ujkeletlive
Diplomácia és Kneszet – UNRWA kizárása izraeli területekről
Az előre borítékolható széleskörű nemzetközi ellenállást figyelmen kívül hagyva a Kneszet téli törvényhozási ülésszakának nyitó plenáris ülésén a plénum 92-10 arányban megszavazta azt a törvényt, amely megtiltja az UNRWA nemzetközi segélyszervezet izraeli területen való működésének betiltását, illetve 87-9 arányban egy másik kapcsolódó intézkedést, amely blokkolja az UNRWA tevékenységét a gázai övezetben és a területeken [Júdea és Szamária illetve Palesztin Hatóság] következésképpen megtiltja az állami hatóságoknak, hogy bármilyen kapcsolatot létesítsenek az ügynökséggel.
Az UNRWA az ENSZ Közgyűlésének felhatalmazása alapján működik, így bezárását illetően is az ENSZ dönthet, Izrael azonban kizárhatja a palesztin menekülteket és leszármazottaikat segítő ügynökség tevékenységét az általa ellenőrzött területeken, beleértve Gázát és a vitatott területeket, ahova izraeli koordináció nélkül nem lehet bejutni.
A két jogszabály azonnali nemzetközi elítélését Izrael az ellenzéket is bevonó elsöprő parlamenti többséggel igyekszik mérsékelni, bár a Ynet hírportál szerint a külügyminisztérium előzetesen figyelmeztetett az UNRWA-törvény elfogadásának veszélyeire, mondván, hogy Jeruzsálem ezáltal megsértheti az ENSZ alapokmányát, és akár ki is zárhatják a szervezetből.
Az Egyesült Államok elítélte a két jogszabály megszavazását, azzal érvelve, hogy az intézkedés várhatóan több millió palesztin számára katasztrófát eredményez, arra sürgetve Jeruzsálemet, hogy ne hajtsa végre az intézkedést.
A parlamenti zárószavazáson elfogadott két törvényjavaslat megtiltja az UNRWA ügynökség számára, hogy izraeli területen működjön, az izraeli hatóságoknak pedig, hogy együttműködjön, miközben nem ismer el a szervezet tevékenységét továbbra biztosító alternatív lehetőséget Kelet-Jeruzsálemben, ahol az ügynökség több százezer palesztin számára nyújt oktatási, egészségügyi és polgári szolgáltatásokat, a gázai övezetben és a vitatott területeken egyaránt, ahol a szervezet a humanitárius segélyek és egyéb szolgáltatások nyújtása során az Izraellel való koordinációra támaszkodik.
Izrael és az UNRWA közötti harc nem újkeletű, mivel a zsidó állam régóta elutasítja az ENSZ égisze alatt működő ügynökség tevékenységét, mondván, hogy lehetővé tette a palesztin menekültstátusz generációkon átívelő átörökítését állandósítva a palesztin menekültválságot, iskoláiban pedig antiszemita oktatási anyagot tanít. A jeruzsálemi székhelyű szervezettel szembeni feszültség az elmúlt években fokozódott azt követően, hogy Izrael arra a következtetésre jutott, miszerint a Hamász terrorcsoport beágyazódott az ügynökség infrastruktúrájába, ami végül az október hetedikei támadással tetőzött, miután kiderült, hogy az UNRWA számos alkalmazottja részt vett a Hamász mészárlásaiban. Izrael azt állítja, hogy az ENSZ-ügynökség munkatársainak 10%-a kapcsolatban áll a terrorszervezettel, amit az ügynökség tagad.
A Kneszet példátlannak nevezett döntésére reagálva az UNRWA arra figyelmeztetett, hogy a jogszabály „veszélyes precedenst teremt, sérti az ENSZ alapokmányát, és megsérti Izrael állam nemzetközi jog szerinti kötelezettségeit.”
Az ügynökség közleményében kollektív büntetésnek minősítette az új törvényeket, hangsúlyozva, hogy ezáltal tovább súlyosbodnak a gázai civilek életkörülményei.
„Felháborító, hogy az ENSZ egyik tagállama egy olyan ENSZ-ügynökség felszámolásán dolgozik, amely történetesen a gázai humanitárius művelet legnagyobb segítője,” – közölte Juliette Touma, az UNRWA szóvivője az AFP jelentése szerint.
Washingtonban elutasítják a kizáró intézkedéseket, „e törvények elfogadásának következményei lehetnek az amerikai jog és az amerikai politika szempontjából,” – közölte Matthew Miller, az amerikai külügyminisztérium szóvivője, továbbá megjegyezte, hogy Antony Blinken amerikai külügyminiszter már óvta Izraelt egy ilyen lépéstől abban a levélben, amelyet a hónap elején írt, és amelyben részletezte azon intézkedéseket, amelyeket Izraelnek meg kell tennie a gázai humanitárius körülmények javítása érdekében, különben a katonai segítségnyújtás korlátozását kockáztatja.
Miller, emellett megjegyezte, hogy jelenleg nincs az ügynökséget pótoló alternatíva, így a gázai frontvonalon a rászorulók számára immár senki sem tud humanitárius segítséget nyújtani.
Binjamin Netanjahu miniszterelnök tévesen állította, hogy az ellenzéki törvényhozók voltak azok, akik az UNRWA működésének jelentős korlátozását célzó jogszabályokat terjesztették elő, jelentette az Axios amerikai forrásra hivatkozva.
Az amerikai tisztviselő szerint Blinken a Netanjahuval folytatott múlt heti jeruzsálemi négyszemközti találkozója során vetette fel Washington előzetes aggodalmát a jogszabály miatt, mire Netanjahu válaszul az ellenzéket hibáztatta, és azt mondta Blinkennek, hogy az ellenzék vezetőjével, Jáir Lapidnak kellene felvetnie a kérdést.
Megjegyzendő, hogy Lapid pártja és az ellenzék többsége valóban megszavazta a jogszabályokat, a törvényjavaslatok a Netanjahu vezette koalíció kérésére került tegnap a Kneszet elé szavazásra.
Az Európai Unió és a közösség részéről borítékolható volt a döntés elutasítása. Josep Borrell, az EU külügyi vezetője „komoly aggodalmának” adott hangot a törvényeket illetően, melyek „szöges ellentétben állnak a nemzetközi joggal és az emberiesség alapvető humanitárius elvével,” míg David Lammy brit külügyminiszter „teljességgel helytelennek” nevezte az ügynökség bezárását. A nemzetközi partnerekkel közös nyilatkozatban az Egyesült Királyság világossá tette, hogy Izraelnek biztosítania kell, hogy az „UNRWA a gázai humanitárius vészhelyzet kezeléséhez szükséges gyorsasággal és léptékben tudjon segélyt nyújtani.”
Túszalku – újabb ellentmondások
A CIA főnöke Bill Burns napos gázai tűzszünetről, cserébe a Hamász által fogvatartott nyolc túsz szabadon bocsátásáról és több tucat palesztin fogoly elengedéséről szóló megállapodást terjesztett elő Dohában, – jelentette az Axios három izraeli tisztviselőre hivatkozva.
Burns izraeli és katari tárgyalókkal a vasárnapi egyeztetésen vetette fel az új vázlatot, hozzátéve, hogy a Hamász az alku részeként „nyolc, nagyjából minden korosztályból származó nőt vagy 50 év feletti férfit” engedne szabadon.
„Izrael beleegyezik egy átmeneti szünetbe, de a Hamász egy olyan folyamat megnyitását akarja elérni, amely visszafordíthatatlan izraeli lépésekhez vezetne. Ha egyik fél sem enyhít az álláspontján, nem lesz alku,” – közli az Axios egy magas rangú izraeli tisztviselőre hivatkozva.
Az izraeli delegáció vezetője David Barnea kémfőnök hétfőn tért vissza Izraelbe a 24 órás katari útról, miközben Binjámin Netanjahu miniszterelnök hasonló pesszimizmust vetített előre az újraindult tárgyalásokkal kapcsolatban, mint kormányának az Axiosnak nyilatkozó tagja.
A miniszterelnöki hivatal közleménye szerint Barnea, Burns, és Mohammed bin Abdulrahman Al Thani katari miniszterelnök dohai találkozójukon „egy új, egységes javaslatot vitatott meg, amely egyesíti a korábbi javaslatokat, és figyelembe veszi a fő kérdéseket, a térségben a közelmúltban történt fejleményeket is,” – utalva Jechíje Szinwar Hamász-vezér közelmúltban történt likvidálására. Netanjahu hivatala szerint az elkövetkező napokban a közvetítők és „a Hamász közötti megbeszélések folytatódnak, hogy megvizsgálják a tárgyalások megvalósíthatóságát, a megállapodás létrejöttének előmozdítása érdekében.„
A 12-es csatorna által közzétett felvételek szerint Netanjahu a hétfői Likud-frakcióülésen azt állította, hogy azonnal beleegyezne az Egyiptom által javasolt alkuba – négy túsz kiszabadításáról két napos tűzszünetért cserébe, ugyanakkor elmondása szerint, az ötlet jelenleg csak egy javaslat, és nem létezik a Hamász határozott beleegyezése nélkül, és ellentmondva korábbi kijelentéseinek megjegyezte, hogy Szinwar kiiktatása miatt nem biztos, hogy kedvező lehetőség fognak kialakulni.
Eközben, az izraeli tárgyalócsoport egyik vezető tagja hirtelen bejelentette lemondását. A túszok tárgyalását vezető Nitzan Alon tartalékos vezérőrnagy helyetteseként megbízott Oren Szetter dandártábornok távozásának hírét először a Kan közszolgálati műsorszolgáltató jelentette, majd később a hadsereg is megerősítette.
The post Diplomácia és Kneszet: viharos UNRWA-kizárás first appeared on Új Kelet Live.