ujkeletlive/frissítés alatt

A katari amerikai támaszpont elleni előre bejelentett iráni támadást követően, melynek pontos információit nem mellesleg Donald Trump elnök gondosan meg is köszönte, az olaj ára meredeken elkezdett zuhanni sejtetve a háttérben zajló történéseket.

A többi már történelem

Trump elnök tűzszüneti megállapodást jelentett be Izrael és Irán között, amely éjfélkor lépett életbe. A felek közötti harcok szüneteltetése véget vet annak 12 napos háborúnak, amelyet Izrael indított el június 13-án megsemmisítve az Egyesült Államok segítségével Irán nukleáris programjának jelentős részeit – a dúsított urán és a felszerelések egy részét azonban úgy tűnik az irániak kimenekítették.

Az elnök Truth Social saját közösségi oldalán jelentette be, hogy a tűzszünet keleti idő szerint éjfélkor kezdődik (hajnali 7 óra), addig – állítása szerint Izrael és Irán befejezik folyamatban lévő, utolsó katonai küldetéseiket.

Továbbá – Trump közölte, miszerint Irán 12 órás tűzszünetet hirdet, majd Izrael is. 24 óra elteltével hivatalosan is bejelentik a háború végét.

Iráni források megerősítették, hogy az Izraellel kötött tűzszünet várhatóan hamarosan életbe lép. Az egyik forrás szerint Izrael jeruzsálemi idő szerint hajnali fél négykor hagyja abba a támadásokat, és várhatóan Irán is követi majd a példáját.

GRATULÁLOK MINDENKINEK! Izrael és Irán között teljes egyetértés született arról, hogy teljes és totális TŰZSZÜNET lesz.”

Feltételezve, hogy minden úgy működik, ahogy kell, és ez így is lesz, szeretnék gratulálni mindkét országnak, Izraelnek és Iránnak, hogy rendelkeztek a kitartással, a bátorsággal és az intelligenciával ahhoz, hogy véget vessenek annak, amit „12 NAPOS HÁBORÚNAK” kellene nevezni,” – közölte Donald Trump elnök, majd hangsúlyozta, hogy a háború évekig is eltarthatott volna, „és elpusztíthatta volna az egész Közel-Keletet, de nem így történt, és soha nem is fog!”

A bejelentés azt követően történt, hogy Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter tegnap Moszkvában tárgyalásokat folytatott Vladimir Putyin elnökkel, emellett a fő közvetítő Katar volt.

A színfalak mögött – a tűzszünetet katari és amerikai közvetítéssel jött létre Izrael és Irán között. Az amerikai bázis elleni támadás után Irán üzenetet küldött a Fehér Háznak Dohán keresztül, miszerint nem fog további támadásokat végrehajtani, és válaszlépése befejeződött, – jelentette az Axios részleteket ismerő forrásra hivatkozva. A Fehér Ház azt válaszolta Iránnak, hogy nem fog katonailag reagálni az iráni támadásra, és az Egyesült Államok kész újraindítani a tárgyalásokat az atomalkuról. Ezt követően folytatódtak a megbeszélések az Egyesült Államok és Izrael, valamint Katar és Irán között a tűzszünet feltételeinek és kezdeti időpontjának véglegesítésére.

Irán megerősítette a tűzszünetet, Izrael viszont tovább folytatja a támadásrokat. A hadsereg evakuálási figyelmeztetést adott ki Teherán két területére, nem sokkal az iráni főváros egy másik részének lakói számára kiadott hasonló figyelmeztetést követően.

Éjfél után fárszi nyelven megjelent közleményben a hadsereg arra figyelmezteti Teherán 6. kerületének és a Mehran negyednek a lakóit, hogy a közelgő izraeli katonai tevékenység miatt távozzanak a területről, két órával korábban pedig Teherán 7. kerületének lakóit is evakuálásra figyelmeztette. Az iráni média azóta robbanásokról számolt be a főváros környékéről.

Emellett, a hadsereg szóvivője megerősítette, hogy a légierő négy Iránból indított drónt fogott el a Golán-fennsík térségében 01:34 és 01:35 között, azt követően, hogy további három hasonló drónt semlegesítettek mielőtt még beléptek volna Izrael területére.

The post Trump befejezettnek tartja az iráni konfliktust és ezt várja el a felektől is – majd bejelentette a tűzszünetet és a háború végét first appeared on Új Kelet Live.