Avi/ujkelet.live
A háború 663. napja: Ballisztikus rakétát lőttek ki tegnap este Jemenből Izrael felé, aktiválva a szirénákat az ország középső részén és Jeruzsálem térségében. A rakétát a légvédelem elfogta, sérülésről nem érkezett jelentés.
Mióta Izrael március 18-án újraindította offenzíváját a Gázai övezetben, a hútik 66 rakétát és legalább 17 drónt küldtek a zsidó állam felé. A többségük útközben lezuhant.
Gáza: A dél-gázai Khan Juneszben bevetett izraeli katonák egy 15 méter mély és egy kilométer hosszú Hamász alagutat lokakizáltak, jelentette az Izraeli Védelmi Erők tegnap.
Az alagutat a Golani Dandár és az elit Jahalom harcmérnöki egység harcosai találták meg.
Az alagútban a Hamász terrorszervezethez tartozó fegyvereket találtak, köztük robbanószerkezeteket, gépkarabélyokat és RPG-ket.
Az alagutat részben lerombolták.
Libanon: Nawaf Szalám libanoni miniszterelnök tegnap bejelentette, hogy a jövő hétre kormányülést terveznek, amelyen várhatóan megvitatják „az állam szuverenitását a teljes terület felett kizárólag saját erőivel”, ami azt jelenti, hogy a kormányülésen a Hezbollah terrorszervezet fegyvereiről fognak tárgyalni.
A szaúdi Al-Hadath csatorna forrásai szerint Joseph Aoun elnök és Szalám miniszterelnök intenzív tárgyalásokat folytat egymással a Hezbollah fegyvereinek kérdéséről, és ezen a kormányülésen a kormányminiszterek, köztük a Hezbollah miniszterei várhatóan megvitatják a kérdést, valamint Tom Barrack amerikai megbízott javaslatait.
Kétállami-megoldás: Egy igazi politikai cunami van alakulóban. Franciaország és Nagy-Britannia után Málta is bejelentette, hogy elismeri a palesztin államot a szeptemberi ENSZ-közgyűlés előtt. Emellett Ausztrália, Kanada, Új-Zéland és Portugália is jelezte, hogy fontolgatja a lépést.
Mindeközben New Yorkban, a Kétállami-Megoldás Konferencián Szaúd-Arábia és Franciaország villámgyors intézkedéseket akar a palesztin állam elismerésére. A szaúdi királyi család egyik forrása a KAN közszolgálati műsorszolgáltató a következőt nyilatkozta: „A labda Izrael térfelén pattog, tárgyalásokra van szükség a Palesztin Hatósággal az elismeréshez – papíron is.”
Szaúd-Arábia és Franciaország úgy vélik, ez az utolsó lehetőség a kétállami-megoldás megmentésére. A szaúdik a lépéssel akarják megakadályozni, hogy az izraeli szélsőjobboldal megszüntesse a kétállami-megoldás lehetőségét, valamint hangsúlyozni, hogy egy palesztin állam felé vezető út nélkül nem lesz normalizáció a két ország között.
Diplomáciai botrány: Joszi Shelly, Izrael egyesült arab emírségekbeli nagykövete és a miniszterelnöki hivatal korábbi főigazgatója hamarosan visszatér Izraelbe, jelentette tegnap este a 12-es csatorna.
Az Öböl-menti állam nem hajlandó elfogadni a nagykövet poszton maradását, és ennek következtében Binjámin Netanjahu miniszterelnök környezete már más szerepet keres számára. A miniszterelnöki hivatal tagadta a riportot, és kijelentette, hogy Netanjahu még nem döntött Shelly Izraelbe való hazahívásáról.
Shelly hazatérése a nagykövetként okozott viharok nyomán történt. Néhány hónappal ezelőtt egy péntek este egy bárban látták, amint szokatlan módon viselkedett, ami nem felelt meg egy nagykövettől elvárt normáknak. Shelly – számos, az incidens részleteit ismerő forrás szerint – egy bárban volt több izraeli férfival és nővel, akiket kísért. Az incidens, amelyet három különböző forrás is megerősített, egy erkölcsi és személyes kérdés körül forgott. A nagykövet helyi biztonsági őrei látták a történteket, és később jelentették feletteseiknek és az izraeli biztonsági tisztviselőknek.
Az incidens nagy port kavart az izraeli diplomáciai és politikai folyosókon, miután az Emírségek nem hivatalos izraeli csatornákon keresztül világossá tette, hogy ,,Shelley viselkedése elfogadhatatlan, sőt, a becsületünket is sérti”. Nem világos, hogy rendelkeznek-e dokumentációval az eseményről, amely – mint említettük – néhány hónappal ezelőtt történt, és egészen múlt hétig titokban tartották.
A KAN közszolgálati műsorszolgáltató szerint a következő történt:
- A nagykövet dühös volt a helyi biztonsági őrökre, akik követelték a mozgásának korlátozását az esti órákban, mondván: „Mi van, börtönben vagyok?”
- Az utasokat a diplomáciai járművével szállította, és anélkül találkozott velük, hogy a biztonságiak azonosították volna őket.
- Izraeli nagykövetként mutatkozott be olyan esetekben is, amikor erre nem lett volna szükség, a biztonsági érzékenység ellenére.
The post Rakéta Jemenből, alagút Gázában, diplomáciai cunami és botrány first appeared on Új Kelet Live.

