ujkeletlive

Riport: a hírszerzés kivárt Deif érkezéséig

A New York Timesnak nyilatkozó izraeli védelmi források szerint a Hamász vezetők likvidálási kísérletét hetekig tartó megfigyelés előzte meg. Az egyik célpont, a Khan Junesz Dandár parancsnoka – Rafa’a Szalame rendszeresen ellátogatott egy a családjához tartozó komplexumba, de úgy döntöttek, hogy nem likvidálják, abban a reményben, hogy végül csatlakozik hozzá Mohammed Deif.

A Földközi-tenger melletti, pálmafákkal körülvett villa családjáé volt, és Szalame menekülve az alagutak földalatti bezártsága alól az elmúlt hónapokban egyre több időt töltött ott hozzátartozói és más fegyveresek társaságában, miután az izraeli erők megsemmisítettek számos Khan Juneszban lévő erődítményét.

Az izraeli katonai hírszerzés és a Sábák belbiztonsági szolgálat magas rangú célpontokat azonosító egységének tisztjei néhány héttel ezelőtt azonosították jelenlétét a helyszínen, a döntéshozók azonban késleltették a likvidálást, arra számítva, hogy idővel Deif is megjelenik a helyszínen.

A New York Timesnak nyilatkozó tisztviselők elmondása szerint, az izraeli hadsereg arra a következtetésre jutott, hogy a Hamász terrorszervezet rangsorában a második legbefolyásosabb  Deif, aki eddig legalább hét likvidálási kísérletet túlélt, egészségügyi problémái előbb-utóbb arra kényszerül, hogy elhagyja az alagutakat. Emellett, számos bizonyíték – többek között felvételek utaltak arra, hogy Deif végül meg fog érkezni Szalame villájába, mivel nagyon bízott parancsnokában.

A megfelelő alkalom a hétvégén érkezett el, amikor a hírszerzés információi szerint arra a következtetésre jutottak, hogy Deif Szalame komplexumában tartózkodik. A helyzetről tájékoztatták Binjámin Netanjahu miniszterelnököt, aki péntek éjszaka jóváhagyta a támadást. A hadsereg szombat délelőtt 10 órakor további, Deif jelenlétére utaló jeleket kapott, és ezt követően az izraeli vadászgépek legalább öt, amerikai gyártású bombával csaptak le a komplexumra.

A támadás a humanitárius zónán belül található helyszínt érte, de a riportban megszólaló források szerint az izraeli vezetők úgy ítélték meg, hogy a polgári lakosokra leselkedő kockázat kevésbé volt magas, lévén szó a Hamász által üzemeltetett komplexumról. Emellett, a helyszínre vonatkozó hírszerzési adatok és Deif viselkedésének megértése alapján biztosak voltak abban is, hogy túszokat nem tartottak fogva a helyszínen.

Az izraeli hadsereg délután megerősítette, hogy Szalame likvidálása sikeres volt, amit egyébként a Hamász is elismert, Deif kapcsán még nincs hivatalos megerősítés.

Kobi Sábtáj nyugtalanító érzéssel távozik posztjáról

A bét-semesi nemzeti rendőrakadémián rendezett búcsúünnepségen, a leköszönő  Jáákov [Kobi] Sábtáj rendőrfőkapitány beszédében hangsúlyozta, hogy a nem használható politikai célokra, mert elveszítjük a közvélemény legitimitását és létjogosultságunkat.”

Az eseményen résztvevő számos magas rangú vendég előtt nyilatkozva, Sábtáj név nélkül utalt az Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszterrel való korántsem felhőtlen kapcsolatára, mondván „a rendőrség politizálása és a szakmai úttól való eltérés elleni küzdelem közepén vagyunk.”

Ben Gvirt, akinek minisztériuma felügyeli a rendőrséget, nem kapott meghívást a búcsúztatóra, míg Binjámin Netanjahu miniszterelnök úgy döntött, hogy előre felvett felvételt küld személyes megjelenés helyett.

A volt rendőrfőnök 39 évig szolgált a szervezetnél, de az utolsó három és fél év során, elmondása szerint a munkáját  „nagy feszültség jellemezte,” majd azt is hozzátette, miszerint „nyugtalanító érzéssel” távozik posztjáról.

Az említett feszült időszak során Sábtáj és Ben-Gvir többször is összeütközésbe került, mivel ez utóbbi különleges miniszteri előjogokat emlegetve megpróbált sokkal nagyobb ellenőrzést gyakorolni a rendőrség felett, beleértve a rendőri viselkedés rangsorolását a különböző típusú tüntetések kapcsán.

Továbbá, a leköszönő rendőrfőnök megemlítette a 45 személy halálához vezető 2021-es Meron-hegyi katasztrófa során játszott felelősségét.

A meroni katasztrófa sebei fájdalmasak és nehezek. Azóta a tragikus éjszaka óta nem tudok aludni. A szívemben hordozom a családok fájdalmát és veszteségét, és azt, hogy biztosítsam, ilyesmi nem fordulhat elő még egyszer. Rendőrfőnökként teljes felelősséget vállalok azért, ami az én felügyeletem alatt történt,” – tette hozzá.

Az ünnepségen felszólaló Herzog elnök szintén utalt a független rendőrség fontosságára.

„Egy kihívásokkal teli és összetett időszak közepén vagyunk, amely hatalmas felelősséget ró Önre, és minden rendőrre. Tisztáznom és hangsúlyoznom kell – a rendőrség nem tartozik és nem is fog tartozni senkihez. A rendőrség nem tartozik egyik vagy másik politikai párthoz sem. A rendőrségnek mindannyiunké kell lennie. Nekünk, az állampolgároknak partnereknek kell lennünk, és nekik is a mi partnereinknek, a jogállamiságot követő, működő demokratikus társadalom fenntartására irányuló erőfeszítésekben,” – tette hozzá az elnök.

Herzog végezetül arra kért minden választott tisztségviselőt, hogy „hagyja ki a rendőrséget a politikából. Az izraeli közvélemény igényeinek és elvárásainak kell előttünk állniuk. A tekintélyes rendőrség, amely a törvény, és csakis a törvény égisze alatt működik, olyan kritikus alapelv, amelyről nem köthetünk kompromisszumot,” – zárta beszédét.

Kabinetvita – a miniszterek és Netanjahu úgy véli nagyobb veszélyben van, mint Donald Trump

A hételeji aktuális kabinetülés fő témája a néhány órával korábban Donald Trump volt elnök ellen történt merényletkísérlettel kapcsolatban az izraeli miniszterelnök és családja életének veszélyeztetésére irányuló uszítás.

Joszi Fuchsz kabinetfőnök olyan felvételmontázst mutatott be az ülésen, melyeken szerinte a kormány kritikusai „a miniszterelnök elleni uszításban” vesznek részt. A vetítés után két órán keresztül több jelenlévő arra figyelmeztetett, hogy a miniszterelnök elleni uszítás még nagyobb veszélyt jelent, mint az Egyesült Államokban, miközben a cselekvés elmulasztásáért rendre a főügyészt és a bűnüldöző szerveket okolták.

Netanjahu úgy véli, hogy „a bűnüldöző szervek és az igazságszolgáltatás magas rangú tisztviselői egy szót sem szólnak. Nem ítélik el az uszítást. Ilymódon a demokrácia elleni támadás legitimálásáról, és itt a politikai gyilkosságok normalizálásáról van szó.”

A „Binjámin Netanjahu miniszterelnök elleni uszítás” című program eredetileg nem szerepelt a kabinet napirendjén, az ülésen levetített felvételeket azonban a  sajtó képviselőinek is elküldték.

A videó bemutatását követően Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter a felelősséget Gali Baharav-Miara főügyészre hárította.

Eljött az ideje, hogy meghallgassák azokat, akik megakadályozzák a vádemelést, megakadályozzák a végrehajtást, és lehetővé teszik az uszítást” – közölte a nemzetbiztonsági miniszter a 12-es csatorna riportja szerint.

Ben-Gvir, aki korábban az ellenzék soraiban ülő képviselőként, saját elmondása szerint is arra használta mentelmi jogát, hogy a rendvédelmi erőket, illetve neki nem tetsző politikusokat, illetve személyeket inzultáljon, most az ellenzéki Na’ama Lazimi [Munkapárt] törvényhozót dokumentált gyújtogatónak nevezve, azzal vádolta a főügyészt, hogy nem engedélyezi az ellene szóló vizsgálatot… „ha bármelyikünkről lenne szó, kétségtelen, hogy másnapra már kivizsgálta volna,” – tette hozzá. 

Járiv Levin igazságügyi miniszter szintén csatlakozott az elhangzottakhoz, és azt állította, hogy az igazságszolgáltatás nem hajlandó kemény, illetve azonnali intézkedéseket hozni a miniszterelnök elleni uszítással vádolt személyekkel szemben, miközben állítása szerint figyelmen kívül hagyták a többszöri ezirányú megkeresést.

Vasárnap délutánig az amerikai védelmi szervek még nem erősítették meg nyilvánosan a lövöldöző indítékát, akit a pennsylvaniai 20 éves Thomas Matthew Crooksként azonosítottak. Crooks ugyan bejegyzett republikánus volt, de az izraeli miniszterek gyorsan összehasonlították a Netanjahu elleni „balos” uszítást a Trump elleni gyilkosság-kísérlettel, azt állítva, hogy az izraeli miniszterelnök ellen is hasonló merényletet kísérelhetnek meg.

The post Riport: a hírszerzés kivárt Deif érkezéséig first appeared on Új Kelet Live.