Avi/ujkelet.live

A háború 365. napja: Az október 7-i mészárlás egyéves évfordulója alkalmából az Izraeli Védelmi Erők szombaton fokozta a védelmi készültséget, a síita tengely tevékenységétől való aggodalom miatt, jelentette a KAN közszolgálati műsorszolgáltató. A hadsereg szerint támadó tevékenység folyik a hadsereg arénáinak többségében, és védekezési erőfeszítések vannak mind a hét arénában.

Az iráni front kapcsán a hadsereg úgy véli, Irán keddi ballisztikus rakétatámadása nem okozott jelentős károkat, és az erők felkészültek a folytatásra. A támadás óta tervezi a választ az izraeli hadsereg, amely szerintük ,,jelentős” lesz, tehát nem szándékoznak a támadást nagyon erős válasz nélkül hagyni.

  • Izrael arra számított, hogy az Irán elleni koalíció más elemei is részt vesznek a támadásban.
  • A hadsereg szerint Izrael a nemzetközi színtéren támogatást kap más országoktól, amelyek az iráni problémára saját problémájukként tekintenek.
  • Ma az izraeli hadsereg magas rangú tisztviselői találkozót tartottak az egyik partner képviselőivel.

Gázában a hadsereg a folytatásra készülve kiterjesztette a Netzarim-folyosót – mely két részre osztja az övezetet -, és arra is felkészült, hogy ismét erőteljes manővert hajtson végre a Gázai övezetben.

97 túsz van 365 napja Gázában.

  • A hadsereg reggel felszólította a Netzarimtól délre fekvő al-Bureidzs és Nuszeirat területein tartózkodó palesztin civileket, hogy meneküljenek az Izrael által kijelölt humanitárius övezetbe.
  • A kiürítési bejelentés a 252. hadosztály tevékenységének hátterében történik a Netzarim-folyosón, valamint a hadsereg azon erőfeszítéseinek része, hogy elkerülje a civilek bántódását.
  • A hadsereg felkészül arra is, hogy az október 7-i mészárlás évfordulója alkalmából gázaiak kísérletet tesznek a Netzarim-folyosón való áttörésre, és az észak felé vonulásra.
  • Múlt héten több tucat gázai, köztük fegyveresek próbálták megközelíteni a Netzrimot. A csapatok válaszul tüzet nyitottak, elérve, hogy a tömeg szétoszoljon.

Libanonban az erők folytatják a célzott rajtaütéseket a Hezbollah terrorszervezet ellen, hogy olyan helyzetet teremtsenek, amely lehetővé teszi az északi lakosok számára, hogy biztonságosan visszatérhessenek otthonaikba.

  • Bejrútban a Hezbollah terrorszervezet fellegvárának tekintett Dahieh kerületet szinte teljes egészében kiürítették, és az izraeli hadsereg folytatja a Hezbollah tagjainak likvidálását.
  • A hadsereg szerint Izrael dönt a libanoni légtérről és arról, hogy ki landolhat és ki nem, és légi blokádot rendelt el.

Az Irán támogatását élvező iraki milíciák támadásai fényében Izraelben vizsgálják a válasz lehetőségét, annak ellenére, hogy az nehézségekbe ütközik az Egyesült Államok bázisai és terepen végzett tevékenysége miatt.


Északi front: Reggel óta körülbelül 110 rakétát lőttek ki Libanonból Észak-Izraelre. A lövedékek többségét elfogták a légvédelmi rendszerek, azonban több becsapódás is történt lakott területeken.

Becsapódás Karmielben egy ház udvara közelében:


Riport: Iraki Irán-barát milíciák azt állítják, hogy reggel robotrepülőket lőttek ki egy észak-haifai és egy dél-izraeli célpontra.


Észak Nyilai: Az izraeli hadsereg a katonai hírszerzés irányításával célzott légicsapásokat hajtott végre késő délután Bejrútban, a Hezbollah terrorszervezet hírszerzési részlegének helyszínei ellen.

A hadsereg nyilatkozata emlékeztet, hogy az éjszaka folyamán számos támadást hajtottak végre a libanoni fővárosban fegyverraktárakat, parancsnoki helyiségeket és egyéb infrastruktúrát célozva.

A támadások előtt a hadsereg lépéseket tett a civileknek okozott károk mérséklésére, beleértve precíziós lőszerek használatát, a légi megfigyelést és evakuálási parancsok kiadását.

Az izraeli hadsereg vezérkari főnöke, Herci Halevi altábornagy szombaton kijelentette, hogy Izraelnek folytatnia kell a Hezbollah ütését.

,,Továbbra is nyomást kell gyakorolnunk a Hezbollahra, és további és tartós károkat kell okoznunk az ellenségnek. Enyhítés nélkül és anélkül, hogy pihenőt adnánk a szervezetnek” – mondta egy helyzetértékelés végén a hadsereg közleménye szerint.


Szárazföldi manőver: A 36. hadosztály egyik katonája súlyosan megsebesült, miután tegnap a dél-libanoni hadműveletek során a Humvee, amiben volt, felborult. A katonát kórházba szállították, családját értesítették.

Az Északi Parancsnokság vezetője, Ori Gordin vezérőrnagy pénteken helyzetértékelést tartott a csapatokkal Dél-Libanonban, jelentette a hadsereg este.

,,Ahol állunk, a határ menti közösségek felé tekinthetünk. Az itteni szárazföldi hadműveletünk jelentős lépés afelé, hogy az északi lakosokat biztonságban hazaengedhessük, egy jobb év felé, mint az előző volt” – mondta Gordint a csapatoknak.

A vezérőrnagy találkozott a Golani-dandár parancsnokával, Adi Gonen ezredessel és erőivel, akik az elmúlt napokban a határhoz közeli libanoni falvakban vannak bevetve.


Júdea és Szamária: Az Izraeli Védelmi Erők és a Sabak belbiztonsági szolgálat délután közölte, hogy legalább 12 terrorista volt a csütörtöki, Tulkaremben végrehajtott légicsapásban megöltek között.

A Palesztin Hatóság egészségügyi minisztériuma 18 halottról számolt be, köztük a 8 éves Karam és a 7 éves Sam Abu Zahra testvérpárt.

A hadsereg szerint az említett 12 terrorista a Hamász és a Palesztin Iszlám Dzsihád igazolt tagja volt.

A támadás célpontja a hamászos Zahi Jasszer Abd al-Razeq Outfi volt, aki egy nagyszabású terrortámadást tervezett az október 7-i mészárlások évfordulóján.


Összecsapások: Palesztin jelentések szerint hat személy könnyebben megsérült, miután zsidó telepesek megtámadták őket az olajbogyó betakarítás során al-Lubban faluban, Ramallahtól északnyugatra.

Az izraeli hadsereg közölte: ,,Súrlódás alakult ki több tucat palesztin, akik olajbogyó betakarítást végeztek Avichai Farm közelében, és a farm lakói között. Számos palesztin és izraeli könnyebben megsérült”.

A katonai rádió szerint ezt követően Beit Arije közelében zsidók ütőkkel vertek egy palesztint, míg a palesztinok köveket dobáltak, állítólag fejszéket használtak, és könnyebben megsebesítettek három zsidót. Letartóztatásokról nem érkezett jelentés.


Irán: Irán jelentősen megnövelte a Hezbollahnak a föld feletti és alatti fegyvercsempészetét – a szíriai határon keresztül, jelentette tegnap este a KAN.

A fegyverek Szíriában és Irakban található iráni raktárakból származnak. Ezért támadta Izrael az elmúlt napokban a szíriai-libanoni határon lévő Masznaa átkelőt, illetve a határon lévő csempészalagutat.

A fegyverszállítás megakadályozása érdekében a hadsereg csütörtökön nyolc szárazföldi határátkelőt támadott Libanon és Szíria között, hogy megakadályozza a fegyverek transzferjét Szíriából a Hezbollahhoz Libanonba. Még a támadások során is megpróbáltak fegyvert csempészni.


Készületek: Az Egyesült Államok Központi Parancsnokságának (CENTCOM) parancsnoka, Michael Kurilla négy csillagos tábornok szombaton Izraelbe érkezett, jelentette a KAN.

Kurilla találkozott Halevi vezérkari főnökkel és a vezérkar tagjaival, és várhatóan találkozni fog Joáv Gallant védelmi miniszterrel is.

A hadsereg Irán támadására adott válaszának vizsgálata folyamatban van, mely „jelentős és súlyos” lesz. A 12-es csatorna este egy magas rangú izraeli tisztviselőt idézett: ,,Irán nagy hibát követett el, és fizetni fog érte”.

Az Egyesült Államok a CENTCOM révén regionális nemzetközi koalíciót működtet a Közel-Keleten, amely kedden az Iránból Izrael felé tartó 181 ballisztikus rakéta elfogásában is segédkezett. Lehetséges, hogy az amerikaiak aktívan részt vesznek abban a támadásban, amelyet Izrael Irán ellen tervez, azzal a tudattal, hogy Irán az egész térséget destabilizáló tényező.

https://anchor.fm/s/51fceecc/podcast/rss

The post A hadsereg fokozott készültségben 10/7 évfordulója miatt first appeared on Új Kelet Live.