétát lőttek ki Libanonból Észak-Izraelre délelőtt, ami a harcok kezdete óta a legnagyobb rakétazápor. Hatot elfogtak a legvédelmi rendszerek. Sérülésről nem érkezett jelentés.

Az izraeli hadsereg korábban drónnal és a tüzérséggel támadott egy páncéltörő rakétaindító terrorsejtet Libanon déli részén, Zar’it északi közösségének közelében.

Az éjszaka föld-levegő rakétát lőttek ki Libanonból az izraeli hadsereg egyik drónjára. A rakétát az izraeli légvédelem elfogta, válaszul légicsapást hajtottak végre a rakétavető és egy fegyverraktár ellen.

Hazai front – színfalak mögött: Szerda hajnali 3-ig folytatódott a kormányülés a fogolycsere megállapodás jóváhagyásáról. A biztonsági szervezetek vezetői világos állásponttal érkeztek az ülésre: a vele járó nehézségek ellenére támogatják a megállapodást. A teremben heves viták zajlottak, amelyek végén 35 igen és 3 nem mellett a kormánytagok megszavazták a megállapodást.

A szóban forgó kormányülésről a következő részletek szivárogtak ki a 12-es csatornához és a Kan közszolgálati műsorszolgáltatóhoz:

Beni Gantz (Nemzeti Egység) Becalel Szmotrichnak (Vallásos Cionizmus): – Jobban bízol [Jechíje] Szinwarban [a Hamász de-facfo ura Gázában], mint bennünk?

Szmotrich: ,,Isten ments, dehogy. Igyekszem érdemi kérdéseket feltenni. Ki mondta, hogy a Hamász betartja a megállapodást?”

Gila Gamliel (Likud): ,,Egységesnek kell lennünk a döntést illetően.”

Slomo Karhi (Likud): ,,Számolnunk kell azzal, hogy a fegyverszünet alatt nehéz lesz megvédeni a katonákat a terepen.”

Joáv Gallant védelmi (Likud): ,,Ne beszélj olyan dolgokról, amiket nem értesz.”

Karhi: ,,Javaslom lőterek létrehozását a katonák védelmére.” Gallant nem reagál. ,,Miért nem válaszolsz nekem? Meg akarom védeni a katonákat.”

Gallant: ,,Tudd, hol a helyed. Nem azért vagyok itt, hogy erkölcsi prédikációt kapjak tőled, ismerjük a terepet.”

Karhi: ,, Meg lehet hallgatni, mérlegelni, csekkolni. Láttuk, milyen jól ismerted a terepet október 7-én.”

Orit Sztrock (Vallásos Cionizmus): Mit fogtok csinálni, ha lövöldözni kezdenek a túszok elengedésének a közepén?”

Gallant: ,,Ez háború.”

A vita során Ron Dermer miniszter érzelmes monológot adott elő: ,,Bár a megállapodás nehéz ügy, nem hiszem, hogy egyikőtök is vállalná az elutasítását. A holokauszt idején a zsidók kérték az Auschwitzba vezető sínek lebombázását. A kérést megtagadták azt állítva, hogy nem ez a háború célja. Van egy országunk, vannak képességeink, ez élet-halál kérdés. Kapni kell az alkalmon. Ez lehetőséget nyit sok élet megmentésére, és ezt nem szabad elmulasztani.”

Itamar Ben-Gvir (Otzma Jehudit): „Miniszterelnök úr, te mindig azt mondod, hogy a választás a rossz és a rosszabb között van. De ha ebben a szobában ülnék 2011 októberében a Salit-ügyletnél, akkor azt mondanád, hogy rossz dolog terroristákat szabadon engedni, de ami még rosszabb, hogy van egy elrabolt katonánk. Én azt mondom neked ma, hogy rosszabb lenne szabadon engedni ugyanazokat a terroristákat, akik egyike Jechíje Szinwar, akinek több ezer meggyilkolt ember vére van a kezén.”

  • Salitot a katonai szolgálata közben 2006. június 25-én egy határokon átnyúló rajtaütés során rabolták el a Hamász terroristái.
  • A Hamász 2011. október 18-án 1027 izraeli börtönben ülő terroristáért cserébe végül hajlandó volt szabadon engedni Salitot. Izraelben a fogolycsere megállapodás mind a mai napig viták tárgyát képezi.

Binjámin Netanjahu miniszterelnök kopogtatva az asztalon: ,,Nem ez volt az egyetlen szempont, más, politikai szempontok is voltak az amerikaiakkal szemben, itt van egy lehetőség nők és gyerekek tucatjainak kiszabadítására.”

The post Vezérkari főnök: Nem fejezzük be a háborút first appeared on Új Kelet online.