ujkeletlive

Diplomácia – Blinken ismét Izraelben, gázai tűzszüneti tárgyalások és politikai harcok a kabinetben

Washingtonban Jechíje Szinwar likvidálását lehetőségnek tekintik egy tárgyalásos tűzszünet és túszalku megkötésére. Ily módon az amerikai választások küszöbén Antony Blinken külügyminiszter a héten, a háború kitörése óta immár sokadik alkalommal a régióban folytat tárgyalásokat, többek között Izraelben is.

Blinken kedden találkozik Jichák Herzog elnökkel és Binjámin Netanjahu miniszterelnökkel, és várhatóan szorgalmazni fogja a gázai háború befejezését összefüggésben az övezetben még mindig fogvatartott túszok szabadon bocsátásával, illetve a konfliktus utáni időszak tervezéséről szóló diplomáciai  megbeszéléseket illetően. Hivatala közleménye szerint, az amerikai külügyminiszter hangsúlyozni fogja az humanitárius segélyek átengedését a gázai civilek számára.

Emellett várhatóan egy „olyan diplomáciai megoldást fog szorgalmazni az Izrael és a Hezbollah közötti konfliktusra, amely teljes mértékben végrehajtja az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1701. számú határozatát, és lehetővé teszi, hogy a kék vonal mindkét oldalán élő civilek visszatérhessenek otthonaikba.”

Eközben, az egyiptomi Hírszerző Szolgálat frissen kinevezett igazgatója egy újabb ötletet vázolt Ron Bár, a Sábák belbiztonsági szolgálat vezetőjének a legutóbbi kairói tárgyalások során. Az új ajánlat egy kisebb formátumú túsz- és tűzszüneti megállapodást tenne lehetővé, amely elindíthatja a szélesebb körű megállapodásról szóló tárgyalásokat, – jelentette az Axios izraeli forrásokra hivatkozva.

A Sábák részéről, Bar hasonló okokra hivatkozva, mint Washington – a Szinwar kiiktatása révén adódó lehetőség kihasználását szorgalmazta új kairói kémfőnök, Hasszán Mahmoud Rasad felé, mondván, hogy a túsz- és tűzszüneti megállapodásról szóló tárgyalások felújítása révén Egyiptomnak kulcsszerepe lesz ezen az erőfeszítések során.

Kairóból hazatérve Bar ismertette a biztonsági kabinettel az egyiptomi javaslatot, miszerint kezdjenek egy „kis alkuval,” amely magában foglalná a Hamász által fogva tartott néhány túsz szabadon bocsátását, a gázai tűzszünet néhány napos meghosszabbításáért cserébe.

Az egyiptomi kémfőnök szerint, ha minden rendben megy ezután folytatódhatnak a tárgyalások egy átfogóbb túsz- és tűzszüneti megállapodásról, – közölték az izraeli tisztviselők az Axios riporterével, hozzátéve, hogy Joáv Gallant [Likud] izraeli védelmi miniszter támogatta az egyiptomi elképzelést, míg Itamar Ben-Gvir [Otzma Jehudit] és Becalel Szmotrich [Vallásos Cionizmus] a koalíció radikális miniszterei ellenezték azt.

A Kan közszolgálati csatorna tegnap esti riportjában egy tegnap esti tájékoztatóról számolt be, miszerint Bar többek között olyan tűzszüneti javaslatot ismertetett az túszokért cserébe, amely kizárja az izraeli erők kivonulását a Gázai övezetből, ami viszont a csatornának nyilatkozó tisztviselő szerint valószínűleg nem fogja elnyerni a Hamász támogatását.

Netanjahu állítólag újabb tárgyalásra küldte Bart Egyiptomba, felhatalmazva az ajánlat javítására.

Eközben, a The Times of Israel csatornának nyilatkozó másik forrás szerint, David Barnea kémfőnök – a Moszad igazgatója, egy olyan széleskörű megállapodást szorgalmaz, amely az összes túsz szabadon bocsátása mellett véget vetne mind a gázai háborúnak, mind a Hezbollah ellen Libanonban folyó hadjáratnak.

Iráni válaszcsapás és politikai érdekek

A múlt szombaton Libanonból a miniszterelnök kesszáriai rezidenciáját célzó dróntámadást követően a politikai-biztonsági kabinet tegnapi esti ülésén a miniszterek ismét Herci Halevi vezérkari főnököt és a hadsereget okolták, azt állítva, hogy az incidenst követő válaszok túl gyengék.

A 13-as csatorna úgy tudja, hogy a kabinet tagjai előzetesen egyeztettek a miniszterelnökkel, kivéve Joáv Gallant védelmi minisztert. Ezt követően, az ülésen Netanjahu közölte, miszerint ami történt „egy fényes vörös vonal átlépéséről szól,” és ötleteket kért a választ illetően. Miri Regev közlekedési miniszter Irán közvetlen megtámadására szólított fel, Avi Dichter és Járiv Levin miniszterek pedig arra utaltak, hogy magas rangú libanoni politikai tisztviselőket kell kiütnünk.

Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter lefokozást követelt a régió egyik vezető személyiségére vonatkozóan, míg Gallant elismerte, hogy „ez egy súlyos incidens, amely kemény választ igényel,” hozzátéve, hogy Naszrallah Hezbollah-vezér meggyilkolását javasolta volna, de ez már nem lehetséges, mivel már megtörtént korábban.

A támadások kereszttüzében Halevi higaddt hangnemben válaszolt, mondván a hadsereg az elmúlt két napban számos fontos célpontot támadott Bejrútban, Dahieh központjában, hangsúlyozva azt is, miszerint a cél elsősorban az, hogy ne csak épületeket romboljunk le.

Az ülésen jelenlévő Gali Baharav-Miara főügyész arra figyelmeztetett, hogy „az indokolatlan vagyon-rombolás háborús bűncselekménynek számít,” de David Amszalem azt válaszolta neki – „és mi van akkor, ha elfogynak a célpontjaink, de ők továbbra is napi több száz rakétát és rakétavetőt lőnek ránk? Karba tett kézzel fogunk ülni, mert nincs rá igazolás?”

A kabinetülést követően a hadsereg magas rangú tisztjei nem hagyták szó nélkül a politikai kabinet összehangolt vádjait, és azt állították, hogy ” a miniszterek összehangolt csapdát állítottak a hadseregnek,” – állítja a csatornának nyilatkozó forrás.

Nachala konferencia – civil telepes kezdeményezés politikai kampánnyal a háttérben

A „Gáza betelepítésének előkészítése” konferenciát a Júdea és Szamáriai telepek létrehozását támogató, és most az övezet esetén is hasonló politikát hirdető Nachala szervezet hirdette meg.

Az eseményen nagyrészt telepesek vettek részt, de a jelenlévő koalíciós partnerek révén erősen politikai kampány jellegű rendezvény látszatát keltette.

A területekről érkező telepesek már vasárnap este felállították a szukát és a helyszínen aludtak. Az elhangzó beszédeken kívül az aktivisták  műhelyfoglalkozásokat szerveztek, hogy útmutatást adjanak arról, miként lehet a semmiből új telepeket építeni.

A szervezésben a Vallásos Cionizmus és az Otzma Jehudit koalíciós pártok is részt vett, míg a miniszterelnök Likudja mintegy 10 képviselőből álló küldöttséget küldött az eseményre.

Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter beszédében a terület palesztin lakosai „kivándorlásra való ösztönzését” hangsúlyozta, mint a legjobb és „legetikusabb” megoldást a konfliktus megoldására.

A jelenlévő Becalel Szmotrich pénzügyminiszter hasonlóan támogatja a gázai telepek újjáépítésének ötletét, és a rendezvényre menet kijelentette, miszerint az övezet „Izrael földjének része,” illetve, hogy „települések nélkül nincs biztonság.” 

Cvi Szukot az Otzma Jehudit képviselője, aki szintén részt vett a konferencián kijelentette- „jövőképünk a Hamasz nulla jelenléte a Gázai övezetben a nap [háború] végén. Miután megszüntetjük a fenyegetést, semmi akadálya nincs annak, hogy visszaküldjük az embereket, akik a Gus Katif telepen éltek – az otthonaikba, és ideológiai vereséget mérjünk a Hamászra. A telepesek nem azért jöttek, hogy hozzák a hadsereget, hanem azért, mert ott éltek, akiket az állam kilakoltatott az otthonukból, és biztonságot ígért nekik.”

A gázai határ menti települések lakói a konferenciára kijelölt területen kívül tüntettek, tiltakozva az ellen, hogy a rendezvényt akkor szervezték, amikor a Hamász még mindig túszokat tart fogva, köztük a terület lakóit is. Az eseményt végül biztonsági riasztás miatt leállították, a rendőrség és a hadsereg erői evakuálták a helyszínen tartózkodó civileket.

The post Diplomácia és politikai érdekek – ismét terítéken a túszalku és Halevi kritizálása first appeared on Új Kelet Live.