A Miskolci Keresztény Szemle folyóiratot kiadó Eszmék és Értékek Alapítvány kuratóriuma elköszönt a lapot hét éve gondozó főszerkesztőtől. A hír néhány napja bejárta az írott és elektronikus sajtót, s így országosan ismertté tette az 500 nyomtatott példányban megjelenő vidéki sajtóterméket. Zsugyel János főszerkesztő felmentésének valószínű indoka a lap legutóbbi számában mgjelent „Lejtmenetben” című írás volt, mely hazánk európai uniós csatlakozásának 20. évfordulója kapcsán foglalkozott hazánk gazdasági-társadalmi helyzetével. Az íráshoz hozzászólt prof. Jeszenszky Géza és prof. Bod Péter Ákos ex-miniszterek és Heisler András MAZSIHISZ ex-elnök is. A miskolci közvélemény azonban csak az interneten keringő elektronikus változatból ismerheti meg az írásokat, mivel a lap nyomtatott példányai – értesüléseink szerint – eddig még nem jutottak el a potenciális olvasókhoz. A Miskolci Keresztény Szemle folyóiratról és szerkesztési elveiről néhány éve a „Vágatlanul” rovatunkban folytattunk beszélgetést Zsugyel János főszerkesztővel:
Szántó István
Related article
Koraszülöttek ügye: szabályos volt az orvosi ellátás
Több oka is volt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház koraszülött intenzív centrumában augusztusban történt haláleseteknek, az elvégzett vizsgálat szerint az orvosi ellátás minden esetben...
Gilisztások(k) – megjelent a Miskolci Naplóban -horrorisztikus látvány volt, ahogyan az erőre kapott giliszták kitüremkedtek a zsákokból, majd egymásba fonódva ellepték még a menynyezetet is
Elemiben, alsósok lehettünk, amikor rendszeres volt még a csoportos egészségügyi vizsgálat. Kellemetlen volt, hogy valami kanálfélével a szemünket is kiforgatták, majd következett a...
Volt ami volt – zsurnaliszták sziesztáznak – várnak, de kire – jönnek az archív képek
Neves újságírók pihenőben. Balról, jobbra, Barta Gábor Déli Hírlap, Oravecz János Észak-Magyarország és Juhász Péter Magyar Rádió. A kép nem most készült, Kerényi...
Azonnal kiadó egy utcai belvárosi üzlet – a Pátria házban
Kiadó egy 25 négyzetméteres belvárosi utcára nyíló üzlethelyiség Miskolcon a Pátria ház alatt. A korábbi cipészműhely helyén, felújításra szorul. Azonnal elfoglalható. T 30...
Egy kis próza, Kerényi Laci filmjével, Leninvárosból – ahol a strand és a jégpálya szimbiózisa először valósult meg – a főnök egy nyamvadt kék villogón vérzett el
Hű, de régen volt – amikor száműztek Leninvárosba. Nem esett jól, hogy a kiadó vezetői kikölcsönöztek a Délitől a Borsodi Vegyészhez. Egy hetente...
A Velünk a Város frakció közleménye – Az Avas-tető fejlesztésével teljesen megújul a Kilátó környéke
Több évtizedes vágya teljesül a miskolciaknak azzal, hogy több ütemben a teljes történelmi Avas megújul. Az Avas és az Avastető fejlesztése három...
A villanyrendőr avatásán mondott beszédem – videó is lesz sok képpel
A három kívánságom között sem volt dobogós ez a szívemnek is tetsző múlt idéző torony vagy kilátó. Amikor jó egy évtizede megemlékeztem az...
Előzzük meg a vírus támadását – otthoni teszt, a legolcsóbb kivitelben – gyűjtsük be a varázsszereket – hermetikusan zárjuk el magunkat a világtól – képernyőn át a legbiztonságosabb
Hihetetlen érdeklődés követte a hogyan teszteljük magunkat című írást. Nem én szerkesztettem, külföldi fordítás alapján tettem közzé. Nyilván ha tényleg komoly lenne amit...
Sri Chinmoy festmények ajándékba a miskolci Endomedix rendelőjébe – ezek oldják majd a páciensek szorongását
A Sri Chinmoy Alapítvány, a Jharna-Kala Card Társaság által készített színes dekoratív festménylevonatokat adományozott a miskolci gasztroenterológiai központnak. Dr. Kristóf Tünde, a Miskolci...
A Magyar Zsidó Szabadságharcosokért Emlékbizottság – (MAZSISZEM) közleménye – elismerik a tábori kántort is
Budapest, 2019. március 28. csütörtök (OS) – A MAZSISZEM 13. alkalommal rendezte meg a hagyományőrző március 15-i emlékünnepségét. Az idei rendezvény fővédnökei Tarlós...
KÖRZETI MEGBÍZOTTI IRODÁT AVATTAK BODROGKISFALUDON
A rendőri egység számára a kor követelményeinek megfelelő elhelyezést és korszerű munkakörülményeket, az ügyfélfogadáshoz kulturált környezetet biztosít a bodrogkisfaludi iroda. Ruszkai József r....
MÓDOSÍTOTTÁK A MISKOLC-MEXIKÓVÖLGY MÉSZKŐBÁNYA KÖRNYEZETVÉDELMI ENGEDÉLYÉT
A KŐKA Kő és Kavicsbányászati Kft. (1117 Budapest, Gábor Dénes utca 2.) kérelmére, a „Miskolc-Mexikóvölgy” védnevű mészkőbánya kapacitásbővítésére vonatkozó 8158-46/2015. számú határozattal módosított...
Hamis márkák bárhol lehetnek – ami olcsó az nem biztos, hogy nem eredeti
Halomban a neves márkák. Nem akarom elhinni, hogy itt minden eredeti. Ha jól meggondolom, maguk a gyártók sem képesek már megkülönböztetni az eredetit...
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) közleménye – Állásfoglalás
Alulírottak, mint a magyarországi zsidóságot legnagyobb létszámban képviselő Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) taghitközségeinek és intézményeinek vezetői, csatlakozunk a Szövetség Vezetőségének és...
Nyomkövetőt kaptam – összegezték hol merre kószáltam – kiderült mennyire unalmas az életem – Edison erőszakossága tartja bennem a lelket
Egyhangú eseménytelen volt az óév. Számomra. Korlátozások, szigorítások majd enyhítések követték egymást az életvitelemben. Olyan húzd meg ereszd meg módra. Élmény volt, hogy...
Farsang volt a kastélyban – Hernádvécsén mindig történik valami jó – zene tánc gasztronómiai ínyencségekkel – rozmaringos báránysült, vörösboros marhapörkölt és lekváros fánk
Hernádvécsén megint történt valami. Szerveztek egy csodálatos farsangi mulatságot a Vécsecyti Kastélyszállóban. Takács Tibor és felesége jó házigazda módjára emlékezetes programmal különleges vacsora...
Az első Pajtásom – mgjelent a Miskolci Naplóban – keresztanyám egyetlen hunyorítással felmérte a fényerőt
Drága Manyika néni házunkkal szemközti kertje valóságos műterem volt. A Széchenyi utca 59. számú belvárosi épület hátsó traktusa vidéki miliőt árasztott az emeletekkel...
Az országgyűlési képviselők közvetítését kéri Miskolc – Varga Andrea alpolgármester kezdeményezésére
Varga Andrea, Miskolc MJV alpolgármestere az októberi testületi ülésen kezdeményezte, hogy a közgyűlés tagjai együttesen kérjék a Miskolcról a parlamentbe került országgyűlési képviselők...
Vegyi koktél a kaptárban
Magyarországon 1994 óta, már 20 éve szervezik meg a Méhek Napját április 30-án. Ebből az alkalomból mutatjuk be a Vegyi koktél a...