Avi/ujkelet.live

A háború 442. napja: Röviddel hajnali 4 óra előtt rakétát lőttek ki Jemenből Izrael felé. A szirénák aktiválódtak Közép-Izraelben, azonban a rakétát nem tudta elfogni a légvédelem és Tel Aviv térségében csapódott be.

A Magen David Adom mentőszolgálat 16 személyt, köztük egy hároméves kislányt látott el, akik könnyebb sérüléseket szenvedtek az üvegszilánkok következtében.

A becsapódás következtében keletkezett károk egy lakásban:

A becsapódás következtében keletkezett károk egy lakásban:

Ez volt a második jemeni támadás 48 órán belül. Csütörtök hajnalban szintén rakétát lőttek ki, a légvédelem a fejlett Nyíl rakétavédelmi rendszert aktiválta a lövedék elfogásához, mely csak részben lőtte szét a rakétát, a robbanófej felrobbant és jelentős károkat okozott egy Ramat Gan-i iskolában.

A rakéta kilövésekor az izraeli légierő 14 vadászgépe, üzemanyag utántöltőkkel és kémrepülőgépekkel már útban volt Jemenbe, majd több mint 60 lőszert dobott le húti katonai célpontokra Jemen nyugati partja mentén és a főváros, Szanaa közelében.

Az előre megtervezett támadás célpontjai között szerepelt üzemanyag- és olajraktárak, két erőmű és nyolc vontatóhajó, amelyeket a hútik által ellenőrzött kikötőkben használtak. A katonaság szerint a célpontok megsemmisítése komoly csapást jelentett a hútik műveleti képességeire.

A hútik több mint 200 rakétát és 170 drónt indítottak Izraelre az elmúlt évben. Az izraeli hadsereg szerint a túlnyomó többség nem érte el Izraelt, vagy a hadsereg és térségbeli szövetségesei elfogták őket.

A háború kezdete óta Izrael háromszor támadott Jemenben. Az első júliusi támadás, amelyet ,,hosszú karnak” neveztek, a légierő gépei a Hodeidah kikötőt bombázták, valamint a várost árammal ellátó erőmű üzemanyag-létesítményeit. A második támadás szeptemberben a húti rezsim számos célpontja ellen irányult az országban.

https://anchor.fm/s/51fceecc/podcast/rss

The post Jemeni ballisztikus rakéta csapódott be Tel Avivban first appeared on Új Kelet Live.