Avi/ujkelet.live

A háború 385. napja, déli front: Az Izraeli Védelmi Erők késő délután bejelentette, hogy három harcosa a 460. páncélosdandár 196. zászlóaljából elesett a Gázai övezet északi részén zajló harcokban.

Jobbról balra: Barak Iszrael Szagan százados Petach Tikváról 22 éves volt. Ido Ben Cví őrmester Somratból 21 éves volt. Hillel Ovadia őrmester Jeruzsálemből 22 éves volt.

A hadsereg kezdeti vizsgálata szerint reggel Dzsabaliában a Kamal Adwan kórház körbevétele során a 196. zászlóalj egyik harckocsiját találat érte menet közben, feltehetően egy robbanószerkezet következtében. A robbanás ereje megölte a tank legénységének három tagját, egy másik harcos pedig megsérült.

Az elmúlt másfél nap során 13 harcos esett el a libanoni és a gázai fronton.


Harcok: Az izraeli hadsereg délután közölte, hogy műveletet hajt végre a Kamal Adwan kórházban, miután hírszerzési információk „terroristák és terror-infrastruktúrák” jelenlétére utaltak a helyszínen.

Az Egészségügyi Világszervezet pénteken jelezte, hogy megszakadt a kapcsolata a kórház személyzetével. A Hamász vezette egészségügyi minisztérium azt állította, több száz beteget valamint a személyzet tagjait is őrizetbe vették kórházban.

Az elmúlt hetekben a hadsereg lehetővé tette a betegek és a személyzet kórházból való evakuálását, ugyanakkor biztosította, hogy az egészségügyi központ sürgősségi rendszerei továbbra is működjenek.

A hadsereg legfrissebb becslései szerint eddig mintegy 45 000 palesztin civil távozott a dzsabaliai harci zónából.

Több száz terroristát vettek őrizetbe, és több száz terroristát pedig megölték a csapatok.


Északi front: 14:58-kor körülbelül 30 rakétát lőttek ki Libanonból Észak-Izraelre, aktiválva a szirénákat Felső-, Közép- és Nyugat-Galileában. A lövedékek egy részét elfogták a légvédelmi rendszerek, de voltak becsapódások.

A Magen David Adom mentőszolgálat 22 sérültet látott el és szállított kórházba, akik egy Madzsdal al-Krumban becsapódott rakéta repeszei következtében sérültek meg.

Egy 21 éves férfit és egy 35 éves nőt kénytelenek voltak halottnak nyilvánítani. Egy 80 éves férfi állapota súlyos, egy 75 éves asszony és egy 53 éves férfi pedig közepesen súlyos sérüléseket szenvedett.

A támadásért a Hezbollah terrorszervezet vállalta a felelősséget, mondván, a közeli Karmiel városát vette célba.


Észak Nyilai: Izraeli vadászgépek az éjszaka folyamán a hírszerző szolgálatok irányításával csapást mértek Bejrútban a Hezbollah terrorszervezet számos fegyvergyártó telephelyére és a hírszerző valamint légi egységének parancsnoki központjaira.

Az összes célpont épületekben vagy azok alatt volt ,,a polgári lakosság szívében, ez egy újabb példa arra, hogy a Hezbollah cinikusan kizsákmányolja a libanoni polgárokat élő pajzsként használva őket”, jegyzi meg a hadsereg nyilatkozata.

A támadás előtt a hadsereg számos intézkedést tett, hogy csökkentse a civilek bántódásának kockázatát, beleértve a térség lakosainak előzetes figyelmeztetését.


UNIFIL: Az ENSZ ideiglenes libanoni haderejének békefenntartói kedden kivonultak a dél-libanoni Zahadzsra közösségben lévő megfigyelőállomásukról, miután az izraeli erők rálőttek, közölte az erő pénteken.

Az UNIFIL tájékoztatása szerint amikor a közelben bevetett izraeli katonák a házak átfésülése közepette rájöttek, hogy megfigyelik őket, rálőttek a posztra, ami arra késztette a szolgálatban lévő őröket, hogy fedezékbe vonuljanak.

Az izraeli hadsereg még nem nyilatkozott az ügyben.

https://anchor.fm/s/51fceecc/podcast/rss

The post 3 katona elesett Gázában, 2 halottja van a libanoni rakétatámadásoknak first appeared on Új Kelet Live.