Avi/ujkelet.live

A háború 231. napja: Az Izraeli Védelmi Erők szóvivője, Daniel Hagari ellentengernagy délelőtti rendkívüli sajtótájékoztatóján bocsánatot kért a túszul ejtet Matan Zangauker családjától, amiért az őt elraboló terrorista kihallgatásáról készült felvételt tegnap úgy tették közzé, hogy azt nekik előtte nem mutatták meg.

A videókat először a The Daily Mail brit bulvárlap szivárogtatta ki, és csak órákkal később tette közzé őket a hadsereg nem hivatalosan.

A videóban a terrorista elmeséli, hogy október 7-én a mészárlások során a fák közül előjött ,,egy kibucnyik”, akit Matannak hívtak és ,,Nutellát, kólát és vizet” hozott nekik. Később más terroristák jelentek meg a helyszínen és elrabolták Matant és dzsippel Gázába hurcolták.

„Tegnap videókat tettek közzé az október 7-i terrortámadásban részt vevő két terrorista kihallgatásáról. Az egyik kihallgatáson elhangzott a 24 éves Matan Zangauker neve, akit barátnőjével, Ilanával együtt raboltak el Nir Ozból” – mondta Hagari. „A kihallgatáson elhangzott információkat emberi hiba miatt nem közölték Matan családjával a közzététel előtt” – mondja.

A katonaság kivizsgálta az esetet, és Hagari beszélt Einavval és Járonnal, Matan szüleivel, hogy „személyesen bocsánatot kérjen”.

Hazatérés: Binjámin Netanjahu miniszterelnök részvétét fejezte ki Orión Hernández Radoux (30), Hanan Jablonka (42) és Michel Niszenbaum (59) családjának, miután az izraeli hadsereg bejelentette, hogy egy éjszakai hadművelet során megtalálta holttestüket Dzsabalijában, a Gázai övezet északi részén.

„Nemzeti és erkölcsi kötelességünk mindent megtenni azért, hogy hazahozzuk a túszokat – élőket és elhunytakat –, és ezt tesszük”.

„Elismerésem az Izraeli Védelmi Erőknek és a biztonsági erőknek, akik nagy bátorsággal léptek fel az ellenséges terület szívében, hogy hazahozzák őket családjuknak és eltemessék őket Izraelben”.

Jichák Herzog elnök közleményében kijelentette, hogy „szíve megszakad” a három túsz családjaiért, és köszönetet mondott a hadseregnek, hogy hazahozta maradványaikat.

„Országként kötelességünk hazahozni valamennyiüket – azokat, akik életben vannak és azokat, akiket el kell temetnünk Izraelben” – mondta. „Hanan, Orión és Michel, emléketek legyen áldott.”

Jáir Lapid ellenzéki vezető szerint a három túsz halálának híre „szívszorító”, és a még fogságban lévők szabadon bocsátására szólított.

„Még mindig 125 túsz van Gázában. Napról napra csökken annak esélye, hogy hazahozzák őket” – mondta Lapid. ,,Mindent meg kell tennünk, hogy a lehető leghamarabb hazahozzuk őket.”

Mentési akció: A holttestek lokalizálására irányuló művelet elindítása a 98. hadosztály által vezetett, tervezett és irányított kampány része volt, mely a részleg hírszerzési információira helyezi a hangsúlyt. A hírszerzési információk kézhezvétele után a csapatok tudták, hogyan találják meg azt a területet, ahová a 75. zászlóaljat kivezényelték.

Tegnap délután a 75. zászlóalj harcosai a Hamász harcterületén voltak bevetve, és megöltek egy terroristát, akit feltehetően őrszemként használtak a területen, ahol a holttesteket elrejtették. A zászlóalj katonái egy ház udvarán határozták meg a helyszínt. Rövid idő elteltével az elit Jahalom harcmérnöki egység és a Sabak belbiztonsági szolgálat tagjai behatoltak, hogy kihozzák a holttesteket.

Adatok: A frissített adatok szerint 125 túsz maradt Gázában, 37 közülük már nem él. November végén 105 civilt szabadult a Hamász fogságából az egyhetes fegyverszünet során. Négy túszt ezt megelőzően szabadon engedtek, hármat pedig a csapatok mentettek ki. 19 túsz holttestét találták meg a csapatok Gázában, három túszt tévedésből a katonaság megölt. 

Egy személyt október 7-e óta eltűntként tartanak nyilván, sorsa még mindig ismeretlen, bár a családja úgy véli, hogy megölték.

A szám magába foglalja a 2014-es erős szikla hadművelet során elesett két izraeli katona, Hadar Goldin főhadnagy és Oron Saul törzsőrmester maradványait valamint a 2014-ben önszántából a Gázai övezetbe belépő Avera Mengisztut és a 2015-ben a Gázai övezetbe önszántából belépő Hisam al-Szajedet.

The post A hadsereg bocsánatkérése first appeared on Új Kelet online.