Avi/ujkelet.live

A háború 254. napja, déli front: Herci Halevi vezérkari főnök vasárnap kijelentette, hogy „egyértelműen szükséges” a hadköteles korú ultraortodoxok besorozása.

A Gázai övezet középső részén tett körútja során Halevi hozzátette, hogy ha a besorozott ultraortodoxok rátája emelkedik, csökken a tartalékos katonák terhe, mivel kevésbé lenne szükség rájuk.

,,Azt mondom nektek, hogy az ultraortodox társadalomban is van lehetőség a változásra, nem elég széles, de a változás vágya megvan. Nem azért akarunk előrelépni, mert ez szép, hanem elsősorban azért, mert szükséges.”

A további ultraortodox zászlóaljak létrehozása „egyértelműen szükséges” – mondta, megjegyezve, hogy a tartalékosok „csaknem nyolc hónapja vannak távol otthonuktól, kevés szünettel”, és nehézségekkel szembesülnek.

Kritika: Miután Binjámin Netanjahu miniszterelnök hivatala kijelentette, hogy ellenezte az izraeli hadsereg által meghirdetett napi rendszerességű taktikai humanitárius szünetet Gáza déli részén, a 13-as csatorna szerint a kormányülésen hangot adott a katonai vezetéssel szembeni kritikájának.

„Olyan országunk van, amelynek van egy hadserege, nem pedig egy hadsereg egy országgal” – mondta állítólag a találkozón. „A Hamász felszámolása érdekében olyan döntéseket hoztam, amelyeket a katonai kör nem mindig fogad el.”

  • Az izraeli hadsereg ,,taktikai szünetet” alkalmaz napi rendszerességgel a Gázai övezet déli részén, hogy lehetővé tegye a humanitárius segélyek eljuttatását a palesztinokhoz. Az intézkedés tegnap lépett érvénybe.
  • A szünet 8:00 és 19:00 között van minden nap egy úton, amely a Kerem Salom átkelőtől a Szalah a-Din útig, majd észak felé Khan Junesz területe felé vezet.
  • ,,Ez egy további lépés az Izraeli Védelmi Erők és a COGAT által a háború kezdete óta végzett humanitárius segítségnyújtási erőfeszítésekben” – mondta a hadsereg.
  • A hadsereg később tisztázta, hogy a Gázai övezet déli részén a harcok nem állnak le, és a művelet Rafahban folytatódik. Szintén nincs változás az áruk övezetbe történő beengedésében. Az útvonal a nap folyamán nemzetközi szervezetekkel egyeztetve lesz nyitva, kizárólag humanitárius segélyek szállítására.
  • Amikor Netanjahu „reggel meghallotta a napi 11 órás humanitárius szünetről szóló jelentéseket, katonai titkárához fordult, és világossá tette, hogy ez elfogadhatatlan számára” – nyilatkozta egy forrás délelőtt a médiának.
  • Miután megvizsgálták a helyzetet, ,,a miniszterelnököt tájékoztatták, hogy az izraeli hadsereg politikájában nem történt változás, és a harcok Rafahban a tervek szerint folytatódnak”.

Júdea és Szamária: A biztonsági erők az éjszakai terrorelhárító műveletek során letartóztattak nyolc keresett palesztint valamint fegyvereket foglaltak le Júdea és Szamária-szerte és a Jordán-völgyben.

Megérkezett: Az izraeli haditengerészet vasárnap közölte, hogy megkapta a két új partraszálló közül a másodikat, a hajó kikötött a haifai haditengerészeti bázison.

Az Egyesült Államokban épített INS Komemiyut a haditengerészet második partraszállója a tavaly kapott INS Nahshon után.

A 2500 tonnás, körülbelül 95 méter hosszú és 20 méter széles hajó a Mississippi állambeli Pascagoula hajógyárból tett hosszú utat Izraelbe.

A bíróság közbelép: A Legfelsőbb Bíróság vasárnap elrendelte az állami számvevő Izraeli Védelmi Erők és a Sabak belbiztonsági szolgálat október 7-hez vezető kudarcaival kapcsolatos vizsgálati eljárásának szüneteltetését az ügy jövő hónapra tervezett megbeszéléséig.

,,Tekintettel a komplex biztonsági valóságra, a nyomozás tervezett hatókörére, amely többek között a harctámogatási rendszerrel és az alapvető hadműveleti kérdésekkel, valamint az arra való [a nyomozásra] reagáláshoz szükséges felkészüléssel foglalkozik jelen pillanatban… Elrendelem a vizsgálati eljárások felfüggesztését mindenben, ami az izraeli hadsereggel és a Sabakkal kapcsolatos” – magyarázta Gila Canfy-Steinitz bíró a döntést.

Meghosszabbítva: A kormány vasárnap bejelentette, hogy augusztus 15-ig meghosszabbította a gázai határ menti közösségekből kitelepítettek tartózkodását az állam által finanszírozott szállodákban és átmeneti szállásokon.

A közlemény szerint a Gázai övezet határ menti térségében élők mintegy 70 százaléka visszatért otthonába az elmúlt hónapokban.

Sokan azok közül, akik még nem tértek haza, az október 7-i mészárlásokban leginkább érintett települések lakói voltak.

Túszok: ,,Ami Izraelt illeti, a Hamász Biden elnök beszédében előterjesztett túszalku javaslatára adott válasza nemleges” idézett a Walla hírportál egy vezető izraeli tisztviselőt vasárnap.

,,A közvetítőknek – Katarnak és Egyiptomnak – fel kell lépniük annak érdekében, hogy a Biden elnök által bemutatott és az ENSZ Biztonsági Tanácsa által elfogadott vázlatok alapján tárgyalásokra kerüljön sor a felek között”.

,,A Hamász csak olyan megállapodással tudja leállítani a háborút, amely Biden elnök beszédén alapul.”

,,A háború vége csak az összes túsz hazatérése után lehetséges, beleértve a második szakasz elraboltjait (katonák és 50 év alatti férfiak)”.

,,A Hamász megsértette a korábbi megállapodást, ezért minden megállapodásnak tartalmaznia kell olyan feltételeket, amelyek lehetővé teszik Izrael számára a harcok folytatását, ha a Hamász ismét megszegi a megállapodást”.

The post Halevi az ultraortodoxok besorozásának szükségesséről beszélt first appeared on Új Kelet online.