Avi/ujkelet.live

A háború 263. napja: A Hamász terrorszervezet azt tervezi, hogy Katarból Irakba költözik a szervezet vezetőire nehezedő katari és amerikai nyomás miatt, hogy nagyobb rugalmasságot tanúsítsanak a gázai tűzszünetről folytatott tárgyalásokon, jelentette hétfőn a The National emírségi lap.

Az újság arról is beszámolt, hogy Irán lesz felelős a Hamász vezetőinek, irodáinak és embereinek biztonságáért Irakban. A lépésről az elmúlt hetekben tárgyalt a politikai szárny vezetője, Iszmail Hanije és magas rangú iraki és iráni tisztviselők.

Források azt nyilatkozták az újságnak, hogy az iraki kormány a múlt hónapban hagyta jóvá a lépést. Megjegyzendő, hogy nemrég nyitották meg Bagdadban a Hamász irodáit, de állítólag ez csak médiacélokra történt.

A kataribarát Rai Alyoum lap körülbelül két héttel ezelőtt arról számolt be, hogy a Hamász vezetése a székhely átköltöztetése kapcsán számos arab és iszlám országgal tárgyalt, de sok közülük bezárta az ajtót előttük az amerikai haragtól tartva. Emiatt a terrorszervezet előtt álló választási lehetőségek továbbra is nagyon korlátozottak, mivel kis számú ország vállalta a szervezet vezetésének fogadását, mégpedig szigorú feltételek mellett.

Déli front: A Palesztin Iszlám Dzsihádhoz közel álló média 13 halálos áldozatról számolt be, köztük van állítólag Hanije egyik testvére is, az Izraeli Védelmi Erők támadása következtében a Gázavárostól nyugatra fekvő Sati menekülttáborban.

Északi front: Európa és az Egyesült Államok magas rangú tisztviselői figyelmeztetik a tárgyalásokon résztvevő libanoni kollégáikat, hogy Izrael katonai műveletet hajt végre az országban, ha a diplomáciai rendezésre irányuló kísérletek kudarcot vallanak, jelentette reggel a KAN közrádió. Komoly az aggodalom, hogy az eszkaláció regionális háborúvá válik iráni részvétellel.

A részletekkel ismerő források szerint a nyugati diplomaták azt követelik Libanontól, hogy fékezze meg a Hezbollah terrorszervezetet, megjegyezve: ,,Izrael komolyan gondolja, hogy intézkedni fog.”

The post A Hamász költözésre készül, és a nyugat üzenete Libanonnak first appeared on Új Kelet Live.