
Ha jól emlékszem ez a kép egy úgynevezett törzsgárda bulin készült a Cyti Hotel különtermében. Szép szokás volt minden esztendőben megemlékezni azokról akik legalább már 10 évet lehúztak a kiadóban. Volt 15-20 és 25 esztendős elismerés is, ami egy kártyaméretű dominóra ráégették az ünnepelt nevét. Egy szerény vacsora és pezsgős koccintás és rövid méltatás az illető dolgozóról. Nem nagy felhajtás, de jóleső gesztus volt a munkáltató részéről. Még javában dolgoztam amikor az ezredforduló tájékán azt mertem javasolni, rendezzük meg a miskolci nyugdíjas újságírók találkozóját. Ha jól emlékszem a Zsolcai kapui szerkesztőségben volt a találkozó majd megvendégeltük a hajdani munkatársakat a Calypso étterem különtermében. Próbálom összeszedni a névsort – Bekes Dezső, Bohus János, Gyarmati Béla , Laczó József , Wirth Lajos, Szarvas Dezső, Veress Mihály, Szilágyi István és sokan mások – röstellem , hogy ilyen rövid a memóriám – az viszont tuti, hogy vagy húszan lehettünk. Akkoriban már magam is a hatvanas éveimben jártam, s így természetesen befészkelte az agyamba a gondolat – vajon utánam eszébe e jut még valakinek egy ilyen dzsembori. Persze az előzmények után sejtettem értelmetlen az álmodozás, hiszen a sajtónapokon sem nagyon lelkesedtek , hogy a régi barátainkat is meghívjuk egy közös megemlékezésre. Mint ahogy azt az ötletemet is elvetették, hogy a volt főszerkesztő és munkatársak képeit kiakasszuk a szerkesztőség folyósóin. Noha Fodor Lászlótól Nagy Zoltánig valamennyiük képét megszereztem, többek között Benedek Miklós és Onodvári Miklósét is, de végül az összeset leadtam a múzeumnak. A címképen balról – Josef Kogler, jómagam, Fodor István és Kiss László látható.




















