Avi/ujkelet.live
A háború 596. napja, Gáza: Izraeli vadászgépek pénteken a Gázai övezet északi részén megsemmisítették a rakétavetőt, amellyel támadást hajtottak végre a határ melletti izraeli közösségek ellen.
A Déli Parancsnokság alatti izraeli erők a hírszerző szolgálatok irányításával folytatják műveleteiket a terrorszervezetek ellen a Gázai övezetben.
A Gideon szekerei hadművelet keretében az elmúlt 24 órában a harcosok terroristákat likvidáltak, becsapdázott katonai épületeket, föld feletti és földalatti terrorista infrastruktúrát, valamint a Gázai övezetben terrorszervezetek által használt páncéltörő rakéta állásokat semmisítettek meg.
Ezenkívül a légierő az elmúlt 24 órában több mint 100 célpontot támadott a Gázai övezetben. A célpontok között voltak terroristák, katonai épületek, földalatti óvóhelyek és egyéb terrorista infrastruktúra.
A vihar után: Az izraeli hadsereg visszavonta döntését, és pénteken úgy határozott, hogy kiképzés alatt álló katonák nem léphetnek be az övezetbe, a katonák szüleinek nyomására, jelentetett a KAN közszolgálati műsorszolgáltató. Ez már a második alkalom egy hónapon belül.
Az incidens előzménye az volt, hogy haladó kiképzésen részt vevő ejtőernyősök értesítést kaptak arról, hogy hamarosan bemennek Gázába. A katonák családjainak WhatsApp-csoportjaiban a szülők bírálták a lépést.
„Nem értem, mi változott azóta, hogy utoljára úgy döntöttek, hogy nem engedik be Gázába azokat a katonákat, akik még nem fejezték be a kiképzést” – írta az egyik anya. Egy apja pedig: „Felelőtlenség, még nem tartottak szakaszgyakorlatot.”
A szülőknek válaszolva az egyik parancsnok a következőt reagálta: „A biztonsági helyzetet követően a századot mozgósították, hogy bemenjen Gázába, és biztosítsa a gázai adminisztratív folyosót. A század kétségtelenül készen áll, és minden szükséges képzésen részt vett ahhoz, hogy a küldetést a legjobb szinten végrehajtsa. Ez egy operatív küldetés, de fontos megjegyezni, hogy egy olyan századra van szabva, amely még a kiképzési szakaszban van.”
Légicsapás: A katonai rádió riportere este arról számolt be, hogy a palesztinok szerint egy tegnapi izraeli légicsapás kilenc gázai gyermeket ölt meg Khan Juneszben – mindannyian testvérek, ugyanazon család tagjai.
A palesztinok szerint a gyermekek édesanyja gyermekorvos, aki kilenc gyermeke holttestét a Nasszer Kórházban teljesített műszakja során kapta meg. A Ynet szerint a férje és 11 éves kisfiuk szintén megsérült a támadásban. A CNN, a BBC és a Sky News is beszámolt az incidensről.
Az izraeli hadsereg a következőt reagálta: „Tegnap este (pénteken) egy légi jármű megtámadott több gyanúsítottat, akiket az izraeli erők azonosítottak, és akik egy épületben tevékenykedtek Khan Junesz térségében az erők közelében. Khan Junesz térsége veszélyes harci övezet, amelyet az izraeli hadsereg kiürítette a civilek a védelme érdekében, mielőtt az erők megkezdték volna a műveleteiket. A konfliktusban nem értintetteknek okozott károkra vonatkozó állítást még vizsgálják.”
Tüntetés Gázában: Több tucat gázai tüntetett az övezet középső részén, Al-Maghaziban a háború végét követelve.
Segélyek:A dél-gázai Khan Junesz és Rafah közötti partvidéken áthaladó lisztszállító teherautókat szombaton kora reggel perceken belül kifosztotta a gázai tömeg – és sokan liszteszsákokkal a hátukon menekültek el a helyszínről, jelentette a 12-es csatorna.
Voltak, akik több mint 40 zsákot vettek el maguknak, így indokolva: „Csak a gyerekeimet akartam etetni.”
A segélyszállító teherautók kifosztását követően a gázai közösségi médiában éles kritikák keringenek. Sokan a fosztogatókat okolják a romló humanitárius helyzetért és az éhezők kárára történő személyes haszonszerzésért, míg mások elismerik, hogy boldogan vásárolnák meg az árukat, amennyiben azok rendelkezésre állnak.
„De akik másoktól lopnak és az éhséget használják fel a meggazdagodásra – azokat vonjuk felelősségre. A mennyország nem azoknak való, akik hozzájárulnak mások éhségéhez” – írta az egyik gázai.
„Isten átka legyen azokon, akik ebbe a helyzetbe sodortak minket. Ez abszurd, aki lisztet akar venni, az vegye meg, és aki lopni jön, az lopjon és menjen el” – mondta egy másik.
,,Miért nem gázolják el őket a teherautók?” – írta egy harmadik.
A Gázai övezetben a felháborodás a terület összes lakosának bírálatába is átcsapott, akik közül az egyik ezt írta: „A közösség 70%-a bűnöző, fosztogató, vérkereskedő és kollaboráns.”
A Gázai övezet északi részén élő lakosok részéről is kritika érkezett, akik azt állítják, hogy a nekik szánt teherautókat délen átvették: ,,Furcsa, hogy a délnek szánt segélyek csendben áthaladnak, és csak az északnak szántakat kaparintják meg a déliek.” Másrészt a Gázai övezet déli részén élők hangsúlyozzák: „Ne általánosítsunk, nem mindannyian vagyunk ilyenek.”
Emellett sok gázai érdeklődést mutat a zsákmányolt liszt megvásárlása iránt, amelynek ára kivételesen alacsonynak számít, például mindössze 40 sékel (kb 4000 Ft), és megkérdezik: „Hol árulják?” „Bárcsak eladnák nekünk – bárhol megvesszük.”
A Kormányzati Tevékenységek Koordinátora a Területeken (COGAT) szerint az ENSZ 83 segélyszállító teherautója ment be tegnap a Gázai övezetbe. Összesen az elmúlt napokban, a Gázának nyújtott segélyek újraindítása óta 388 humanitárius segélyszállító teherautót engedtek be az övezetbe.
Eközben tegnap a Gázai övezet középső részén, Nuszeiratban tömegeket láttak gyülekezni egy betonfal keskeny nyílása előtt, egy vekni kenyér reményében nyújtva ki kezüket.
המונים מסתערים על חלוקת האוכל בעזה
מחנה הפליטים נוסייראת – חדשות 13 pic.twitter.com/QrlyP1nvdJ— לירי בורק שביט (@lirishavit) May 24, 2025
Az egyik videóban azt állították, hogy egy zsák liszt ára elérte az 1800 sékelt (kb 180ezer Ft). „A nagyszámú tolvaj miatt az ár óránként emelkedik” – állították.
באחד הסרטונים נאמר כי מחיר שק קמח הגיע ל-1,800 שקל (500 דולר). „בגלל ריבוי הגנבים שמוכרים אותו, המחיר ממשיך לעלות מדי שעה”, נטען
->> pic.twitter.com/r39i7kPFuX— ספיר ליפקין | Sapir Lipkin | سابير ليبكين (@sapirlipkin) May 24, 2025
Júdea: Az izraeli hadsereg szombaton közölte, hogy egy palesztin terrorista késes terrortámadást kísérelt meg végrehajtani katonák ellen egy ellenőrzőpontnál Hebronban. A helyszínen lévő harcosok ártalmatlanították a terroristát. Az izraeli erők körében nem történt sérülés.
Vegyes riportok: Három forrás, köztük egy magas rangú iraki kormánytisztviselő, a szaúdi Asharq Al-Awsat újságnak szombaton azt nyilatkozta, hogy az Irakban fogva tartott izraeli túsz, Elizabeth Tzurkov szabadon bocsátásáról folytatott tárgyalások a végső szakaszba értek, már csak a szabadon bocsátása van hátra.
„A tárgyalások nagyon hosszúak és fáradságosak voltak, de egy olyan megállapodással zárultak, amely váltságdíjat is tartalmazott” – közölte az egyik forrás. Egy, a részleteket ismerő forrás szerint az emberrabló beleegyezett Tzurkov szabadon bocsátásába, miután felajánlották a régióban amerikai célpontok elleni támadásokban részt vevő személyek, köztük egy iráni állampolgárságú személy szabadon bocsátását.
Egy magas rangú iraki biztonsági tisztviselő a lapnak pontosított: „Tzurkov szabadon bocsátása még nem történt meg.”
Mindezek után egy amerikai tisztviselő azt nyilatkozta a Walla hírportál riporterének, hogy nincs áttörés a tárgyalásokon. „Az arab sajtóban megjelent hírek a megállapodásról hamisak”.
https://anchor.fm/s/51fceecc/podcast/rss
The post Tüntetés, harc a liszteszsákokért Gázában, a légicsapásokban meghalt egy család 9 tagja first appeared on Új Kelet Live.