Avi/ujkelet.live
A háború 319. napja, déli front: A 162. hadosztály az elmúlt nap során megölt mintegy negyven terroristát a dél-gázai Tel Al-Szultán térségében, közelharcokban és légicsapások irányításával.
Az egyik incidens során a Nahal-dandár harcosai azonosítottak egy RPG-vel felfegyverzett terrorsejtet egy katonai épületben tevékenykedni és légicsapást küldtek rájuk.
A 252. hadosztály a Gázai övezet középső részén, a Netzarim folyosón szintén megölt sok terroristát a légierővel együttműködve. A Jeruzsálem-dandár csapatai megöltek két terrorisát, akik egy alagútból jöttek elő és megpróbáltak bombát elhelyezni az erők közelében.
A 98. hadosztály megölt több tucat terroristát és terror-infrastruktúrákat semmisített meg a dél-gázai Khan Juneszben, köztük egy rakétaindító posztot, ahonnan támadásokat hajtottak végre Izrael ellen.
A célzott rajtaütések során a csapatok fegyvereket és egyéb katonai felszereléseket foglaltak le.
Halevi Gázában: Herci Halevi vezérkari főnök kedden látogatás tett a Gázai övezetben.
„Nagyon erős elszántsággal harcolunk a Hamász ellen” – mondta Halevi. ,,Nagyon erős az elszántságunk, hogy az összes túszt hazahozzuk, a lehető legtöbbet élve, és nagyon-nagyon elszántak leszünk és kitartók, hogy hazahozzuk a megölteket, hogy eltemessék őket.”
Északi front: A hadsereg drónnal csapást mért a Hezbollah terrorszervezet rakétaindítójára, mellyel tegnap támadást hajtottak végre Izrael ellen a dél-libanoni Beit Lif térségéből.
Vadászgépek pedig egy katonai épületet támadtak a dél-libanoni Ajta as-Sabban.
Este több hullámban aktiválódtak a drónbehatolásra figyelmeztető szirénák a Golán-fennsík déli és északi részén. A Polgárvédelmi Parancsnokság csupán annyit közölt, hogy az incidensnek vége.
Délről északra: Joáv Gallant védelmi miniszter kedden azt mondta, Izrael ,,súlypontja” fokozatosan eltávolodik a Gázai övezettől az északi front felé.
„A súlypontunk délről északra mozog, fokozatos változásban vagyunk, van még feladatunk délen, vannak túszok, haza kell őket hoznunk, tárgyalunk erről, és hiszem, hogy sikerül eredményeket elérni, ez nagyon fontos dolog” – mondta Gallant Észak-Izraelben a 36. hadosztálynál tett látogatásán.
,,Szeretnénk hazaengedni a [kitelepített] lakosokat északra, biztonságban akarjuk visszaküldeni őket. Ha ez lehetséges megállapodással, akkor ezt megállapodással fogjuk megtenni” – mondta, figyelmeztetve, hogy ha ez nem működik, akkor Izrael intézkedni fog.
Túszok: Az Egyesült Államok új „áthidaló javaslata” az Izrael és a Hamász terrorszervezet közötti tűzszüneti megállapodásra lehetővé tenné, hogy az izraeli csapatok folytassák a járőrözést a Philadelphi-folyosó egy részén a gázai-egyiptomi határ mentén, idézett a New York Times forrásokat, akik ismerik a tárgyalások részleteit.
A Times szerint az Egyesült Államok javaslata lehetővé tenné, hogy csökkentett számú izraeli csapat maradjon a határút mentén. A tisztségviselők azonban azt mondják, a javaslatot valószínűleg a Hamász elutasítja, mivel nem enged abból a követeléséből, hogy az izraeli csapatoknak ki kell vonulniuk a térségből.
Továbbá Egyiptom is kifejezte nemtetszését, és az egyiptomi tisztviselők arra figyelmeztettek, hogy az izraeli csapatok kiterjesztett jelenléte nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
Találkozó: Binjámin Netanjahu miniszterelnök kedden kijelentette, hogy „nem biztos abban, hogy megállapodás születik”, mondták a túszok családtagjai, akik találkoztak vele. A csoport a keményvonalas Gvura és Tikva fórumokhoz tartozik, melyek azt követelik, hogy szeretteiket katonai nyomással szabadítsák ki a Hamásszal kötött alku helyett.
A fórumok szerint Netanjahu a találkozó során megismételte, hogy ha végül megállapodást kötnének, az „védené Izrael érdekeit”. A miniszterelnök továbbá azt is közölte velük, hogy tegnapi találkozójukon azt mondta Antony Blinken amerikai külügyminiszternek, hogy „Izrael semmilyen körülmények között nem hagyja el a Philadelphi-folyosót és a Netzarim-folyosót”.
A jelentésre reagálva a Túszok Családjainak Fóruma azzal vádolta Netanjahut, hogy végleg sorsukra hagyta a túszokat Gázában.
„A miniszterelnök kijelentései gyakorlatilag a túszügylet megtorpedózását jelentik. Netanjahu nem szembesül azzal, hogy a túszok cserbenhagyása a fogságban történő meggyilkolásukhoz vezet”.
„Nem csak szenvednek, hanem haldokolnak is” – folytatja a közlemény, utalva a miniszterelnök állítólagos megjegyzéseire egy közelmúltbeli kormányülésen, amikor azt mondta, hogy a túszok „szenvednek, de nem halnak meg”.
„Nincs remény és hősiesség egy olyan ‘szilárd’ álláspontban, amely az összes túsz folyamatos halálát eredményezi” – közli a nyilatkozar, utalva a Tikva és Gvura fórumokra, amelyek neve „reményt” és „hősiességet” jelent. ,,Az izraeli kormány október 7-én cserbenhagyta a túszokat, és most végleg magukra hagyja őket.”
The post A fókusz a déli frontról az északira tolódik first appeared on Új Kelet Live.