Ismét előkerült az orosz elnök által is többször hangsúlyozott világháborús narratíva.

Nyitókép: Alexander KAZAKOV / POOL / AFP

Az orosz külügyminisztérium kedden egy videót tett közzé a közösségi médiában abból az alkalomból, hogy a Szovjetunió 85 évvel ezelőtt, 1939-ben a náci Németországgal együtt megszállta Lengyelországot. Emlékeztettek, hogy a két hatalom a Molotov-Ribbentrop paktumban titokban megállapodott az ország feldarabolásáról egymás között, az invázió pedig kirobbantotta a második világháborút.

A videóhoz kísérőszövegként azt írták, „1939. szeptember 17-én a Vörös Hadsereg katonai műveletet indított Lengyelország keleti területein, megakadályozva a nyugat-fehéroroszországi és nyugat-ukrajnai lakosság népirtását”. 

Az oroszok a videóban közölték: „a Szovjetuniót »agresszorként ábrázolni ellentétes a történelmi igazsággal«”, valamint azt állították, akkor nem maradt más választásuk, mint lerohanni Lengyelországot, mert különben Németország elfoglalta volna az összes lengyel területet,

így pedig Oroszország gyenge stratégiai pozícióba került volna.

A Szovjetunió továbbá arra is törekedett, hogy biztosítsa a Lengyelországban élő ukrán és fehérorosz lakosság biztonságát – idézte az orosz narratívát beszámolójában a Politico.

Putyin régóta „népszerűsíti” ezt az elméletét

A cikkben ugyanakkor emlékeztettek, Vlagyimir Putyin orosz elnök régóta népszerűsíti ezt az áltörténelmi elméletet azért, hogy igazolja Moszkva történelmi és jelenlegi agresszióját a szomszédos Ukrajna ellen. A Tucker Carlsonnak adott év eleji interjújában Putyin egyenesen azt mondta, Lengyelország felelős a német megszállásért. A nyilatkozat nagy felháborodást váltott ki Lengyelországban.

Az említett videót pedig most a németek sem hagyták szó nélkül. A berlini külügyminisztérium csütörtökön egyetlen szóval reagált Oroszország bejegyzésére:

Komolyan?”

Továbbá #MolotovRibbentropPaktum- és a #HitlerStalinPaktum-hashtagekkel egy Lengyelország térképet is közzétettek, amely azt ábrázolja, hogy Sztálin és Joachim von Ribbentrop náci német külügyminiszter hogyan osztanák fel az országot egymás között – idézte fel a brüsszeli lap.

Az említett válaszreakciót alább tekintheti meg: