Közel sem biztos, hogy ha egy anyának, majd egy idő múlva a lányának azonos típusú rákbetegsége alakul ki, akkor az egy genetikailag kódolt, öröklött betegség. Családokban bekövetkező azonos betegségeknek az életmódban, az életkörülményekben, a hasonló ártalmaknak való kitettségben is gyökerezhet a közös nevezője, ez pedig sokkal gyakoribb. Az életük kezdetén teljesen azonos genetikai állománnyal rendelkező egypetéjű ikreket azért vonják be előszeretettel orvosi kutatásokba, mivel náluk jól megfigyelhető, hogy pontosan ugyanarra a genetikai örökségre építve is mennyire eltérően alakulhat az évek folyamán az egészségük.
A rák nem egy gén mutációjának következménye, kialakulása soklépcsős, több gént érintő folyamat. Az epigenetika tudománya tanulmányozza azt, hogy a szervezetet érő külső környezeti hatások és más külső-belső tényezők miként befolyásolják a gének működését, például a rák kialakulását. Valamely betegségekre a hajlamot lehet örökölni, ám ezernyi tényező befolyásolja azt, hogy abból lesz-e betegség. Például a dohányzás, az alkoholfogyasztás, a táplálkozás, a testsúly, az UV sugárzás, a fertőzések, a légszennyezettség, a munkahelyi ártalmak vagy a stressz is képes lehet beindítani olyan hólabdaszerűen terebélyesedő folyamatot, ami végül a megfelelő gátló tényezők nélkül elvezethet a rákhoz. Ezeket epigenetikai tényezőknek nevezik. Ezek befolyásolják, hogy lesznek-e olyan kulcsingerek („kapcsolók”) az életünkben, amelyek „működésbe hozzák” a kockázatot hordozó géneket, vagy „gyújtózsinór” híján a bennünk lévő „időzített bomba” sohasem fog működésbe lépni. Az epigenetikai tényezők magukon a géneken tehát nem változtatnak, azoknak a működését (ki-be kapcsolódását) befolyásolják.
Egy már kialakult betegségnél is van jelentősége annak, hogy milyen genetikai mutációk jellemzik a daganatot, mert ez alapján tudnak olyan gyógyszereket választani, amelyek kifejezetten az adott jellemzőre hatnak. A kilátások viszont ekkor sem csak a géneken vagy a gyógyszereken múlnak, hanem a betegen is.
Jelentősen jobbak az életkilátásai például azoknak a prosztatarákos betegeknek, akik rendszeresen aktívan mozognak. Vagy összefüggést találtak a bélflóra (mikrobiom) egészsége és egyes daganatellenes terápiák hatásossága, ezáltal tehát a gyógyulás esélye között is. A bélflóra egészségét a sok zöldséget és gyümölcsöt, sok rostot, kevés zsírt, kevés cukrot és vörös húst tartalmazó étrend, az alkohol- és füstmentes élet, a sok mozgás, a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás szolgálja leginkább.
A genetikai adottságok tehát állítanak fel korlátokat az életünkben, viszont nem vagyunk tehetetlenek, a génjeink működését szabályozó „kapcsolótábla” állásába nekünk is van beleszólásunk. A hajlamainkon nem tudunk változtatni, de az esélyeinket javítani (vagy rontani) igen.
