Avi/ujkelet.live

A háború 590. napja:. Zakaria Szinwar professzor, Jechíje és Muhammad Szinwar testvére, az éjszaka három fiával együtt meghalt egy izraeli légicsapásban a közép-gázai Nuszeirat menekülttáborban.

Zakaria Szinwar modern kori történelmet tanított az Iszlám Egyetemen.

Vasárnap reggel az Al Arabiya arról számolt be, hogy megtalálták Muhammad Szinwar, a Hamász gázai vezetőjének holttestét. A jelentés szerint Szinwar mellett tíz segítője holttestét is lokalizálták a gázai alagútban, köztük volt Muhammad Sabana, a Rafah-dandár parancsnoka is.

A merényletkísérlet után az izraeli tisztviselők optimizmusuknak adtak hangot, miszerint Szinwart valóban likvidálták. Vasárnap a riportra reagálva azt nyilatkozták, hogy még folyik az elemzés arról, hogy a művelet sikerrel járt-e.

Iszrael Katz védelmi miniszter állítólag a Külügyi és Védelmi Bizottságnak azt nyilatkozta, hogy véleménye szerint sikeres volt a likvidálás.

„Nincs hivatalos megerősítés, de minden jel szerint Muhammad Szinwart likvidálták” – idézte Katzot az izraeli média.


Harcok: Az éjszaka folyamán további izraeli erők érkeztek a Gázai övezetbe a Gideon szekerei hadművelet részeként, a kiterjedt légicsapásokkal párhuzamosan, jelentette a KAN közszolgálati műsorszolgáltató délelőtt.

Új területeket még nem foglaltak el, de folyamatban vannak az előkészületek ennek megkezdésére, amennyiben a túszok szabadon bocsátásáról szóló tárgyalások nem haladnak előre.


Kimerültség: A KAN közszolgálati műsorszolgáltató szerint a gyalogdandár 11 harcosa fordult a zászlóalj parancsnokához: „17 gázai bevonulási kör után sok hadműveleten vagyunk túl, hónapokig harcoltunk, és elvesztettünk barátokat. Az elbocsátási dátumunk után vagyunk és Tzav 8 paranccsal [tartalékosok vészhelyzeti behívása]. Mindent megtettünk, amit tudtunk, mentálisan nem vagyunk képesek újra belépni az övezetbe.” A parancsnok válasza: ,,Aki megtagadja a szolgálatot, börtönbe kerül.”

Az elmúlt évben az Izraeli Védelmi Erők engedélyezte a kötelező szolgálatot teljesítő és tartalékos állományban maradt harcosok számára, hogy a Gázai övezeten kívül is betöltsenek pozíciókat, és a parancsnokok általában tartózkodtak attól, hogy a Gázai övezetben töltött hosszú harcok után megbüntesse a harcosokat.


Rendhagyó kémügy: A KAN közszolgálati műsorszolgáltató tegnap esti riportja szerint a legutóbbi iráni kémügy nagyon szokatlan, és nem hasonlít Teherán izraeliek toborzására irányuló korábban eseteihez.

Ezúttal egy 16 éves zsidó középiskolás diákról van szó egy közép-izraeli városból, akit az irániak toboroztak küldetések végrehajtására több ezer dollárért. Online vették fel a kapcsolatot a fiúval. Szülei semmit sem tudtak a letartóztatásáig. A fiú azt állítja, hogy még az elején a rendőrséghez fordult védelemért – és azért maradt kapcsolatban az irániakkal, mert attól tartott, hogy az ügynökök bántani fogják.

Az iráni ügynökök Telegramon keresték meg a fiút, és pénzért cserébe arra kérték, hogy végezzen el egy sor feladatot. A fiú felhívta a rendőrséget, hogy feljelentést tegyen. A rendőrök felszólították, hogy zárja le a kapcsolatot, de ő folytatta, feladatokat hajtott végre, és összesen több ezer dollárt kapott.

A kapott feladatok között szerepelt egy telefon használata a műveletekhez, egy erre a célra szolgáló alkalmazás telepítése, amelyen keresztül kommunikált az iráni hírszerző tisztviselőkkel, pénz elrejtése különböző helyszíneken, különböző helyszínek lefotózása és a fényképek elküldése összekötőinek, valamint plakátok nyomtatása. A irániak fák felgyújtására is kérték, amit nem volt hajlandó megtenni.

A fiú a kihallgatás során azt állította, hogy nagyon félt az iráni ügynököktől, többek között azután, hogy egy bizonyos ponton – állítása szerint – valaki a nevükben egy SIM-kártyát hagyott a számára a házuknál.

Amir Navon ügyvéd, aki a fiút képviseli: „A Sabak belbiztonsági szolgálat részvétele a szóban forgó nyomozásban azzal kezdődött, hogy a kiskorú védelmet kért a rendőrségtől az őt megkereső iráni hírszerzőkkel szemben. Ahelyett, hogy segítettek és megvédték volna, úgy döntöttek, hogy minden mozdulatát figyelik, mintha beépített ügynök lenne (ami kiskorúak esetén tilos), közben veszélyeztetve az ő és családja életét.”

https://anchor.fm/s/51fceecc/podcast/rss

The post A professzor Szinwar likvidálása, gázai front és rendhagyó kémügy first appeared on Új Kelet Live.