Avi/ujkelet.live
A háború 253. napja, déli front: Tegnap este két hullámban összesen négy rakétát lőttek ki a Gázai övezetből a határ melletti izraeli közösségekre, melyek mindegyike nyílt területeken landolt. Sérülésről vagy kárról nem érkezett jelentés. Az első támadásért a Palesztin Iszlám Dzsihád terrorszervezet, a másodikért a Hamász terrorszervezet vállalta a felelősséget.
Rafah: Izraelben úgy becsülik, hogy a dél-gázai Rafahban folyamatban lévő hadművelet két héten belül véget ér, miután a teljes polgári lakosság evakuálásra került, és felmerül a kérdés, mi a következő lépés, jelentette tegnap este a KAN közszolgálati műsorszolgáltató. Nagyon kevés civil maradt Rafahban, és szinte mindenki elhagyta a várost, beleértve a központját is.
Tehát a hadsereg várhatóan körülbelül két héten belül befejezi a hadműveletet Rafahban, majd ha nem születik tűzszüneti megegyezés, a politikai körnek döntenie kell a következő lépésekről – hogy meghagyja-e a Gázai övezetet fő arénaként, az északit pedig egy másodlagos arénának, vagy fordítva.
- Magas rangú izraeli biztonsági tisztviselők szerint jelentős válaszúthoz érkeztünk: ,,Gázában el fogunk jutni a II. fázis végére, a jelenlegi helyzet, amikor túszok vannak ott, és nincs [kormányzati] alternatíva a Hamászra, a II. fázist sikerből kudarcba fordítja” – mondták.
- A források hozzátették: ,,Zsákutcában vagyunk, túszok vannak, és nem tudtunk alternatívát teremteni a Hamászra. A Hamász összeomlásának mondásához nem politika, regionális politikai tervre van szükség. A második fázis végén meg kell tartani az irányítást a Netzarim-folyosó, a Philadelphi-folyosó és a Rafah átkelő felett, még akkor is, ha az izraeli hadsereg befejezi a műveletet”.
- Az egyiptomi kollégáikkal beszélgető biztonsági tisztviselők azt mondták, hogy az egyiptomiak megígérték, hogy dolgoznak a Philadelphi-folyosó térségének megoldásán. ,,Több tucat alagút van ott, elágazóbbak, összetettebbek és veszélyesebbek, mint az övezeten belüliek.” Az egyiptomiak szerint csak akkor lesznek készek ilyen megoldásokon dolgozni, ha tűzszünet lesz.
Az izraeli biztonsági szervezetek szerint ahhoz, hogy a Hezbollah terrorszervezet vezetője, Hasszán Naszrallah leállítsa északi támadásait, túszalkura van szükség a Hamásszal.
Északi front: Az Izraeli Védelmi Erők az este csapást hajtott végre a Hezbollah terrorszervezet egyik rakétaindítójára a dél-libanoni Jarunban, mellyel korábban Avivim közösséget támadták.
A vadászgépek korábban megsemmisítettek egy fegyverraktárt Ramjehben valamint egy katonai épületet Hulában és egyéb terror-infrastruktúrákat Ajtarun térségében.
Az este fél 8-kor beindult szirénákat Margaliotban egy Libanonból indított rakéta okozta, mely nyílt területen landolt. További 10 rakétát lőttek ki Metulára, aktiválva a szirénákat 21:09-kor. Sérülés egyik esetben sem történt.
Szintén az éjszaka vadászgépek lebombáztak egy katonai épületet a dél-libanoni Kafr Kilában, melynek közeléből támadták Metulát.
A reggel 6:47-kor aktiválódott szirénákat Zivonban két, Libanonból Meronra kilőtt rakéta indította be, sérülés nem történt.
A tűzoltók az éjszaka egy nagy tűz megfékezésén dolgoztak Bar’am és Jir’on közösségek között, melyet a Hezbollah rakétatámadásai okoztak.
A tűzoltó és mentőszolgálat tájékoztatása szerint négy csapat oltotta a lángokat, melyek nem jelentettek veszélyt a környékbeli közösségekre.
A színfalak mögött: A Sabak belbiztonsági szolgálat tegnap közzétett egy képet, amely a sminkszobát mutatja a múlt szombati gázai túszmentő misszióra való felkészülés részeként.
Az Arnon-hadművelet kapcsán, melynek keretében Izrael sikeresen kimentett négy túszt, a Jewish Cronicle új részleteket osztott meg csütörtökön,
A lap szerint napokkal korábban a fedett erők, köztük nők is voltak tradicionális ruhában és hidzsábban, két gázai családnak adták ki magukat. Olyan járművel érkeztek Nuszeiratba, amely tele volt az övezetben kitelepítettekre jellemző felszereléssel, például matracokkal és a helyiekével azonos ruhákkal, hogy ne keltsenek gyanút. Amikor Nuszeirat lakói megkérdezték a harcosokat, honnan jöttek, és mi a céljuk a menekülttáborban, azt válaszolták, hogy ,a masszív légicsapások miatt menekültek el a déli Rafahból, és úgy döntöttek, házat bérelnek a piac környékén. Ezen a ponton a harcosok arra az épületre mutattak, ahol Noa Argamanit tartották fogva.
A csapatok az elfogadott ár háromszorosát ajánlották készpénzben egy helyinek, aki három órán belül talált nekik egy nagy házat abban az utcában, ahol Argamanit tartották fogva, és csupán 800 méterre attól az épülettől, ahol a másik három túszt, Almog Meir Dzsant, Slomi Zivet és Andrij Kozlovot tartották fogva.
Néhány nappal később, miután berendezkedtek a házban és megismerkedtek a környékkel, beleértve a helyi piacon való vásárlást is, és látták, hogy nem keltettek gyanút, megkezdték küldetésüket: csekkolták a túszok fogva tartásának helyét. Két csapatra oszlottak. Az egyik csapat két kommandósból állt, tipikus gázai helyinek öltözött férfiból és egy hosszú fekete ruhába és hidzsábba öltözött nőből. Elindultak az utcán az „Al-Awda” egészségügyi központ felé, ahol egy közeli lakóházban, a kórháztól 200 méterre tartották fogva Noa Argamanit. A fedett erők teljes magabiztossággal mentek, mintha Tel-Aviv egyik utcáján sétáltak volna. A hitelességük növelése érdekében időről időre megálltak az utca szélén lévő standoknál, érdeklődést mutatva a termékek iránt, miközben panaszkodtak a gázai nehéz helyzetre. Folyékonyan beszéltek arabul, tökéletes gázai akcentussal. Mögöttük további négy fedett ügynök sétált, felfegyverkezve.
A második csapat négy női katonából állt, akik tipikus arab nőknek voltak öltözve (az egyik terhesnek látszott), akik élelmiszerekkel és zöldségekkel teli műanyag zacskókat vittek magukkal. Párban sétáltak (egy fiatal muszlim nő nem sétálhat egyedül) egy közeli lakóház felé, ahol a harmadik emeleten a három férfi túszt tartották fogva. Mögöttük további négy fedett ügynök sétált, felfegyverkezve.
Eközben a csapat további öt tagja a házban maradt, hogy őrizzék, és megbizonyosodjanak arról, hogy a csapatok nem lepleződtek le, és ne várják őket csúnya meglepetések.
Három órával később, az előre megbeszélt időpontban a két csapat visszaért a bérelt házba, és elkezdte feldolgozni a megszerzett információkat. Megerősítették: a négy túszt gázai családok két otthonában tartják fogva. A haderő parancsnoka megerősítette Izraelnek, hogy a két helyszín stimmel.
Június 5-én, csütörtök este arra utasították a fedett erőket, hogy gyanú nélkül hagyják el a menekülttábor területét, bár négyen ott maradtak, hogy szemmel tartsák az épületeket, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy a túszokat nem szállítják át más helyre.
Múlt pénteken reggel a határrendészet elit Jamam terrorelhárító egységének 28 kommandósa két csapatban megkezdte útját a menekülttábor két épülete felé. A meglepetés elemének a lehető legnagyobb mértékű fenntartása érdekében az egység harcosai két teherautóban megbújva utaztak.
Az akció reggelén az erők két csoportra oszlottak, és az Al-Awda egészségügyi központ területére és a kórháztól 200 méterre lévő házba mentek. A szemtanúk szerint Argamani kimentése viszonylag egyszerű volt a másik három túszéhoz képest. A lakásban, ahol a triót fogva tartották, mintegy harminc Hamász terrorista masszív tüzébe ütköztek, akik épfegyverrel lőttek, gránátokat dobtak, sőt néhányan RPG-t is kilőttek a meglepett izraeliekre.
A lakásban 30 terrorista jelenlétét nem tudták a felderítő csapatok, akik elküldték Izraelnek a túszok tartózkodási helyére vonatkozó információkat. Feltételezések szerint a terroristák csak aznap reggel vagy előző este érkeztek a lakásba, hogy megerősítsék a három túsz őrzését.
Hosszú szemtől szembeni csata után az izraeli erőknek sikerült megölniük a lakásban tartózkodó összes terroristát. Ám a zsúfolt kétszobás lakásban több tucat fegyver elsütései közben Arnon Zmora főfelügyelőt eltalálták, és vérezve feküdt a padlón, miközben három szanitéc és egy orvos a heves lövöldözések alatt megpróbálták megmenteni az életét.
Eközben több tucat terrorista bukkant elő az épület körüli alagutakból, és gépfegyverekkel és RPG-kel lőni kezdtek az izraeli harcosokra. Az izraeliek elindultak kifelé az épületből (többen hordágyon vitték Zmorát), átrohantak a füsttel teli sikátorokon és a közeli piacon, amely tele volt több ezer gázaival, akik nem haboztak volna meglincselni őket. Az izraeli erők folyamatos tűz alatt próbáltak eljutni a rájuk váró mentőjárműhöz, de azt két RPG rakéta eltalálta.
A hadművelet parancsnoka ezután aktiválta a „B tervet”, az előre elkészített mentési tervet: egy merész hadművelet az ellenség masszív, nagyon közeli lövései mellett, amelyhez az izraeli csapatok fedezéket kaptak a földről, a tenger felől és a levegőből.
Harckocsik támogatásával több száz katona (a Golani és Givati gyalogdandárokból és ejtőernyősökből) rohant gyalogosan a menekülttáborba, és közelharcot vívott a Hamász terroristákkal, miközben a haditengerészet hajói fedezték őket nyugat felől és a légierő helikopterei keletről. A levegőből tüzelés, mely eltalálta a terroristákat mindössze tíz méterre történt az izraeli katonáktól.
A megerősítő erőknek és a légierőnek sikerült izolálnia a harcteret, biztonságos menekülési útvonalat biztosítva a három túszt kísérő főerőnek. A kimerítő és folyamatos csata végén az izraeli harcosok minden fegyveres fenyegetést elhárítottak a harctéren.
Az akció 12 órakor érte el a csúcspontját, amikor további erők érkeztek a kimentésükre egy segélyszállítóban. A csapatok ugyanazon az úton tértek vissza, ahonnan jöttek, és a rájuk váró helikopterek segítségével evakuálták őket.
Az izraeli hadsereg szintén megosztott pénteken egy videót, amin az Ejtőernyős-dandár felderítő egységének csapatai láthatók Nuszeirat közelében, amint a kiszabadított izraeli túszokat és különleges erők átszállását biztosítják a páncélozott járművekbe.
A videóban az ejtőernyősök megérkeznek a területre, ahol a Jamam és a Sabak harcosai elakadtak a kimentett túszokkal, és biztosítják a környéket.
A különleges erők, köztük a halálosan megsebesült Jamam tiszt, Arnon Zmora főfelügyelőt és a túszokat ezután páncélozott járművekkel kivonták és a Netzarim folyosó területére vitték, ahonnan helikopterrel egy izraeli kórházba szállították őket.
The post A színfalak mögött: A sminkszobában készülve a túszmentő akcióra first appeared on Új Kelet online.