Avi/ujkelet.live

A háború 442. napja, dróntámadás: Az izraeli légierő délután elfogott egy drónt, melyet „keletről” indítottak, feltehetően az Irán támogatását élvező hútik Jemenből.

A drón az egyiptomi határt átszelve hatolt be Izraelbe, ahol egy katonai helikopter nyomon követte majd lelőtte.


Vizsgálat: Röviddel hajnali 4 óra előtt rakétát lőttek ki Jemenből Izrael felé. A szirénák aktiválódtak Közép-Izraelben. Több különböző típusú elfogót küldtek a rakétára, de mindegyik célt tévesztett, és a lövedék Tel Aviv – Jaffó térségében csapódott be.

A Magen David Adom mentőszolgálat 23 személyt, köztük egy hároméves kislányt látott el, akik könnyebb sérüléseket szenvedtek az üvegszilánkok következtében.

A hadsereg később a nap folyamán közölte, hogy a légierő és a Polgárvédelmi Parancsnokság ,,néhány tanulságot már levontak és alkalmaztak, mind az elfogás, mind a korai figyelmeztetés tekintetében”.

,,Az eset továbbra is alapos vizsgálat alatt van” – hangsúlyozta a hadsereg. ,,A légvédelmi tevékenységről és a riasztórendszerről a hadműveleti biztonság miatt további részletek nem közölhetőek”.

Ez volt a második jemeni támadás 48 órán belül. 


Hamász: A Hamász terrorszervezet azt állította tegnap, hogy sikerült öngyilkos merényletet végrehajtania a Gázai övezet északi részén található Dzsabalia menekülttáborban, egy robbanóöves terrorista által, aki a katonák felé tartott és megsebesítette őket.

A katonai rádió szerint valójában az történt, hogy egy terrorista gránátokkal próbálta megközelíteni az izraeli csapatokat. Még csak a közelébe sem került egyetlen katonának sem – légicsapással likvidálták. Az izraeli erők körében sérülés nem történt.

A Hamász ma este is folytatta az alaptalan és hamis állítások terjesztését azokról a „hősies” és sikeres hadműveletekről, amelyeket terroristái hajtottak végre a menekülttáborban, Dzsabaliában.

A menekülttáborban nem volt sérülés a Hamász műveletei következtében, és az incidens, amelyet a Hamász állít – egyszerűen nem történt meg.


Irán: A Bloomberg jelentése szerint a svéd és norvég biztonsági szolgálatok új tendenciáról számoltak be: Iránhoz köthető szereplők helyi bűnözőket, köztük kiskorúakat toboroznak zsidó és izraeli helyszínek megtámadására Európában.

A jelentésben említett három ilyen incidens egy 15 éves fiút érintett, akit a rendőrök megállítottak, miközben töltött fegyverrel tartott Izrael stockholmi nagykövetségére. Egy másikban egy 13 éves fiú nyitott tüzet a göteborgi Elbit Systems izraeli védelmi cégre, egy másik pedig egy 16 éves fiút érintett, aki házi készítésű robbanóanyagokat helyezett el a főbejárat előtt.

Peter Nesser, a norvég védelmi kutatóintézet terrorizmuskutatója szerint az iráni rezsim nevében eljáró személyek olyan platformokon érik el a potenciális zsoldosokat, mint a Telegram, a TikTok vagy a Whatsapp. Az árak körülbelül 1500 eurótól indulnak egy gyilkosságért, mondta Nesser. Egy olyan személy szerint, aki nyomon követte a tiltott kereskedelmet, egy Molotov-koktélos támadás 120 euróba is kerülhet.

Az operatívok az alkalmazásokat arra is használják, hogy irányítsák és tanácsot adjanak a beszervezetteknek illegális műveleteik során.

Míg a fiatalok egy részét a gázai háború miatti csalódottság motiválja, másokat egyszerűen a pénz hajt, és néha a fiatal elkövetőknek fogalmuk sincs, mire vállalkoznak. Ha 15 év alattiak, sem Svédországban, sem Norvégiában nem indíthatnak eljárást ellenük, jegyezte meg a Bloomberg.

https://anchor.fm/s/51fceecc/podcast/rss

The post Drón keletről, a Hamász hazudik, és Irán terve kiskorúak toborzásával first appeared on Új Kelet Live.