Avi/ujkelet.live
A háború 458. napja, terror: Lövöldözős terrortámadásra került sor hétfőn reggel Szamáriában, mely során a 70 éves Eliza Raizt, a 73 éves Rachel Cohent és egy rendőrtisztet, a 35 éves Elad Jáákov Winkelstein főtörzsőrmestert halálosan megsebesítették. A terrortámadásban további hét személy megsérült: a 63 éves buszsofőr súlyosan, egy 60-as éveiben járó nő közepesen súlyosan, a többiek pedig könnyebben. A három terrorista elmenekült a helyszínről, az izraeli hadsereg nagy erőkkel keresi őket.
Herci Halevi altábornagy, az Izraeli Védelmi Erők vezérkari főnöke a palesztin al-Funduq falunál történt terrortámadás helyszínén tartott helyzetértékelés után azt mondta, hogy a terroristák ideje fogyóban.
„Intenzív és széles körű harcot folytatunk a terrorizmus ellen Júdeában és Szamáriában. Fokozzuk és folytatjuk ezt a harcot. A terrortámadást végrehajtó terroristák számára ketyeg az óra. Ki fogjuk deríteni, kik követték el ezt a terrortámadást; el fogjuk kapni őket” – mondta Halevi.
Binjámin Netanjahu miniszterelnök este helyzetértékelést tartott Iszrael Katz védelmi miniszter, Halevi vezérkari főnök, Ronen Bar Sabak-főnök, a miniszterelnök katonai titkára és más biztonsági tisztviselők részvételével.
A hadsereg és a Sabak belbiztonsági szolgálat mindeközben felkészül annak lehetőségére, hogy a telepesek bosszúcselekményeket próbálnak végrehajtani, és erőket helyeztek ki az érzékeny területek védelmére.
Vizsgálat: Az izraeli hadsereg hétfőn megerősítette, hogy a Balata menekülttáborba, Sechemben (Palesztin Hatóság területe) mintegy két hete az erők civil mentőautóval érkeztek a hadműveletre.
הפלסטינים מפרסמים: כוח מיוחד של צה”ל נכנס למחנה הפליטים בלאטה שבשכם באמצעות אמבולנס pic.twitter.com/ot4hfgJExQ
— החדשות – N12 (@N12News) 2025. január 5.
Az esetet kivizsgálják, beleértve az ártatlan civileknek okozott károkat is, akik a táborban katonák és fegyveres terroristák kereszttüzébe kerültek.
,,Az Izraeli Védelmi Erők elhivatott és a nemzetközi joggal összhangban cselekszik” – áll a hadsereg közleményében.
Gáza: Az Izraeli Védelmi Erők este bejelentette, hogy a Nahal-dandár két katonája súlyosan megsérült a Gázai övezet északi részén zajló harcokban. A katonákat kórházba szállították, családjaikat értesítették.
Vádak: Az ENSZ Élelmezésügyi Világprogramja hétfőn közölte, hogy az izraeli erők január 5-én tüzet nyitottak gázai konvojára, az incidenst „szörnyűnek” minősítve.
Az ügynökség tájékoztatása szerint a három járműből álló, nyolc alkalmazottat szállító konvoját 16 golyó találta el a Wadi Gaza ellenőrzőpont közelében, sérülés nem történt.
A konvoj egyértelműen meg volt jelölve, és előzetes biztonsági engedélyt kapott az izraeli hatóságoktól, áll a közleményükben.
Az Izraeli Védelmi Erők még nem nyilatkozott az ügyben.
Libanon: Az izraeli hadsereg a 60 napos tűzszünet lejárta előtt kivonult Dél-Libanon nyugati szektorából, jelentette este a KAN közszolgálati műsorszolgáltató. A döntést tegnap este hagyták jóvá politikai szinten, a kivonulás pedig Amos Hochstein amerikai közvetítő ma reggeli bejrúti látogatása alatt kezdődött.
A kivonulás Naqurából és számos más területről a felügyelő amerikai apparátussal egyeztetve történt. Ezzel egy időben a libanoni hadsereg csapatokat kezdett telepíteni a határ közelében.
Ez a kivonulás a legjelentősebb a megállapodás aláírása óta, és ez az izraeli hadsereg második kivonulása Libanonból, miután körülbelül három héttel ezelőtt távozott Khiam faluból. A többi szektorban a hadsereg azonban kész maradni a tűzszünet próbaidejének lejárta után is.
- Izraeli források szerint az a vágy, hogy még 90 nap után is maradjanak, mivel az izraeli hadsereg több libanoni előőrsön szükségesnek látja a maradást. A források azt állították, hogy a Hezbollah terrorszervezet sem tartja be a megállapodás rá vonatkozó részét, és nem vonta ki minden haderejét a Litani folyón túlra.
- Emellett Izrael arra vár, hogy kiderüljön, ki fogja vezetni az új libanoni kormányt, és sikerül-e velük együttműködni a megállapodás ügyében. ,,A Hezbollahban nem lehet megbízni, azon fognak dolgozni, hogy visszaállítsák képességeiket, amint az izraeli erők elhagyják Libanont” – mondták izraeli tisztviselők.
- Mindeközben egy sor probléma merült fel a libanoni hadseregét illetően a megállapodás végrehajtása kapcsán. A libanoni hadsereg a megállapodásnak megfelelően valóban telepített csapatokat az ország déli részére, de a térségben tartózkodó katonák száma kisebb, mint az eredetileg tárgyalt.
- Felmerült a libanoni hadsereg széthúzásának kérdése is a tűzszüneti megállapodás végrehajtásának motivációja kapcsán. A Joseph Aoun tábornok vezette parancsnokság egyrészt motivált az amerikaiaktól kapott feladatok végrehajtására, másrészt azokon a helyeken, ahol síita parancsnokok vannak, lényegesen alacsonyabb a teljesítmény. Néha még az is előfordul, hogy tájékoztatják a Hezbollahot.
A libanoni hadsereg X-en bejelentette, hogy az izraeli hadsereg kivonulása után csapatokat helyezett ki a Naqura határközösséget körülvevő területekre, az ENSZ dél-libanoni békefenntartói erőivel (UNIFIL) koordinálva. A közlemény szerint a libanoni hadsereg hamarosan megkezdi a közösség feltérképezését, hogy eltávolítsák az izraeli hadsereg és a Hezbollah közötti harcokból hátramaradt minden fel nem robbant lőszert.
A tűzszünet január 26-án lejár. Mindeközben Izrael érdekelt az amerikai szerepvállalás megőrzésében Libanonban és lobbizik a hivatalba lépő új Trump-kormánynál, hogy a tűzszüneti megállapodásban felvázolt jogsértési mechanizmus tovább működjön.
Amos Hochstein, a Biden-kormány izraeli-libanoni konfliktushoz kijelölt különleges megbízottja ma Bejrútba érkezett, hogy részt vegyen a törékeny tűzszünetet felügyelő nemzetközi megfigyelőbizottság ülésén.
A Hezbollah-ellenes libanoni mtv csatorna arról számolt be, hogy Hochstein a látogatása során várhatóan javasolni fogja a tűzszüneti megállapodás és az Izraeli Védelmi Erők kivonulásának további 60 nappal történő meghosszabbítását, tekintettel arra, hogy a libanoni hadsereg nem képes 10 000 katonát kivezényelni a Litani folyótól délre.
Trump: Donald Trump megválasztott elnök a The Hugh Hewitt Show-ban kijelentette: ,,Én vagyok Izrael valaha volt legjobb barátja”.
Kifejezetten utalt azÁbrahám Egyezményekre, amelyeket korábbi kormánya közvetített, és a döntésére, hogy az Egyesült Államok nagykövetségét Izrael fővárosába, Jeruzsálembe helyezi át.
Trump kijelentette, hogy ,,minden jelentős esemény, ami Izraellel az elmúlt meglehetősen rövid időszakban történt, rajtam keresztül történt. Szóval Izrael mellett állok. Azt hiszem, ez mindenki számára nyilvánvaló.”
Ezenkívül ismét figyelmeztetett: ,,Ha a túszokat nem engedik szabadon, mire a hivatalba kerülök, akkor elszabadul a pokol. Nem hiszem, hogy kell ennél többet mondjak.”
The post Hajsza a terroristák után, kivonulás Libanonból, vizsgálat és vád first appeared on Új Kelet Live.