ujkeletlive
Donald Trump elnök újabb igen vagy nem kétértelmű nyilatkozata nem zárta ki, de nem is adott túlzottan nagy esélyt egy esetleges iráni tűzszünetnek, utalva az iráni külügyminiszter európai vezetőknek, a diplomáciai tárgyalásokhoz való visszatérés feltételeként tegnap bejelentett kérésére.
Szerintem nagyon nehéz ezt a kérést most megfogalmazni azzal szemben, aki nyer; az egy kicsit nehezebb, mint amikor valaki veszít. De készen állunk, hajlandóak vagyunk és képesek vagyunk rá, beszéltünk Iránnal, és meglátjuk, mi történik, – nyilatkozta Trump újságíróknak, utalva különmegbízottja Steve Witkoff, iráni külügyminiszterrel folytatott közvetlen kapcsolatára.
Trump továbbá megjegyezte, hogy a maga részéről „a körülményektől függően” támogathatja a tűzszünetet, miközben az ellenkezőjét állítva, kijelentette, hogy ez nem biztos, hogy megvalósítható, mert Izrael „jól teljesít a háború tekintetében, Irán pedig kevésbé jól.”
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter tegnapi genfi találkozója az Európai Unió, Franciaország, az Egyesült Királyság és Németország vezető diplomatáival az első személyes találkozó volt Irán és a nyugati hatalmak között azóta, hogy Izrael egy héttel ezelőtt elindította a nukleáris létesítmények felszámolására irányuló háborút. Az elnök néhány órával korábban bejelentette, hogy két hét múlva dönt az amerikai katonai beavatkozásról nyitva hagyva az utat a diplomáciai megoldás előtt. Aragcsi a genfi találkozón, állítólag azt mondta, hogy Irán nem fog közvetlenül tárgyalni az Egyesült Államokkal izraeli tűz alatt.
A megállapodást az is ellehetetleníti, hogy az EU, az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország a találkozó előtt egyeztetett ugyan a Fehér Házzal, de az elnök elutasította az európaiak diplomáciai erőfeszítéseit.
„Irán nem akar Európával tárgyalni. Velünk akarnak beszélni. Európa ebben nem fog tudni segíteni,” – közölte Trump tegnap az újságíróknak.
Összegezve – a pénteki kétórás találkozó ugyan nem nem hozott diplomáciai áttörést, és egyik fél sem nyújtott be új javaslatot, de a tárgyalásokat kezdeti megállapodásnak nevezték, és a felek megállapodtak abban, hogy a jövő héten újra találkoznak, – jelentette az Axios a jelenlévő diplomaták nyilatkozatára hivatkozva, megjegyezve azt is, az irániak a korábbi tárgyalásokhoz képest nyitottabbnak tűntek nemcsak nukleáris programjuk korlátozására, hanem számos más, nem nukleáris kérdés megvitatására is.
- mint például: Irán rakétaprogramja; regionális közvetítő hálózata; Oroszországnak nyújtott katonai segítségnyújtása, és az Iránban fogvatartottak ügye.
Aragcsi az európai minisztereknek elmondta, miszerint Irán hajlandó korlátozni urándúsítását a 2015-ös atomalkuhoz hasonló módon [Trump 2018-ban kilépett a megállapodásból], azt viszont világossá tette, hogy nem fognak beleegyezni az Egyesült Államok nulla százalék dúsításra vonatkozó követelésébe.
Továbbá, az európai külügyminiszterek arra kérték Aragcsit, hogy közvetlenül működjön együtt a Trump-adminisztrációval, és azt javasolták, hogy az Egyesült Államok képviselőit is vonják be a jövőbeli tárgyalásokba, amit ez utóbbi állítólag elutasított, valószínűleg azért, mert Teheránban úgy vélik, hogy Washington csak az időt húzza Izraelnek, és végül Trump beveti a B2 bunkerrombolót a fordói bázis megsemmisítésére.
Bár az iráni külügyminiszter a háború kezdete óta közvetlen kapcsolatot tart fenn Witkoffal, Genfben megismételte, hogy Irán nem fog tárgyalni az Egyesült Államokkal, amíg az izraeli csapások folytatódnak.
Aragcsi a találkozót követően az iráni médiának azt nyilatkozta, hogy Teherán továbbra is elkötelezett a diplomácia mellett, és kész újra találkozni az E3 külügyminiszterekkel. A genfi megbeszélést követően szombaton Isztambulba érkezeik az Iszlám Együttműködési Szervezet ülésére, majd hétfőn várhatóan Moszkvába látogat, hogy találkozzon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a háborút megvitatása végett.
A következő E3 találkozóra valószínűleg csak ezt követően kerül sor, lerövidítve a Trump által kiszabott kéthetes türelmi időt.
The post Trump újabb kétértelmű nyilatkozata, és Aragcsi hét elején Putyinnal tárgyal first appeared on Új Kelet Live.

