Avi/ujkelet.live

A háború 300. napja: A The New York Times csütörtökön hét közel-keleti tisztviselőre, – köztük két iránit – és egy amerikai tisztviselőre hivatkozva arról számolt be, hogy a Hamász terrorszervezet politikai szárnyának vezetőjét, Iszmail Hanijét egy robbanószerkezet ölte meg, amelyet titokban becsempésztek a vendégházba, ahol tartózkodott Teheránban.

A bombát körülbelül két hónapja rejtették el a Forradalmi Gárda által kezelt és védett vendégházban, amely egy nagy komplexum része Teherán északi részén, egy tekintélyes negyedben. A vendégházat titkos találkozókra és „prominens vendégek elhelyezésére” használják, mint például Hanije, jegyzi mega riport.

A robbanóeszközt távolról élesítették, miután megerősítették, hogy Hanije a vendégházában tartózkodik. A robbanásban egy testőr is életét vesztette. A robbanás megrázta az épületet, betört több ablakot, és részben beomlott egy külső fal, de általánosságban a kár mértéke minimális volt.

Az iráni tisztviselők, akik a Forradalomi Gárda tagjai, azt mondták, hogy a támadás pontossága arra a távirányítós géppuskára emlékeztetett, amellyel a Moszad csapata 2020-ban megölte Mosem Fakhrizade vezető iráni atomtudóst.

Izrael hivatalosan nem vállalta a felelősséget Hanije megöléséért.


Bosszú: Magas rangú iráni tisztviselők ma várhatóan találkoznak Irán libanoni, iraki és jemeni regionális szövetségeseinek képviselőivel, hogy megvitassák az Izrael elleni lehetséges megtorlást, jelentette csütörtökön a Reuters.

Izrael kombinált bosszú lehetőségére készül Irán és Libanon területéről, sőt esetleg Jemenből is, válaszul Hanije valamint a Hezbollah terrorszervezet vezérkari főnökének, Faud Sukr likvidálására.

A légvédelmi rendszert fokozott készültségbe helyezték, hogy elhárítsák az északról, délről, keletről vagy nyugatról érkező fenyegetéseket. 

A fokozott éberség részeként a légierő vadászgépei járőröznek az ország egén a bejrúti merénylet óta, hogy azonnal elfogják a robotrepülőgépeket. Drónokat is bevetettek, hogy meghiúsítsák a behatolási kísérleteket, főleg északon. Emellett a határ menti szárazföldi erők készültségét is fokozzák.

Izrael egy nagyszabású rakéta- és dróntámadás lehetőségére készül, valamint likvidálási kísérletre vagy egy reprezentatív személy megsebesítésének lehetőségére. Ezért van fokozott készenlétben az egész világon.

Emellett Izrael szoros kapcsolatban áll az Egyesült Államok Központi Parancsnokságával.

A fenyegetések ellenére a jelenleg a Polgárvédelmi Parancsnokság nem változtatott védelmi politikáján a hátországot illetően.


Mi lesz a tárgyalásokkal: A Hamásszal folytatott tárgyalási erőfeszítéseket ismerő források szerdán a következőket közölték: ,,Jelenleg úgy értékelik, hogy az első szakaszban Hanije likvidálása hatással lesz a tárgyalásokra, mivel jelentős szerepet játszott bennük. Mindez akkor történik, amikor a Hamász hivatalos válaszára várunk az Izrael által adott válaszra. Később a dolgok változhatnak, és a katari tárgyalások lebonyolításánál szükség lesz egy másik Hamász-tisztviselőre”.

A katari miniszterelnök mindeközben kétségbe vonta Izrael komolyságát a túszok szabadulását lehetővé tevő tűzszüneti megállapodás megkötése kapcsán.

„A politikai merényletek és a civilek folyamatos célba vétele Gázában, miközben a tárgyalások folytatódnak, felvetik a kérdést, hogyan lehet sikeres a közvetítés, amikor az egyik fél meggyilkolja a másik oldalon lévő tárgyalót?” – írta Mohammed bin Abdulrahman bin Jassim Al Thani sejk X-en. „A békéhez komoly partnerekre van szükség, és globális álláspontra van szükség az emberi élet semmibe vétele ellen.”


Ki lesz az utód: A szerda reggel óta lázas viták folynak a Hamász élén Hanije utódjának személyéről. A részleteket ismerő palesztin források a KAN közszolgálati műsorszolgáltatónak azt nyilatkozták, hogy a nagy esélyes, akit úgy tűnik, ideiglenesen kineveznek a posztra, Khaled Masal.

Masal jelenleg a Hamász külhoni vezetésének tagja. A posztot ideiglenesen töltetik be, a szervezet 2025-re tervezett vezetőválasztásáig. Masal 1996 és 2017-ig volt a Hamász politikai szárnyának vezetője.

1997. szeptember 25-én a Moszad megkísérelte meggyilkolni Masalt Ammánban, Jordánia fővárosában. Bővebben itt.


Visszhang: A Hamász katonai szárnya szerdán közölte, hogy Hanije teheráni meggyilkolása ,,új dimenziókba emeli a csatát”, és komoly következményekkel jár.

A likvidálás megbosszulása ,,Teherán kötelessége”, mert az iráni fővárosban történt, mondta Ali Hámenei iráni legfelsőbb vezető szerdán, megjegyezve, Izrael maga biztosította az alapot ,,a szigorú büntetésre”.

A Hamász-vezér teheráni meggyilkolására „kemény és fájdalmas válasszal fog szembesülni” – áll az iráni Forradalmi Gárda közleményében. „Irán és az ellenállási front reagálni fog erre a bűncselekményre” – teszi hozzá a közlemény, Teherán Közel-Keleten lévő meghatalmazottjaira utalva.

The post NYT: Hanijét robbanószerkezetet ölte meg first appeared on Új Kelet Live.