Avi/ujkelet.live
A háború 590. napja: A 636-os egység harcosai éjszaka lelepleztek egy háromfős terrorsejtet, amely kövekkel dobálta meg a szamáriai Burka palesztin falu közelében az egyik fő közlekedési útvonalat.
A csapatok tüzet nyitottak a sejtre, az egyik terroristát megölték, kettőt pedig megsebesítettek. Az izraeli erők körében nem történt sérülés.
Jemen: A ma hajnali húti rakétatámadás előtt egy izraeli biztonsági forrás azt nyilatkozta a szaúdi Al-Arabiya csatornának, hogy Izrael további lehetőségeket vizsgál a hútik ütésére.
Elmondása szerint minden egyes hútik elleni támadási kör egy hét felkészülést igényel. Azt is megjegyezte, hogy Donald Trump amerikai elnök megállapodása a hútikkal megdöbbentette Izraelt.
Az Irán és az Egyesült Államok közötti tárgyalásokkal kapcsolatban azt mondta: ,,Várjuk a tárgyalások eredményeit, és ennek megfelelően fogunk cselekedni.”
Gázával kapcsolatban az izraeli biztonsági tisztviselő azt mondta, hogy a gázai háború a végéhez közeledik, amikor ,,nem sikerült totális győzelmet aratni”.
Gáza: Gázában a jelentések szerint tegnap este az izraeli hadsereg nagy erővel, gyors ütemben és az övezet számos területén támadást indított. Az izraeli támadásokban az éjszaka és a reggel folyamán körülbelül 81 ember halt meg.
A legkiemelkedőbb jelentések az este az övezet északi részén a Dzsabalia menekülttáborban lévő Al-Awda valamint az Indonéz kórházak térségéből érkeztek. Magukat a kórházakat nem támadták meg, csak a közelükben lévő számos célpontot (szám szerint körülbelül 10-et), Gázában pedig azt állítják, hogy az Al-Awda épületeiben jelentős károk keletkeztek, és az Indonéz kórházból megkezdték a betegek evakuálását egy másik kórházba.
Számos tüzérségi támadást és légicsapást jelentettek az éjszaka folyamán a déli Khan Juneszben, a közép-gázai Deir al-Balachban, al-Mawasziban (ez az izraeli hadsereg által kijelölt humanitárius zóna, ahol 36-an haltak meg a támadásokban), az északi Beit Lahiában és más területeken. További jelentések szerint az izraeli hadsereg ,,robbanó robotokat” használt, és épületeket rombolt le velük.
Amiről nem érkezett jelentés: az övezetben manőverező erők szárazföldi előrenyomulásáról.
Biztonsági források vasárnap reggel a következőt nyilatkozták a katonai rádiónak: „Folyamatosan támadunk, és ismét adunk egy nagyon rövid időt a Hamásznak a megállapodásra. Ha ez nem történik meg, akkor a következő szakaszba lépünk, és hivatalosan is elindítjuk a Gideon szekerei hadműveletet. Jelenleg ezek még csak előkészítő lépések.”
Tüntetés: Mint minden héten, szombat este tömegek vonultak ki tüntetni a túszok szabadon bocsátásáért – öt nappal azután, hogy Edan Alexandert elengedték a Trump-kormány és a Hamász terrorszervezet közötti tárgyalásokat követően.
Netanjahu párti fiatalok támadtak a túszok szabadulásáért tüntetőkre Rehovotban:
Tel Avivban a Túszok terén tartott tüntetés előtt a túszok hazatérését követelő fórum a következőket mondta: „Edan hazatérése egy nyitány kell legyen egy olyan megállapodáshoz, amely mind az 58 elrabolt visszatéréséhez vezet – az élők rehabilitációra, a halottak pedig megfelelő temetésre. Fogy az idő, a világ figyel, és a történelem nem felejt.”
Inbar Hayman édesanyja, Jiffat elcsukló hangon beszélt a tömeghez.„Október 7-én Inbar önkéntesként dolgozott a Nova partin. Amikor a terrortámadás elkezdődött, órákon át próbált véget vetni az életének. Terroristák lőttek rá és Gázába hurcolták.”
70 napig a család abban a reményben élt, hogy Inbar túléli. „2023. december 15-én, pénteken, gyertyagyújtás után keserű hírt kaptunk. Inbart meggyilkolták, és még mindig túszként tartják fogva Gázában. Megültük a gyászhetet temetés nélkül, de a kétség még mindig emészt. Furcsán hangozhat, de állandóan magam mellett érzem őt.”
,,Nem kísérlek el az esküvődre olyan menyasszonyi ruhában, amilyet megálmodtam, csak arra várok, hogy eljöjj, hogy megcsókolhassam a koporsót. Nem lehetek biztos benne, hogy Inbar már nem él, látnom kell őt itt, hogy megbizonyosodjak az állapotáról. Inbar, már majdnem 590 napja várok rád, és még mindig nem vagy itt. Nincs sír ahova menjek, nincs hol gyertyát gyújtanom, nincs hová virágot tennem.”
,,Hogyan gyászolhatnálak és beszélhetnék veled, amikor messze vagy, és Gázában nyugszol? Meddig kell még várnom? Meddig fog húzódik még részleges, kétségekkel teli gyászom? Az elraboltaknak nem csak miattunk, családjaik miatt kellene itt lenniük. Vissza kell térniük, mert amikor visszatérnek, az lesz az igazi győzelem.”
Túszalku: A KAN közszolgálati műsorszolgáltató szerint a következő vázlatról tárgyalnak Dohában.
- 10 életben lévő túsz azonnali szabadon bocsátása egy körben.
- A megállapodás 10. napján a Hamász átad egy listát, amely részletezi a túszok állapotát.
- Másfél és két hónap közötti tűzszünet.
- 200 és 250 közötti palesztin fogoly szabadon bocsátása. Ez a záradék még vita tárgyát képezi.
A tárgyalásokban részt vevő források szerint még nincs áttörés. A fejleményekre való tekintettel az izraeli tárgyalócsoport Dohában marad.
A tárgyalások: A Miniszterelnöki Hivatal tegnap este „izraeli tisztviselő” álnéven nyilatkozatot adott ki a médiának. ,,Netanjahu miniszterelnök a nap folyamán folyamatos kapcsolatban állt a dohai tárgyalócsoporttal, Dermer miniszterrel és Witkoff amerikai megbízottal, hogy kimozdítsa a Hamászt az elutasításból, és előmozdítsa a túszok szabadon bocsátásáról szóló megállapodást. Ez a tevékenység még ezekben az órákban is folytatódik. Annak érdekében, hogy minden erőfeszítést megtegyenek a túszok kiszabadítására, a miniszterelnök utasította a tárgyalócsoportot, hogy ebben a szakaszban maradjanak Dohában.”
Egy Hamász forrás azt nyilatkozta a kataribarát Al-Araby Al-Dzsadid újságnak, hogy a tárgyalásokon a közvetítők egy új javaslatát vitatják meg, amely több mint hónapig tartó részleges tűzszüneten alapul, amelynek során tárgyalások folynak egy átfogó megállapodásról, amely kölcsönös feltételekkel lezárná a háborút.
A Hamász forrása elárulta, hogy a tegnap zajló tárgyalások „Witkoff javaslatán alapulnak”, de a Hamász és a közvetítők észrevételeire válaszul jelentős változtatásokat hajtottak végre benne, különösen a megállapodás végrehajtásának szakaszai, garanciái, valamint a foglyok, a kivonulás és a tűzszünet kérdésének rendezése tekintetében.
A Hamász forrása megjegyezte, hogy az ezúttal adott garanciák komolyabbak, mint a korábbi fordulókban, és egyértelmű amerikai garanciákat tartalmaznak, amellett, hogy Katar és Egyiptom is kötelezettséget vállalt a végrehajtás felügyeletére a korai szakaszban. A forrás hangsúlyozta, hogy a Hamász komolyan fontolgatja a jelenlegi javaslatot, de a szervezet még vizsgálja annak részleteit.
Források a katari Al-Arabynak később azt nyilatkozták, hogy a tárgyalások nehézségekbe ütköztek, mivel Netanjahu nem volt hajlandó elfogadni a háború befejezésére irányuló javaslatokat. A források hozzátették, hogy az izraeli küldöttség valódi felhatalmazás nélkül érkezett Dohába, és Netanjahu továbbra is ragaszkodik a túszok szabadon engedéséhez a háború befejezése nélkül, és a palesztin terror frakciók ezt ellenzik.
https://anchor.fm/s/51fceecc/podcast/rss
The post A fejlemények Gázában és a tárgyalásokon, tüntetések és terrorelhárítás first appeared on Új Kelet Live.