Avi/ujkelet.live

A háború 253. napja, déli front: Nyolc katona elesett reggel a dél-gázai Rafahban, a leghalálosabb incidensben a Gázai övezetben január óta. Halálukkal 207-re nőtt a szárazföldi offenzívában megölt izraeli katonák száma.

A hadsereg egyelőre csak egyiküket nevezte meg: a 23 éves Wasszem Mahmúd százados Beit Dzsannból a Harcmérnöki Hadtest 601. zászlóaljának századparancsnok-helyettese volt.

A hadsereg kezdeti vizsgálata szerint a megölt katonák mindegyike egy Namer páncélozott csapatszállító járműben volt.

A katonák szombaton hajnali 5 óra körül egy konvojban haladtak egy éjszakai offenzívát követően, amit a Hamász ellen indítottak a Tel Szultan negyed északnyugati területein, amely során a 401. páncélosdandár csapatai megöltek mintegy 50 fegyveres terroristát.

A konvoj a hadsereg által elfoglalt épületek felé tartott, hogy a csapatok pihenjenek az éjszakai hadművelet után.

A Namer az ötödik vagy hatodik jármű volt a konvojban, és egy ponton hatalmas robbanás érte. Egyelőre nem világos, hogy egy korábban elhelyezett bombáról van-e szó, vagy a Hamász terroristái robbanószerkezettel közelítették meg a járművet, és közvetlenül ráhelyezték.

A katonaság azt is vizsgálja, hogy a jármű külső részén tárolt robbanóanyagok hozzájárultak-e a hatalmas robbanáshoz. Normál esetben a jármű külsején tárolt robbanóanyagok nem okoznak sérülést a bent lévő csapatokban, ha felrobbannak.

A vizsgálat megállapította, hogy az eset közepette nem volt lövöldözés, és a jármű nem állt a robbanáskor.

A leghalálosabb gázai incidens januárban történt, amikor 21 katona esett el a Hamász RPG tüzét követően.

Harcok: Az elmúlt héten a Kommandó-dandár csapatai a 162. hadosztály alatt aRafahban terror-infrastruktúrákat rohamoztak meg hírszerzési információk alapján, terroristákat likvidáltak és sok fegyvert találtak föld felett és alatt, jelentette a hadsereg délután.

A műveletek során a harcosok az elit Jahalom harcmérnöki egységgel együttműködve fegyvereket találtak, köztük RPG-ket, puskákat, robbanóeszközöket, gránátokat és egyéb katonai felszerelést.

: Joáv Gallant védelmi miniszter még ebben a hónapban az Egyesült Államokba látogat, erősítette meg szombaton a hivatala.

Ez lesz a második alkalom, hogy a miniszter az Egyesült Államokba látogat a háború október 7-i kitörése óta.

A Pentagon szóvivője szerint Gallant látogatásának célja „a közel-keleti biztonsági fejlemények további megvitatása”.

Vélemény: A Hadas-Ta’al arab szövetség kneszet-képviselője, Aida Tuma-Szliman a baloldali Rosa Luxemburg Alapítvány berlini konferenciáján arra a kérdésre, hogyan lehetséges a béke a Hamász létezése mellett azt válaszolta, hogy a Hamász tettei ellenére a terrorszervezet továbbra is „a palesztin nép része”.

Bár hangsúlyozta, hogy nem tesz összehasonlítást a Hamász tetteivel, azt mondta, „vannak emberek a zsidó társadalomban, az izraeli társadalomban, akik nap mint nap terrorizálják az embereket, erőszakot követnek el Ciszjordániában [Júdea és Szamária], szörnyűségeket követnek el, és senki se kérdezi, mit fogunk csinálni velük”.

Kérés: Andrij Kozlov, egyike a négy túsznak, akiket a hadsereg múlt szombaton kiszabadított a Hamász fogságából, felszólította az izraelieket, hogy vegyenek részt a túszokért tartott felvonuláson.

Egy videóüzenetben Kozlov azt mondta, hogy a tüntetések látványa reményt adott neki a fogságban.

„Én már Izraelben vagyok, otthon, de még mindig sok túsz van Gázában” – mondta. „Arra kérlek titket, gyertek el és támogassátok a családokat és a túszokat a Túszok terén most szombaton”.

The post 8 katonát ölt meg egy robbanás Rafahban first appeared on Új Kelet online.