
Szedd magad a cseresznyét – piros ropogós és bio termés – létra van, a kaszkadöröké a termés java



Cseh László Európa- és világbajnok úszó ajánlott fel két, autogramjával ellátott úszósapkát Miskolc városának. A felajánlott relikviát a város árverésre bocsátotta,...
A jó finom fagyiból a sok is kevés. A miskolci főutcán egymást érik a jobbnál jobb fagylaltozók.Most éppen a kézművesbe tévedtem be. Két...
Tegnap még magam se tudtam mivel kábítom a Kedves Olvasóimat a szokásos csütörtöki jegyzetemben az Északban. Olyan hirtelen jött az écca. Kiszúrtam a...
Továbbra is kiemelkedően teljesít a magyar ügyészség – így értelmezi a szerdán nyilvánosságra hozott OLAF-jelentést a Legfőbb Ügyészség sajtóosztálya. Az Európai Csalás...
A hetedik orosz bált rendezték meg a hétvégén a budapesti Intercontinentál szállodában.A főszervező Rózsa B. György elmondta, hogy a fővédnök Oroszország budapesti nagykövete...
A Gyermekétkeztetési Alapítvány szervezésében idén is megrendezésre kerül a XIV. Töklámpás Fesztivál, október utolsó szombatján este Budapesten ad helyszínt a közösségi összejövetelnek. Az...
A szív- és érrendszeri, a daganatos betegségek és a demencia kialakulásának kockázatát is jelentősen csökkenti, ha átlagos napi lépésszámunkat akár csak tíz százalékkal...
Mennyire fontos neked a Föld? A vizeink és szárazföldjeink tisztasága? A mi iskolánk megmutatta, hogy mi igenis törődünk a környezetünkkel, ugyanis a...
Az elemzés során összesen csaknem 200 ezer rákos megbetegedéssel járó esetet vizsgáltak 13,4 év átlagos utánkövetési idővel. A Medical Online szakportálon ismeretett eredmények...
A XXV. Jubileumi Mezőcsáti Borverseny és VII. Mezőcsáti Pálinkaverseny 2019. március 9-én volt Mezőcsáton az Élelmezési Központban. Az idén 25 éves borverseny jubileumi...
Valamikor nagyon szerettem autót mosni. Az első Trabantomat addig csüszköltem, hogy már csaknem összement. A piros Ladámat is rendszeresen takarítottam. Majd jöttek a...
Több mint hét hónapja tartó tömegtüntetések, álhírek, állami zaklatás – ilyen körülmények között vette át a Deutsche Welle rangos Szólásszabadság Díját (DW Freedom...
Lehet, hogy valakit csak érdekel – a következő könyvem címe A levesmenet. A Kádártól Castróig után ez csak várható volt. Kevesen tudják, hogy...
Hagyomány már Szikszón, hogy az önkormányzat a szikszói járás munkaügyi központjával közösen nyaranta megszervezi a diákok számára a nyári munkát .Így van ez...
Az új szabály a meglévő protokollt érdemben csak adminisztratívan módosítja: eddig is szükséges volt a magzat életjeleiről meggyőződni, arról a terhes anyát tájékoztatni....
Rájár a rúd a maláj légitársaságra. Még ki se heverték ki, hogy nyomtalanul eltűnt egy repülőjük az India óceán felett s már is...

