Megszerezték a fényképfelvételt, amely – készítője szerint – bizonyítja, hogy egy medve tűnt fel a Miskolc központjában lévő avasi Horváth-tetői szabadidőpark környékén.
Nagy valószínűséggel medvét láttak az Avason, a Horváth-tetői játszótér környéki erdősávban augusztus 29-én, csütörtökön délelőtt – kaptuk a tájékoztatást a miskolci városháza sajtó osztályától még az észlelés napján délután. A bejelentő egy anyamedvéről és egy bocsról számolt be, illetve egy fotót is készített, amelyen vélhetően medvenyom látható.
Mint megtudtuk, Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata a bejelentést követően azonnal felvette a kapcsolatot a rendőrséggel, a Miskolci Önkormányzati Rendészet munkatársai pedig fokozottan járőröznek a környéken.
Nagy erőkkel keresik a Lyukóban kószáló medvét
A városháza a közleményben arra kért mindenkit, hogy különösen este, sötétedés után fokozott óvatossággal, körültekintően közlekedjen, lehetőség szerint kerülje el a területet. Ha valaki nagytestű, medvére hasonlító állatot lát, ne közelítse meg, és hívja a 112-es telefonszámot.
A térfigyelők sem látták
Miután a bejelentés óta nem érkezett új hír az avasi medvéről, megkérdeztük a városháza sajtó osztályát, hogy sikerült-e nyomára akadni a medvének. A válasz szerint azóta nem volt újabb észlelés. Azt is megtudtuk, hogy a Miskolci Önkormányzati Rendészet munkatársai azóta is fokozottan járőröznek a környéken, és ez tovább is folytatódik. Ezt elegendőnek vélik a biztonság fenntartására.
A térfigyelő kamerával rendelkező területek felvételeit a rendészet folyamatosan visszanézi, ezeken eddig nem látták a medvéket.
Arra is kíváncsiak voltunk, hogy a miskolci önkormányzat kereste-e a témában szakértőkkel rendelkező Bükki Nemzeti Parkot. A sajtó osztály válasza szerint a nemzeti park felé akkor van jelentési kötelezettsége a városnak, ha “a vadat fellelték”.
A BNPI szakembere vizsgálta
Mint kiderült, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának szakembere augusztus 30-án, pénteken a helyszínen járt. Gömbkötő Péter vizsgálódott, nem talált értékelhető nyomokat. Szerinte kizárni ugyan nem lehet, de megerősíteni sem, hogy medve volt, amit láttak. Patthelyzet alakult tehát ki, egy állítás van, amit nem lehet bizonyítani. A szakember szerint ugyanis a képen látható nyom nem medvéé.
Köztünk élhetnek
A Bükki Nemzeti Park szakemberi szerint a Kárpátok barnamedve állományának növekedése és az élőhelyeiken végbemenő változások következtében az elmúlt évek során egyre gyakrabban észlelhettek barnamedve előfordulására utaló nyomokat a Bükki Nemzeti Park területén.
A hazai erdőkben kialakult növényzet, az idősebb erdők makktermése bőséges táplálékforrást kínál a mindenevő medvéknek. A faj megjelenéséhez valószínűleg hozzájárult az is, hogy a mára jelentősen megcsappant vaddisznóállomány nem fogyasztja el a rendelkezésre álló táplálékmennyiséget, amely a medve számára vonzó, terített asztalt kínál.
A nagyragadozók jelenléte önmagában nem vezet konfliktushelyzetek kialakulásához, mert kerülik az emberek által gyakran látogatott területeket.
A medve nem játék
A Bükki Nemzeti Park Igazgatósága honlapján a következő fontos tudnivalót tették közzé medveészlelés esetére. “A medve nem játék, a medvét kerülni kell. A medvével nem kell barátkozni, bármilyen korú is legyen. A bocsok közelében nagy valószínűséggel az anya is ott van. A legtöbb konfliktus az anyamedvékhez köthető. Amennyiben medvét észlelnek, kérjük, jelezzék igazgatóságunk felé a következő ügyeleti telefonszámon: +36 30 861-3808”.